Sorsfordulók

Béres Alexandra: boldoggá tesz a tenger illata

Amikor tizennégy évvel ezelőtt Béres Alexandra megnyerte a fitnesz-világbajnokságot, egészen Amerikáig menekült a hirtelen jött ismertség elől. Mára megtanulta kezelni a helyzetet, és szívesen mesél magáról, munkájáról. A Családi Lapban ezentúl minden hónapban egészséges életmóddal kapcsolatos tanácsaival jelentkezik.

Alexandra rendhagyó helyet javasolt a találkozóhoz. Az egyik fitneszközpont játszósarkában – először a kanapén, majd a szőnyegen ülve – beszélgettünk, így Szandra nyolc hónapos kislánya, Panna is jól érezte magát az interjú ideje alatt.
Ha valahova el kell menned, gyakran viszed magaddal a lányodat?
Igen. Szeretem magammal hozni, mert úgy gondolom, hozzám tartozik, mellettem a helye. Vannak dolgok, amelyeket mindenképpen el kell intéznem, és sok lenne neki, ha ezt az időt mással töltené. Szerintem attól lesz majd később kiegyensúlyozott emberke, hogy minél több időt van velem, az anyukájával.
Rajtad kívül ki szokott még rá vigyázni?
Az édesanyám, a férjem és a húgom. Mind a hárman fantasztikusan megállják a helyüket. Krisztián, a párom nagyon ügyesen bánik Pannával, és remekül elszórakoztatja. Valódi show-műsort rendez neki, Panna le sem veszi róla a szemét. Az anyukám azonban épp fordítva csinálja. Ő inkább figyeli az unokáját, és gyönyörködik benne.
Ilyenkor hazatelefonálsz, hogy rendben mennek-e dolgok?
Már leszoktam róla. Az anyukámat amúgy sem tudtam hívni, mivel sosem volt nála telefon, amikor Pannára vigyázott. Nem tudja ugyanis lehalkítani, és nem szerette volna, ha valaki pont akkor hívja, amikor a lányom alszik. A férjemre azért olykor rácsörgök, hogy hogyan vannak. De nem aggódom, mivel tudom, Panna mindig a legjobb kezekben van.
Ha elakadsz a nevelés útvesztőjében, kitől kérsz tanácsot?
Elsősorban az anyukámtól, és azoktól a barátnőimtől, akik szintén édesanyák. Az internetről és könyvekből is szoktam hasznos információkat gyűjteni. De általában az ösztöneimre, és a józan paraszti eszemre hallgatok.
Szoptatod még Pannát?
Igen, napközben háromszor, éjjel kétszer. Az éjszakairól szeretném leszoktatni, de sajnos az anyatejen kívül nem hajlandó mást meginni. Pohárból egy-két kortyot már sikerült innia, de többet nem. A folyadékpótlásról pedig gondoskodni kell, így egyelőre marad az éjszakai szoptatás. Az evéssel szerencsére jól állunk, szívesen fogyasztja a különféle gyümölcsöket. Nagyon szereti például az őszi-, a sárgabarackot, a banánt, az almát, a sütőtököt, amit pépesítve, zabkorpával dúsítva adok neki.
Az édességtől mennyire fogod később óvni?
Nem szeretném tiltani tőle, mivel úgy gondolom, hogy az életben úgyis fog vele találkozni, és ajándékba is kap majd biztosan. De meg fogja tanulni, hogy ami otthon lesz, az egy másik világ. A szülőnek hatalmas a felelőssége gyermeke ízlésének és szokásainak kialakításában. Ha olyan ételekhez szoktatom, amelyek egészségesek, akkor nagy ajándéknak fogja ezt érezni felnőttkorában.
A férjed is az általad összeállított ételeket fogyasztja?
Ma már igen. Régebben kétféle ebédet készítettem, és mindkettőt kitettem az asztalra. Ilyenkor abból is szedett magának, amit én ettem, és egyre jobban rákapott az egészséges táplálkozásra. Amint ugyanis láttam, hogy valami bejön neki az én menümből, akkor abból a következő alkalommal többet főztem. Most már ő is teljesen egészségesen étkezik, és örül neki, mivel így sokkal kellemesebben érzi magát.
De nemcsak a férjedre gondolsz, hanem a többi férfira is. Honnan jött az ötlet, hogy a súlykontroll programodban külön menüsort állíts össze az erősebbik nemnek?
A kiszállításnál szembesültük vele, hogy ami elég egy nőnek, azzal az adaggal egy férfi nem lakik jól. Ezért külön menüsort kínálunk nekik. A férfiak is szeretnek egészségesen étkezni, fontos nekik, hogyan néznek ki. Nagyon keményen tudnak edzeni, és szerintem őket is ugyanannyira foglalkoztatja a diéta, meg a fogyókúra, mint a nőket. Csak ők kevesebbet beszélnek róla.
És te hogy állsz a diétával? Sikerült visszanyerned a várandósságod előtti alakodat?
Igen. Körülbelül fél kilóval könnyebb vagyok az akkori súlyomnál, és a régi ruháimba is beleférek. Ám az izmaim még nem épültek teljesen vissza. Az edzést először a mélyizmok erősítésével kezdtem, a látható, felszínes izmaimat még formálnom kell. Hetente kétszer tartok órát, olyankor én is tornázom, és mellette kocogni járok. A curling-edzés most szünetel. Ősszel azonban elkezdjük a felkészülést, mivel az év végén indulunk az Európa-bajnokságon.
