Egymás közt

Vigyázat, érzékeny!

Érdemes több figyelmet szentelünk olyan testtájaknak, amikről gyakran elfeledkezünk az előjáték során…

Bár ismeri mindenki a testét, tudja, mi hozza meg a kedvét az összebújáshoz, ha néha olyan részekre is fókuszálunk, amiről már megfeledkeztünk, mindkét félnek nagy örömben lehet része.

 

Érzékeny domborulatok

 

A szeméremdomb környéke igen érzékeny terület, érdemes felvenni az előjáték során kényeztetett testtájak listájára. A gyengéd simogatás és cirógatás különösen izgató és örömteli lehet. Túl zárkózottak vagyunk, és zavarban érezzük magunkat, ha a testünk ilyen érzékeny területéről van szó? Öleljük át közben a partnerünket, bízzunk benne, lazítsunk, adjuk át magunkat a testünknek. Sokkal hevesebb orgazmusra képes valaki, ha jóban van magával, és el tudja engedni magát teljesen.

 

A térd mögött

 

Az egyik leginkább háttérbe szorított erogén zónája a női testnek a térdhajlat. Ennek egyik oka lehet, hogy nagyon csiklandós terület, így óvatosan kell bánni vele, de mindenképpen érdemes több figyelmet szentelni neki… Csókokkal, gyengéd olajos masszírozással történő kényeztetés mellett nem a nevetés lesz az, ami eszünkbe jut ilyenkor. Ám nem szabad megfeledkezni magukról a térdekről sem, ezek fontos területek az előjáték során. Már az apró érintések is nagyon izgatóak lehetnek, gondoljunk csak arra, milyen remegtető érzés, amikor a hajlított térden valaki végigfuttatja az ujjait.

 

Hasaljunk rá!

 

Szintén nagyon csiklandós testtáj, ám megéri hagyni, hogy a partner simogassa vagy gyengéden, körkörös mozdulatokkal masszírozza. Sok nő nem képes elérni az orgazmust egyszerűen a szexuális aktus során, ám ha olyan pozícióba helyezkedünk, hogy a társ elérje a hasunkat, és az együttlét során tudja simogatni, könnyen eljuthatunk a csúcsra. Tehát nem csak az előjáték során fontos a has érzékeny területének kényeztetése, hanem a szeretkezés közben is, mindkét fél örömére. Hiszen ha a nő is elér a csúcsra, a hüvely izmainak összehúzódása összeszorítja a hímvesszőt, így tovább fokozva a férfi orgazmusát is.


Rózsás ajkak

 

Jobb szexre vágyunk ma este? Próbáljuk ki az alábbi egyszerű módszert. A tényleges nemi aktus előtt minimum öt percig csókolózzunk. A száj a női test egyik legerotikusabb területe, így nem szabad kihagyni az előjátékból. Változtassuk a csókolózás intenzitását és erősségét, sőt, gyengéden az ujjunkkal is masszírozhatjuk az ajkakat, így még tovább fokozva az izgalmat.

A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2010. májusi számában olvasható.

 


Lapszám: 2010. május
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
Buy Microsoft Windows