A zöld az élet színe

Saját kertjében a felesége a főnök. Dr. Bálint György kertészmérnök, azaz Bálint gazda így sem marad munka nélkül, hiszen az ország több millió kerttulajdonosának rendszeresen ad ötleteket, tanácsokat.

Budapest egyik külső kerületében, csendes kis utcában, szerény családi házban él az „ország kertésze”. Kertjében virágok, cserjék, gyümölcsfák nőnek, a nyugalomra Berci, a feketeszőrű házőrző vigyáz.

A felesége megengedi, hogy néha ön is ültessen növényeket a kertben?

Nem nagyon. A kívánsága, hogy csak dísznövények legyenek a kertben, a haszonnövényeket nem igazán tűri meg. Ám én kicselezem. Minden évben becsempészek a virágai közé néhány paradicsompalántát, és van egy titokban nevelt szőlőtőkém is. A gyümölcsfákkal egyébként nincsen semmi baja, ő is örül a termésnek. Van két meggyfánk, két kajszi-, egy ringló-, egy kékszilva-, egy dió- és egy fügefánk. Emellett fűszernövényeket is termesztünk, van például lestyán, tárkony, rozmaring és citromfű is a kertben.

Amit nem termelnek meg, azt a piacról szerzik be?

Én nem szeretek vásárolni, a feleségem, Antónia jár az üzletekbe. A szomszédoktól is gyakran kapunk zöldséget, gyümölcsöt. A minap például a szemközti kedves lakó hozott át nekünk egy tál zöldborsót. A vetőmagot hozzá én adtam neki még a tavasszal. Egy kicsit olyan ez a hely, mintha vidéken élnénk. Segítjük egymást a szomszédokkal. Én ellátom őket vetőmaggal, ötleteket adok nekik a kertészkedéshez, ők pedig sokszor lepnek meg kóstolóval a termésből.

Az utcán is megállítják önt, hogy tanácsot kérjenek?

Igen. A metrón, a buszon megszólítanak, és kikérik a véleményemet. Ez egyáltalán nem baj, sőt, nagyon is jó! A munkám részének tekintem, hogy tisztességesen és szakszerűen válaszoljak. Esténként számot vetek azzal, hogy mit tettem aznap jól és mit nem. Ilyenkor rossz érzés fog el, ha valakinek nem tudtam válaszolni, mert mondjuk le kellett szállnom a metróról.

Levélben is sokan fordulnak önhöz segítségért?

Postán már kevesebb levél érkezik, ám e-mailben egyre többen keresnek meg. Naponta legalább nyolc-tíz e-mailt kapok. A honlapomat az unokám, András készítette, és a kérdések nagy részét ő válaszolja meg, mivel ő is szakmabeli. De érkezik hozzám köszönőlevél is, amiben a levélíró megköszöni a tanácsomat, amely bevált neki.

Úgy tudom, hogy nemcsak unokával, hanem dédunokával is büszkélkedhet.

Igen. Ádám szeptemberben lesz egyéves. És van még két másik csöppség is a családban: az egyéves Kornél és a két és fél éves Balázs, akik Antónia fiainak a gyermekei. A kicsik mindannyian GyuriNagy-nak szólítanak. Ha jól emlékszem, még az unokám találta ki egyszer ezt a becenevet.

Hogyan ismerkedett meg Antóniával, a feleségével?

Ó, lassan már negyven éve ismerjük egymást! Amikor még élt az előző feleségem, Edit, akkor Antónia szerkesztette a könyveim jelentős részét a kiadónál. Edittel is ismerték egymást, jóban voltak. Aztán Edit, akivel harmincöt évig éltem boldog házasságban, beteg lett, élete utolsó éveit kórházban töltötte. Amikor meghalt, Antónia is egyedül volt, a fiai akkor repültek ki a családi fészekből. Így eldöntöttük, hogy összekötjük az életünket. Antónia egyébként a harmadik feleségem, az első ugyanis nem Edit, hanem Anna volt.

Meséljen egy kicsit Annáról!

Még az egyetemi éveim alatt ismerkedtünk meg, Anna akkor Budaörsön élt a családjával, én a fővárosban albérletben. Majd jött a második világháború, engem több évre Ukrajnába vittek munkaszolgálatra. Amikor hazajöttem, felkerestem, és összeházasodtunk. Egy évre rá megszületett a fiunk, János. Anna okos, művelt, zeneszerető asszony volt, ám a házasságunk nem működött jól. Valami hiányzott a kapcsolatunkból. Elváltunk, pár évig külön éltünk, de nem bírtuk egymás nélkül, és ismét anyakönyvvezető elé álltunk. Mindenben pontosan megállapodtunk, lefektettük a szabályokat. Semmi rossz nem történt köztünk, sosem veszekedtünk, mégsem tudtunk együtt maradni. Újból elváltunk. Ma már Anna sincs közöttünk, a második válásunk után tíz évvel meghalt.

