Egymás közt
Indulás az iskolába
Szeptemberben
ismét kezdődik az iskola. Praktikus már most elkezdeni a készülődést, alaposan
utánanézni mire lesz szükség, és hol szerezhető be, hogy ne az utolsó
pillanatban kelljen utána rohangálni.
Ceruzától a füzetig
Akik már
tavaly is iskolások voltak könnyebb a dolguk, hiszen sok minden megmaradhat az
előző évből, és már van tapasztalatuk, hogy mire lehet majd szükség. Jó, ha már
most átnézzük az otthoni készleteket, hogy mi az, amiből esetleg új kell, vagy
kiegészítésre szorul, így a végtelennek tűnő lista jócskán rövidülhet. Velük
szemben sokkal nehezebb dolguk van az újdonsült kisiskolásoknak és
gimnazistáknak. Ilyenkor az újdonság miatt sok olyan eszköz kerülhet a listára,
ami valójában teljesen fölösleges lesz, így növelve az amúgy is hatalmas
kiadásokat, és sok olyan dolog is lehet, ami egy még nem tapasztalt szülőnek
vagy gyereknek nem jut eszébe, így hiányos lehet a felszerelés, és majd később
kapkodva kell pótolni a kimaradt iskolaszereket. Az iskolák ma már
beiratkozásnál sokszor adnak listát a beszerzendő dolgokról, de a leendő
tanároknál is lehet érdeklődni, hogy mit kell megvenni az iskolakezdéshez,
amire mindenképpen szükség lesz. Fontos, hogy fogyóeszközök terén, mint a toll,
ceruza vagy füzet, gondoljunk a tartalékokra is, így nem fordulhat elő, hogy az
iskolából hazatérve szembesülünk a betelt füzettel vagy kifogyott tollakkal.
A választásnál tartsuk szem előtt,
hogy a gyerekeknek ezek lesznek most a legfontosabb eszközei, amiket minden nap
a kezébe vesz. Jó,
ha már a legkisebbeket is bevonjuk a vásárlásba. Kérdezzük meg miből, milyet
szeretne, hiszen ha ő választja, tetszik neki, sokkal nagyobb örömmel fogja
használni, ösztönzőleg hatnak majd.
Ne csak az ár legyen fontos, hanem a
minőség is. Sok
olyan dologra lesz majd szükség, ami hosszú időre szól, és fontos, hogy
kényelmes és jó legyen. Ilyen például a táska, és a tornafelszerelés is. Ha
ilyesmit vásárolunk, alaposan fontoljuk meg hol vesszük, itt különösen fontos a
megfelelő minőség. Bár rendkívül olcsón is juthatunk ruházathoz, egyáltalán nem
biztos, hogy a legolcsóbbat érdemes megvenni. A gyerekek az iskolában, főleg a
kisebbek nem kímélik ezeket. Lehet, hogy rövid távon spórolunk, hosszabb távon
azonban többszörös kiadásaink is lehetnek, ha kéthetente új táskát vagy
tornaruhát kell vennünk, mert elszakad vagy elromlik.
Ma már a környezetvédelem a
legkisebbeknél kezdődik. Válasszunk természetes anyagokból készült termékeket. Vásároljunk
tartós eszközöket, mint az újratölthető tollak, hiszen hosszú távon
spórolhatunk is, és jobb minőségűek is ezek a termékek. Ha a gyermek ceruzát
használ, válasszunk natúrfából, bevonat nélkül készültet. Ezek minden fajta
káros anyagtól mentesek. Az újrahasznosított papírból készült füzetek bár kissé
drágábbak, megtanítják a gyermeket a környezetvédelemre. Egyes áruházakban már
kaphatók öko iskolaszerek is.
Milyen táskát
válasszunk?
Az
iskolatáska a gyerek egyik legfontosabb kelléke, hiszen naponta használja, és
komoly súlyokat kell cipelnie benne. Egy rosszul kiválasztott táska nem csak a
gyereke kedvét veheti el az iskolától, az egészségét is komolyan ronthatja,
mindennapi viselése tartásromláshoz és hátfájdalmakhoz vezethet. Dr. Riskó
Ágnes ortopéd szakorvos szerint a jó
iskolatáska a hegymászó hátizsákhoz hasonló. Van derékpántja, és ha ez, és a
hátpántok is jól vannak beállítva, akkor főleg a csípőkre és a lábakra esik a
súly, a gerinc pedig tehermentesítődik. Természetesen két vállon kell hordani,
és nem egy vállra vetve.
Néhány tipp
a megfelelő táska vásárlásához:
Mindig kérjük ki a gyerek
véleményét.
Próbálgassa a kezében és a hátán is, hogy kényelmesen és biztosan hordható-e.
A jó táska pántjai párnázottak és
állíthatók. A pántok
szélessége ideálisan körülbelül négy centiméter. Ha ennél sokkal szélesebb,
akkor a karokat súrolhatja, ami fájdalmat okozhat, ha pedig keskenyebb, akkor
vághatja a gyermek vállát a nagy súly miatt.
A hátrész is legyen párnázott, és
érintkezzen több ponton a testtel, hogy biztos tartást adjon, így kímélve a hátat. Ha már
nagyobb gyerekekről van szó és nem merev táskát akarunk venni, érdemes
ellátogatni sportboltokba, mivel ezeknél a termékeknél a test kímélete nagyon
fontos szerepet kap.
A legkisebbek számára még praktikus
lehet a merev iskolatáska. Ezeknek jó a súlyelosztásuk és szépen, gyűrődésmentesen lehet pakolni
beléjük.
Ha a gyerekek már egyedül
közlekednek, legyen a táskán fényvisszaverő csík, vagy foszforeszkáló minták, hogy
sötétedéskor is biztonságban legyenek az utcán.
Talán legfontosabb szempont magának
a táskának a súlya,
hiszen amit benne hord a gyerek az a felszerelés is nagyon nehéz, legalább a
táska legyen könnyű.
A jó
tornafelszerelés
Sajnos a
legtöbb iskolában nincs lehetőség a testnevelés órák és sportfoglalkozások után
tisztálkodásra, ezért nagyon fontos, hogy a tornafelszerelés is a célnak
megfelelő, jó minőségű anyagokból készüljön.
A póló és a rövidnadrág készüljön
természetes anyagokból, száz százalék pamutból. Ebbe nem izzad úgy bele, mint azokba, amik
műszálat is tartalmaznak.
Fontos a jó szabásvonal. Legyen a ruházat laza. Jó, ha a
felsőrész követi a gyermek mozgását, így sokkal kényelmesebb lesz benne a
sportolás. Ilyen szabású sportruházatot sportboltokban találhatunk, és még az
áruk sem olyan veszélyes.
A tornacipő legyen jól szellőző,
fűzős, ami megfelelő
tartást biztosít, csökkentve a balesetek lehetőségét. Mindig legyen a
felszerelésben váltó zokni, amit minden nap cseréljünk ki.
Ne tegyük a felszerelést műanyag
zacskóba.
Vásároljunk inkább jól szellőző tornazsákot, amibe minden belefér. Ezzel
elkerülhetjük, hogy az izzadtsággal baktériumok szaporodjanak el a ruhákban, és
a szagok keletkezését is kiküszöbölhetjük.
Ha mégis lehetőség van mosakodásra,
zuhanyzásra, készítsünk egy kis tisztálkodó csomagot is a gyerekeknek. Nagyobbaknak a táskában
alapfelszerelés legyen az izzadásgátló dezodor, vagy az illatosított
testpermet.
A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2010. augusztusi számában olvasható.
Szerző: Brjeska Dóra
Lapszám: 2010. augusztus



