Pszichiáter górcső alatt

Dr. Belső Nóra pszichiáter, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben szerzett klinikai gyakorlatot. Több mint tíz éve praktizáló orvosként, leginkább a hangulatbetegségek területén mélyítette el tudását. Vallja, hogy az egészséges társadalom alapja az egészséges lelkű ember és család. Ezért is vállalta saját rovat vezetését a Családi Lapban.

„Fogadd el magad, és el tudod majd fogadni a sorsodat is”– írja Belső utak című könyvében a zseniális pszichológus, író, tanár, Popper Péter. Majd hozzáteszi, a mai ember számára ez a legnehezebb feladat, mert a sikertelenséget, a kudarcokat óriási traumaként éljük meg, és legtöbbször kívülről várjuk a segítséget. Te hogyan látod?

Én azt hiszem, hogy nem is a kudarcok tűrésével van elsősorban probléma, hanem azzal, hogy olyan vélt vagy valós elvárásoknak akarunk megfelelni, aminek egyszerűen lehetetlen. Arra gondolok, hogy a hagyományos emberi értékek, mint a család, a szeretet, a bizalom, amit hozunk magunkkal a kollektív tudatalattinkban, éppúgy jelen vannak az életünkben, mint a huszonegyedik század modern elvárásai, a technikai környezet, a média által súlyosan befolyásolt világ. Ezek folyamatosan ütköznek egymással. Például egy fiatal felnőtt, aki követ egy családi mintát, elképzel egy karrier utat, szorgalmasan tanul, képezi magát, de közben azt látja, hogy ügyeskedéssel, kevesebb erőfeszítéssel is lehet sok pénzt keresni, hamar ellentmondásba kerül önmagával. Minek feleljek meg: önmagam vagy a környezetem elvárásainak? Ha az ember nem a saját útját járja, akkor az mindenképp egy csapda, egy kudarcélmény. Ebben élünk, ezt kell feldolgoznunk nap mint nap.

A kudarcokból is lehet előnyt kovácsolni, és nem biztos, hogy mindig jól kell járnunk.

Ez egy életszemlélet, de ezt el is lehet sajátítani, hiszen a sikeres ember is csak abban különbözik a kevésbé sikerestől, hogy nem adta fel. Ezt a hozzáállást már gyerekkorban meg lehet tanulni, illetve a szülőknek van fontos szerepe abban, hogy a gyerekeiket felkészítsék, ha valami nem sikerül, abból hasznos tanulságokat is le lehet vonni. Érdemes a sikertelenségeinket átgondolni, hogy milyen okok is vezettek odáig, és mit érdemes legközelebb másképp csinálni. Ha nem ültették el bennünk ezt a felfogást, akkor csak sok veszteség árán leszünk képesek kezelni. Én úgy látom, hogy az élet tudatos élése sem működik sok embernél. A hozzám fordulók között is vannak, akiknek azt szoktam tanácsolni, gondolja át alaposabban a döntéseit. Erre gyakran az a válasz, hogy nem lehet mindig mindent előre megtervezni, mert akkor az már nem én lennék, elvész az ösztönös része az életemnek. Rendben, de ha az ösztönei vezérlik, akkor számolnia kell a következményeivel. Általában elmondható, hogy az emberek többsége sodródik, de ez nem tipikus kortünet, ez mindig jellemző volt. Inkább az egyén és a környezet kapcsolata lesz egyre bonyolultabb. A felgyorsult világhoz való alkalmazkodásban nem tudjuk tartani a tempót.

Szakterületeid többek között a depresszió, a pánikbetegségek és a párkapcsolati problémák kezelése. A depresszió fogalmával valamilyen formában már sokan találkoztunk. Mikor beszélünk valódi betegségről?

A kezelésre szoruló depressziónak vannak minőségi és mennyiségi mutatói. Minőségi akkor, ha a betegségre utaló tünetek olyan mértékben hatalmasodnak el a mindennapjainkban, hogy ez már befolyásolja az emberi kapcsolatainkat, a családi és munkahelyi létünket.

 A mennyiségi mutatók pedig azt jelentik, hogy a betegség tünetei számszerűen, nagy gyakorisággal vannak jelen a páciens életében.