És hogyan teltek a házasságok előtti, agglegény évek?

Nagyon szép fiatalságom volt. Gyöngyösön születtem, az édesapámnak tekintélyes gazdasága volt a várostól nem messze. Kora tavasztól késő őszig a birtokon laktunk a szüleimmel és a két nővéremmel. Mind a két helyen berendezett lakás várt bennünket, még zongora is állt bennük. A szülőhelyemnek mégis a vidéki kúriát tekintem, mivel oda fűznek a legszebb emlékek. Rengeteg barátom volt ott, és édesapám nagyon sokat foglalkozott velem. Amikor már viszonylag stabilan tudtam járni, kézen fogott, és gyalog vagy autóval kivitt a földekre, az állatokhoz. Mindent megmutatott, folyamatosan magyarázott. Remélte, hogy továbbviszem a gazdaságot.

Jó gazda volt az édesapja?

Igen, remekül értett a szakmájához. Búzát, cukorrépát, takarmánynövényt, szőlőt termesztett, állatokat tartott. Amikor 1929-ben kitört a nagy gazdasági világválság, egy bátor gondolattól vezérelve elkezdett kertészkedni. Németországba utazott, ahol tanulmányozta a szamóca termesztését, és hozott magával pár palántát. Az eper mellett később málnát, dinnyét, paprikát, paradicsomot is termesztett, gyümölcsfákat telepített. A helyi gazdák furcsállták a hóbortját, mivel akkoriban az egyetlen komoly terménynek a búza számított. Ám apámnak bejött a vállalkozása, gyorsan ki tudott lábalni a válságból.

Egyértelmű volt, hogy ön is kertészetet tanuljon az egyetemen?

Más szinte szóba sem jöhetett. Akkoriban létezett egy bölcs szabály, miszerint a tanulmányok megkezdése előtt az első éves hallgatónak egy évet gyakorlattal kell töltenie. Apámnak kiváló kapcsolatai voltak, így sikerült elintéznie, hogy egymás után három birtokra kerüljek. Az első báró Hatvani Endre gazdasága volt. Hatalmas birodalmat vezetett, tizennégy cukorgyárat üzemeltetett itthon és külföldön. Az első két hétben tinókat kellett hajtanom, amitől igen szenvedtem. Energikus, fiatal legény voltam, nem illettek hozzám ezek a lassú, buta állatok. Aztán kiderült, hogy a birtok jószágigazgatója csak tesztelt engem. Amikor látta, hogy rendesen végzem a munkámat, maga mellé vett írnoknak. Rengeteget tanultam tőle, nagyon jó szakember volt.

És ezután hova került?

Szatmár megyébe dr. gróf Hadik Barkoczy Endre birtokára, amely az előzővel ellentétben egy rosszul működő gazdaság volt. Amikor megérkeztem és jelentkeztem az ottani jószágigazgatónál, nem azt kérdezte, hogy mihez értek, milyen tapasztalatom van, hanem az érdekelte, hogy tudok-e kártyázni, lovagolni és fegyverrel bánni. A grófnak is a gazdálkodásnál fontosabb volt a mulatás. Agglegényként élt, és gyakran érkeztek hozzá a fővárosból hölgyek, akik péntek estétől hétfő reggelig maradtak. Hadik gróf kiválasztott magának egyet, majd a többi asszonyt szétosztotta a gazdaság urai között. Válogatni nem lehetett, mindenki azt kapta, aki jutott neki. A feladatunk mindössze annyi volt, hogy szórakoztassuk a hölgyeket. Ehhez minden szükséges eszközt megkaptunk: voltak fogatok, motorcsónak a Szamoson, lehetett vadászni, lovagolni.

Azért tanult is valamit az itt töltött gyakorlat ideje alatt?

Ó, hogyne! A főkertész mellé kerültem, aki kiválóan értette a dolgát. A házában laktam a gyümölcsös közepén. A felesége hetente kétszer főzött nekem tejbegrízt, amiből akkor elegem lett. De mára megint megszerettem. A harmadik tanítóm pedig dr. Györgyey Lajos tápiógyörgyei szőlőbirtokos volt, aki okosan és korszerűen gazdálkodott. Tőle is nagyon sokat tanultam.

A diploma megszerzése után a családi gazdaságot vezette?

Már az egyetemi évek alatt háborús előszelek fújtak, és mire végeztem, az országban nagy lett a zűrzavar. Az egyik professzorom elintézte, hogy Amerikában folytathassam a tanulmányaimat, de én maradtam. Nem akartam itt hagyni az apámat, aki közben beteg lett. Tudtam, hogy nagyon fontos vagyok neki. Aztán szegény meghalt, engem pedig elvittek a munkaszolgálatra.

A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2010. szeptemberi számában olvasható.