Mit szeretsz ebben a sportban?
Azt, hogy hihetetlenül változatos. Egy játék két-három órát tart, közben rengeteg minden történhet. Remek a csapatunk, a játék közben óriásira nő az adrenalinszintem. Remélem, hogy a bajnokságon sikerül feljutnunk az A-ligába. Nagy álmunk, hogy kijussunk a következő téli olimpiára. Az alapozást ősszel kezdjük, addig az edzések helyett a disszertációmat írom. Októberig kaptam haladékot, hogy leadjam. Az államvizsgát letettem, de ez még hiányzik ahhoz, hogy megkapjam a doktori minősítést.
Úgy tudom, Panna pedig az úszásba kóstolt bele.
Igen, vasárnaponként babaúszásra járunk, és Krisztián van vele a medencében. A múlt alkalommal már a merülést is kipróbálta Panna. Nem sírt, csak pislogott nagyokat. Imád pancsolni, fürdeni. Én is szeretek úszni, az összes úszásnemet kedvelem.
Gondolom, gyerekként tanultál meg úszni. Milyen kislány voltál?
A szüleim szerint jó. Próbáltam megfelelni nekik, az edzőmnek, a tanító nénimnek. Ha valamire azt mondták, hogy nem szabad, akkor azt nem csináltam. A húgom, Réka, sokkal rosszcsontabb és elevenebb volt nálam. Ennek ellenére mindig nagyon jól kijöttünk egymással, ma is ő a legjobb barátnőm. Messze lakunk egymástól, de naponta beszélünk telefonon. Régebben együtt jártunk síelni, és nyáron is mindig elmentünk, csak mi ketten valahova. Mostanában főleg „pannás” közös programokat szervezünk.
Ám az anyósodék a húgodnál is messzebb, Amerikában laknak. Milyen sűrűn utaztok hozzájuk?
Amikor tehetjük, meglátogatjuk őket. Nemrégen jártunk náluk hármasban. Tizenkilenc órát tartott az út, és Panna mindössze kétszer fél órát aludt. Ha valami nagyon érdekli, akkor nem alszik el, hanem folyamatosan figyel. Egy repülőút pedig igazán sok izgalmas dolgot rejteget egy csöppségnek.
A férjed édesanyja gyógytornász. Szoktatok egymástól tanácsot kérni a munkátokhoz?
Igen. Akár a karácsonyi asztal mellett is képesek vagyunk órákig erről beszélgetni. Pannával kapcsolatban is sok jó ötletet kaptam már tőle.
Bennetek nem merült fel, hogy ti is kiköltözzetek?
Nem. Az anyósomék tizenhét évvel ezelőtt mentek ki, akkor Krisztiánt is vitték magukkal. Ám Krisztián hazajött, hogy leérettségizzen, és a barátai, a nagyszülei is itthon voltak. Haza húzott a szíve. Aztán amikor 1996-ban megnyertem a fitnesz-világbajnokságot, nem tudtam mit kezdeni a hirtelen rám zúduló ismertséggel. Ekkor már együtt voltunk Krisztiánnal, így kiköltöztünk Amerikába. Tíz hónapig bírtuk, majd hazarepültünk. Közben letisztultak bennem a dolgok, és rájöttem, hogy hozzá lehet szokni. Megláttam az ismertség jó oldalát is, és eldöntöttem, hogy ha valakit érdekel a szakmám, akkor szívesen mesélek róla. Ám a családomnak a mai napig nem sikerült hozzászoknia.  Nem is akarom őket belerángatni. Többek között ezért döntöttünk úgy, hogy egyéves kora után nem fogjuk Pannát megmutatni a nagyközönségnek. Most még nem fogja fel, de nem szeretném, ha később a médiajelenlét befolyásolná a személyiségét. Én szívesen mesélek majd róla, de fotózni, filmezni nem engedjük.
Internetes fórumokon is gyakran felbukkansz, ahol az olvasók kérdéseire válaszolsz. Kapsz néha köszönőlevelet, ha valakinek sikerült lefogynia a módszereddel?
Igen. És ez nagyon jólesik. A legtöbb szakmában nincs visszajelzés, és ekkor könnyen elbizonytalanodhat az ember, hogy tényleg jól végzi-e a munkáját. Ezért én kimondottan örülök a visszajelzéseknek.
Meddig bírnád sport nélkül?
Talán egy hétig. A mozgással sok mindent le lehet vezetni. Ki lehet adni magunkból a stresszt, a negatív gondolatokat, a rosszkedvet. Sportolás után én is sokkal jobban érzem magam. És most már a kocogást is élvezem. Régebben ugyanis nem szerettem futni, közben majdhogynem szenvedtem, és csak a végeztével érzetem jól magam. De ez mára szerencsére megváltozott. Különösen nyaralás alatt, amikor reggel a tengerparton kocogok. El sem tudom mondani, milyen fantasztikus érzés beszívni a friss levegőt, és érezni a tenger illatát. Hihetetlen boldogságot érzek olyankor.



Szerző: Bauer Zsuzsa
Lapszám: 2010. augusztus
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
Buy Microsoft Windows