Mindennapi furcsaságaink

Ha jól magunkba nézünk, mindannyian találunk legalább egy idegesítő vagy éppen egészségtelen szokást, amivel feszültségünket enyhítjük.

Mindannyian ismételgetünk bizonyos viselkedésformákat. Nem csak olyan látványos, függőséget okozó szokásokról lehet szó, mint a dohányzás vagy az alkoholfogyasztás. Teljesen hétköznapi dolgok is válhatnak szokásunkká. Például, hogy mindig pontosan ugyanannyi cukrot kell a teába vagy a kávéba tennie valakinek, teljesen ártalmatlan dolog, ami egyszerű megszokás. Azonban sok komoly problémákat takargathat előttünk és mások előtt is.

Ahhoz, hogy a furcsa rituálékat megértsük, tudnunk kell, hogy érzelmeink és tetteink szoros összefüggésben vannak. Akár tudatosan, akár tudat alatt, ezekkel fejezzük ki, ami bennünk zajlik.

Kényszer vagy rossz szokás?

Fontos, hogy meg kell különböztetnünk a szokást és a kényszert. A kényszerbetegségek egyáltalán nem olyan gyakoriak, mint ahogy azt gondolnánk. Attól, hogy bizonyos dolgokat még egyszer ellenőrzünk, vagy szeretjük a tisztaságot, még nem vagyunk kényszeresek, inkább csak alaposak.

A kényszer egy válaszreakció, amit az elménk a rögeszmére ad. Aki kényszerbetegségben szenved, annak a saját kényszeréhez kell ragaszkodnia, bármi történik, ha nem így tesz, az hatalmas katasztrófához vezethet a fejében. A rögeszme, ami a kényszeres viselkedést kiváltja, egy olyan vissza-visszatérő gondolat, aminek igazából semmi oka nincsen, mégis folyamatosan kínozza a beteget még akkor is, ha az illető tisztában van a rögeszméje valótlanságával. A kínzó gondolatoktól csakis egyféle módon szabadulhat meg a kényszeres ember, mégpedig úgy, hogy végigvisz egy általa fontosnak tartott cselekvéssort. Ezt nevezik kényszercselekvésnek. Ilyen kényszercselekvés lehet, ha például többször is vissza kell mennünk ellenőrizni, hogy elzártuk-e a gázt, vagy bezártuk-e az ajtót, akkor is, ha teljesen tisztában vagyunk vele, hogy megtettük.

A kényszeresség legfőképp abban tér el az egyszerűbb szokásoktól, hogy a kényszeres betegek számára a végrehajtott cselekvéssor egyáltalán nem okoz örömet, pusztán a beteg félelmét csillapítja. Ezzel szemben a szokás olyan cselekvés, amellyel feszültségünket enyhítjük, így megkönnyebbülést okoz.

Szokj le róla!

Szokásainkhoz ragaszkodunk. Mi, emberek, nem szeretünk változtatni, sőt, ha lehet, mindent meg is teszünk a változások ellen. Éppen ezért szokásainkon se szeretünk változtatni akármilyen rosszak is, ezért is olyan nehéz elhagyni ezeket.

Azonban azt is szem előtt kell tartanunk, hogy ha egy szokást elhagyunk, egy másik fog a helyére lépni. Ezt megelőzhetjük, ha tudatosan valami mással váltjuk ki a nem kívánt szokást. Például, ha a szánkat rágjuk izgalmunkban, akkor, ha érezzük a késztetést, rágózzunk, az majd enyhíti. A lényeg, hogy olyan dologgal helyettesítsük, ami társainkat sem zavarja, és az egészségünkre se káros.

Szipogás

Talán nem is gondolnánk, hogy a szipogás is lehet szokás, ami sokat elárul valakiről. Ez a szokás azt mutatja, hogy az illető magában akarja tartani problémáját, nem tud, vagy akar megszabadulni tőle. Valójában nem a szipogás maga ilyenkor a jel, hanem a hang, ami vele jár.

A hang, amit ilyenkor hallatunk, jel társaink felé. Jelezzük számukra, hogy valamilyen gondunk, bajunk van. A szipogó ember azt szeretné, ha felfigyelnének rá, hogy tudják: valami nincs rendben, de nem tudja kiadni magából. Ez általában a félénk, visszahúzódó emberek szokása, akik nem tudnak segítséget kérni, bár szeretnének.

Körömrágás

Valószínűleg ez az egyik leggyakoribb szokás gyerekek és felnőttek között is egyaránt.

Aki a körmét rágja általában feszültségét, belső agresszióját akarja lenyugtatni. Stresszes helyzetben ezzel a cselekvéssel igyekeznek megnyugtatni magukat, de az is előfordulhat, hogy valaki unalmában a körme tépkedésével próbálja elfoglalni magát. Az is előfordulhat, főleg nőknél, hiszen nekik fontosabb kinézetük, hogy a körömrágástól tönkrement, elcsúnyult körmeik miatt szégyenkezve még feszültebbek lesznek, és még erősebben fogják rágni azokat.

A körömrágóknál, de attól függetlenül is előfordulhat, hogy a szokás rabjai a köröm melletti bőrt kezdik tépni, rágcsálni. Ez a körömrágással ellentétben nem agresszióról árulkodik, hanem arról, hogy az illetőt valami belülről emészti, de inkább magában tartja, minthogy kimondja. Úgy érzi, nem tud a problémájával megbirkózni.

Fogcsikorgatás

A legtöbben sokáig nem is tudnak erről a csak párjukat zavaró, számukra pedig rendkívül káros szokásról. A fogcsikorgatás általában éjszaka jelentkezik, így erősen tudatalatti reakciónak tartják. Az oka mélyen gyökerező agresszió lehet. Az illető tudatalattijában bizonyos kérdések folyamatosan jelen vannak, felőrlik, ahogy csikorgatáskor a fogával is őröl.

Sóhajtozás

Furcsa, de a szipogáshoz hasonlóan a sóhajtás is lehet szokása valakinek.

A sóhajtásból kétfélét különböztethetünk meg. Akik belégzéskor sóhajtanak általában feszültek, tudatni akarják környezetükkel, hogy valami nem jó, de nem tudják, vagy nem akarják kimondani, ami zavarja, foglalkoztatja őket. A kiadott hang az adott helyzettel szembeni dühöt, feszültséget fejezi ki. Ezzel ellentétben, akik kilégzéskor sóhajtanak, nyugalmukat fejezik ki.

Szájharapdálás

A szájharapdálás sokszor gyerekkorban kezdődik, onnan marad ránk felnőttkorunkra is. Általában az izgalom vagy a zavar jele, ezeket próbáljuk ilyen módon csillapítani. Bár ártalmatlannak tűnik ez az apró szokás, ha túlzásba visszük, az ajkak berepedezhetnek, és fájdalmassá válhatnak, ami nagyon kellemetlen és csúnya is. Ez a szokás nagyon könnyen legyőzhető. A legegyszerűbb, ha az izgalmat valahogy máshogy próbáljuk enyhíteni. Például a rágózás nagyon jó módszer, hiszen rágáskor a szánk folyamatosan mozog, ami csillapítja a kényszert, hogy szánkat rágcsáljuk.

A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2010. júniusi számában olvasható.