Egymás közt
Tanulást segítő muzsikaszó
Pedagógusok és szülők évtizedes gyakorlati tapasztalatai, valamint tudományos kutatások egyaránt igazolják, hogy a zene és a zene művelése nélkülözhetetlen a személyiség kiegyensúlyozott fejlődéséhez.
A zene által
fejlesztett képességek bizonyítottan kedvezően befolyásolják az gyermekek általános
tanulási teljesítményét, szocializációját, érzelmi gazdagodását.
Hámori
József agykutató több előadásában beszélt arról, milyen tudományos érvekkel
támasztható alá az a tény, hogy a zenehallgatás és -művelés kihat az agyi
struktúrákra, az agyi beállítódásokra, és ezáltal az egyén sikeresebb lesz más
irányú tevékenységeiben is. Ahhoz azonban, hogy minél jobban összekapcsolódjon,
minél kiegyensúlyozottabban fejlődjön a két agyfélteke, az általuk irányított
képességeket arányosan kell fejleszteni. Agyunk bal féltekéje dolgozza fel a ritmust, míg a
jobb félteke a hangszín, a hangmagasság, a harmóniák és a dallam felismerésén
fáradozik. Ugyancsak a jobb agyfélteke aktív a zene megértéséhez szükséges
absztrakt gondolkodás működésében, itt alakul ki a dallammemorizálás és -felidézés,
valamint a zene élvezete. Zenehallgatás közben agyunk legfontosabb részeit
stimuláljuk.
Már az anyaméhben
Kodály szerint a zenei nevelést már a gyermek születése lőtt
9 hónappal kell elkezdeni, sőt, az anya születése előtt 9 hónappal. Már a magzatra
is hat a hang, a ritmus, ezért a szakemberek határozottan úgy vélik, hogy minél
korábban, rendszeresen lehetővé kell tenni a zenével való találkozást a gyermek
számára. Ahol az élet első éveiben hiányzik vagy
nem megfelelő a zenei fejlesztés, ott később már nem pótolható a zenei
fogékonyság, a zeneértés kialakulása, s nem alakul ki az igény a gyermekben a
szabad zenei önkifejezésre, a zenehallgatásra sem.
A zene, a
művészet nem (csak) szórakozás, hiszen „a zene nemcsak zenére tanít” – mondta
Kodály. „Ezek a gyerekek jobban
számolnak, mert a szám nem elvont fogalom nekik, testükben érzik a ritmussal.
Hamarabb olvasnak folyékonyan, mert a mondatban érzik, éreztetik az összefüggő
zenei formát. Szebben, pontosabban írnak, mert a kottaírás nagyobb vigyázatra
szoktat, ott egy kissé félrecsúszott pont már más hangot jelent. A helyesírást
is gyorsabban megtanulják, grafikai érzékük is fejlődik.”
A 70-es évek
óta több kutatás is alátámasztotta ezeket a gyakorlati tapasztalatokat. Több
éven át tartó pszichológiai vizsgálatok eredményi kimutatták például, hogy a
Kodály-módszer szerinti zenei nevelés nemcsak az iskolai munka elsődleges
céljait segítette elő – ezek a gyerekek könnyebben tanulnak, könnyebben
felidézik a tanultakat –, hanem eközben a szociális lemaradással érkező
gyermekek hátránya is csökkent. Nőtt a kreativitásuk, javult intelligencia
verbális és nem-verbális összetevői közti harmónia, ugyanakkor gyengült a
szociális helyzet és az intelligencia közti összefüggés, azaz leküzdötték otthonról
hozott szociális hátrányukat.
Mivel az
együttzenélés nagyfokú egymásra figyelést, és egymásra hangolódást igényel, nem
meglepő, hogy a kutatások eredményei szerint a zenei osztályokban erősebb a
közösség, az együttműködés, ritkább a rivalizálás, a kiközösítés. A zeneis
gyerekeknek sokkal fejlettebb és eredményesebb a kapcsolatteremtő és
problémamegoldó képességük. Mindez a közös
zenei tevékenység rendkívüli szocializációs hatása. Az
együttzenélés fejleszti a közösséget, erősíti az egyes gyerekek integrációját,
és erősíti az egymásra figyelést.
Segít a gyereknek, segít a tanítónak
Az iskoláskorú gyerekek között nagyon
sokan küzdenek kifejezési és tanulási nehézségekkel. Túl nagy a mozgásigényük,
csökkent a feladattartásuk, nagyon türelmetlenek, figyelemösszpontosítási
nehézségeik vannak. Az elmúlt évek foglalkozásai azt igazolják, hogy minden
tanulási, vagy viselkedési terület fejlesztésére jótékony hatással vannak a
zeneterápiás foglalkozások. Ennek tudományos magyarázata, hogy míg az iskola
általános tanítás-tanulás leginkább a bal agyfélteke által működtetett
képességeket veszi igénybe, addig a zenei foglalkozásokon a jobb félteke fejlesztésével
elősegíthető az agyféltekék harmonikus együttműködése, az agy eredményes és
hatékony használata. Így az elméleti tudnivalók fejbe gyömöszölése mellett
érdemes művészeti módszereket felhasználni az órákon, hiszen így nemcsak
könnyebben és gyorsabban fogadják be a gyerekek a tudnivalókat, hanem az órai
magaviseletükkel is kevesebb gond lesz.
A zenei
élményeknek és a beszéd, írás kialakulásának magzati gyökerei vannak ugyan, de
legalább 10 éves korig hatékonyan fejleszthető a muzikalitás által a bal
agyfélteke és annak funkciói, így a beszéd és az írás képessége is. Ennek nagy
jelentősége van a diszlexia, diszgráfia megelőzésében is, s egyben nagy
lehetőségeket rejt magában.
A Kokas-módszer
A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2010. júliusi számában olvasható.
Szerző: Párdi Zsófia
Lapszám: 2010. július