Hogyan történik a kezelés?

Először fel kell térképezni, hogy a szóban forgó depresszió éppen hol tart. Egy úgynevezett keresztmetszeti képet készítünk, felmérjük, hogy a tünetek milyen mértékben „pókhálózták be” be az egyén életét. Ha ezek után, klinikai szinten ki lehet mondani a diagnózist, akkor  van egy  nemzetközi megállapodás a pszichológiában, ami leírja, hogyan és milyen módon lehet és érdemes a betegséget kezelni. A terápia akár féléves időtartamot is jelenthet. Ha nem is heti gyakorisággal, de havonta találkoznia kell a betegnek az orvosával, és gyógyszert, illetve pszichoterápiát fog együttesen kapni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy 1-2 hónap elteltével javulás mutatkozik, ezután lehet az okokat feltárni, és azon dolgozni, hogy a jövőben ez ne forduljon elő. A beteget meg kell erősíteni, és ebben szükség van a család bevonására is.

Sok orvos állítja, hogy az antidepresszánsok hatástalanok a szorongásoldásban, sőt akár fokozhatják az öngyilkosságra való hajlamot.

Orvosi körökben ismert megfogalmazás, hogy minden kezelés árthat, ha nem megfelelő módon adják. Azért van szükség a páciens alapos pszichiátriai vizsgálatára, hogy kiderüljön, az ő esetében mi lehet a gyógyulás útja. A depresszió súlyosabb esetekben már biológiai elváltozásokat is okoz az emberi szervezetben. Úgynevezett funkcionális képalkotó eljárások, MRI, és egyéb vizsgálatok igazolták, hogy van a betegségnek egy olyan biokémiai szintje, amikor az agyban, bizonyos neurotranszmitterek mennyisége megváltozik. Ezt a felborult egyensúlyt a gyógyszerekkel vissza lehet állítani. A gyógyszereknek persze lehet és van is mellékhatása. Előfordul, hogy a kezelés első néhány hetében a tünetek fölerősödnek, de ezt a beteggel meg kell beszélni, el kell dönteni, hogy kórházi tartózkodás alatt vagy ambuláns módon történik-e a terápia.  Tizenhét éve vagyok a szakmában, de a saját praxisomban nem volt rá példa, de még a kollégáimtól sem hallottam olyat, hogy valaki egy gyógyszeres kezelés után öngyilkosságot követett volna el.

Divat ma lélekbúvárokhoz járni?

Nem állítanám. Sőt, az kell mondanom, hogy a valóban segítségre szoruló emberek, különféle rejtett zavarokkal, még mindig nem elég számban fordulnak orvoshoz. Párkapcsolati problémáinkkal sokkal előbb keresünk fel egy pszichológust. A valóban klinikai tünetekkel küzdők rejtőzködnek, félnek a megbélyegzéstől.

A segítő szakmákban dolgozókat gyakran fenyegeti a kiégés szindróma. Hogyan lehet ez ellen védekezni?

Nagyon szigorú határokat kell szabni a munka és a szabadidős tevékenységek között. Nekem a család rendkívül jó védekező mechanizmus, a lányom kilenc-, a fiam tizenhárom éves, imádunk kirándulni, lovagolni, biciklizni, van egy macskánk, egy kutyánk, szóval munkaidő után is van mivel foglalkozni. Tudatosan igyekszem feltöltődni.

Egy aggódó anya hajlamos arra, hogy analizálja a családja, a gyerekei viselkedését, és ehhez nem kell pszichiáternek lenni. Előfordul veled is?

A férjemet már nem analizálom, nagyon régi ismeretség a miénk, még az egyetemen találtunk egymásra, mellette tanultam bele ebbe a hivatásba. Ő is orvos, neki is megvannak az életharcai. A gyerekekkel kapcsolatban előfordul a túlzott odafigyelés, és ilyenkor a fiam rám is szól, hogy „Anya, nem kell mindig mindent megbeszélni!”. Ebben igazat adok neki. Egyébként nem jellemző, hogy egy baráti társaságban kielemezném valakinek a viselkedését, vagy épp téged hallgatva azon gondolkodnék, milyen lehet a személyiséged.

A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2010. júniusi számában olvasható.