Háromszög szerelem

A külső harmadik feltűnése szinte törvényszerű egy hosszú párkapcsolat során. Az azonban, hogy milyen szinten kerül képbe, nyilván nem független az érintettek érzelmi, erkölcsi, akarati, és nem utolsósorban helyzeti adottságaitól.

Előző írásomban a háromszög kapcsolatok kialakulásának valószínűségét a párkapcsolat időbeli változásának, fejlődésének aspektusából szemléltem. Ebből a nézőpontból az látszott, hogy minden párkapcsolat életében vannak olyan időszakok, amikor védtelenebb egy külső harmadik belépésével szemben. Ilyenkor a pár egyik, vagy mindkét tagja hajlamossá válik külső kapcsolatban megélni szükségleteinek kielégítését, avagy erősíteni összetört önértékelését.

Mikor gyengébb a kapcsolat?

Csak felsorolás jelleggel, álljanak itt azok a párkapcsolati fejlődési szakaszok, melyekben bejósolhatóan meggyengül a kapcsolat összetartó ereje. Melyekben azt éljük meg, hogy ami a kapcsolaton belül van, az már nem elég, és/vagy túlontúl fájdalmas, nehezen elviselhető.

Az első ilyen kritikus szakasz a pár életében, a szerelem átalakulásának időszaka.

Majd a kisgyerekes időszak következik, amikor a férfi gyakran kiszorul a nő és a gyerek között kialakuló intim kapcsolatból, illetve ezzel párhuzamosan, a nő is magára marad.

Ezt követi a nő ismételt munkába állásának, az önmegvalósítás, illetve az anyából ismét nővé alakulás időszaka.

Ha mindezeken túljutunk, a jól működő rutinból születő megszokás, a középkori krízis és a gyerekek kirepülésének időszaka követi a sort, illetve a „kapuzárási pánik”.

Lassan gyógyuló sebek

A kritikus időszakokat normatív kríziseknek nevezi a szakirodalom. Sok-sok vélt és valódi fájdalom, csalódás termelődik ilyenkor a felek között. Ezzel párhuzamosan felértékelődnek a kívülről jövő megértő, avagy csodáló szempárok, akik idővel lelket és testet is öltenek.

A krízises kapcsolati helyzetek szinte észrevétlenül készítik elő a külső harmadik belépésének, egy új szerelem megjelenésének lehetőségét. 

De vajon milyen kapcsolati történések tolnak még minket ebbe az irányba, illetve mi lehet a szerelmi háromszög kapcsolatok funkciója?

Hétköznapi szinten akkor beszélünk megcsalásról, amikor kinyílik egy párkapcsolat addigi határa és érzelmileg vagy szexuálisan belép egy harmadik a pár egyikének oldalán. A „csalás” kifejezés használatát feltehetően az a kollektív feltételezés indokolja, hogy ebben a helyzetben az egyik fél, egyoldalúan megszegi a kapcsolat határára vonatkozó addig érvényben lévő közös egyezséget. Tapasztalatom szerint, általában késik az új kapcsolatban megéltek belső tudatosítása, és ehhez képest legtöbbször még tovább húzódik az eredeti partner képbe hozása a történtekkel. A csalás tényét tehát az eddigi játékszabályok megszegése, illetve annak a másik előli eltitkolása realizálja. Egy új kapcsolat titokban tartását idővel menthetetlenül, egyre több elhallgatás és hazugság kíséri. A kapcsolati sebek gyógyulási folyamatát tekintve, a hűtlenség által okozott sebek bár mélyek, a hazugság által okozottak mégis sokkal lassabban gyógyulnak. Talán, mert a kapcsolat elárulása többszörösen ismétlődik, így a bizalom helyreállítása is lassúbb folyamat.

Mi lesz a kapcsolattal?

Nézzük, milyen energiák is mozgósítódnak, mikor a pár egyik tagja szerelmes lesz, mit tesz ez a kapcsolattal és a benne lévőkkel?  Ez persze részben attól is függ, hogy kiderül-e az új kapcsolat, avagy nem.

Ha nem derül ki, és az eredeti párkapcsolatban még relatíve szoros az egymás iránti kötődés, akkor a kezdeti időben egy új szerelem kifejezetten jótékonyan hat a meglévő párkapcsolatra. A kívül megélt öröm, izgalom ugyanis befelé is tovább adódik. Az érintettek gyakran számolnak be arról, hogy felpezsdült az eddig megszokott szexuális életük, energikusabbak, jobb kedvűek, szeretőbbek társuk felé azok, akiket Ámor nyila eltalált. Ez a feldobott állapot gyakran kelti annak az illúzióját, hogy a külső kapcsolat valójában nem is sérti a meglévő párkapcsolatot, sőt ellenkezőleg, annak épülésére szolgál. Titokban tartása már csak ezért is célravezetőbbnek tűnik ebben a szakaszban. E pozitív hatást azonban két dolog is egyre jobban rombolja az idő haladtával.

Az egyik, hogy ahogy mélyül a kötődés az új kapcsolatban, egyenes arányban nő az együtt töltött idő szükséglete is. A meglévő kapcsolat és annak minden kötöttsége pedig egyre többször frusztráló akadályként élődik meg. Másrészt pedig azzal, hogy titkolózni kell, egyre több elhallgatás, hazugság termelődik az eredeti kapcsolatban. Hogy miért baj ez? Túl azon, hogy gyakran méltatlan helyzetbe hozzuk magunkat és néha a másikat is, hogy vétünk a saját és kapcsolatunk etikai minősége ellen, valójában megszüntetjük partneri viszonyunkat a másikkal. Azzal, hogy elhallgatunk információkat, vagy megtévesztjük párunkat, azaz manipuláljuk, mindjárt három dolgot is teszünk. Egyrészt kontrollt, a valóság ismeretében egyfajta hatalmat gyakorolunk fölötte, másrészt felelősséget veszünk át tőle – kvázi „szülőként” mi felelünk azokért a tényekért, amik eljuthatnak hozzá, és azokért az érzelmi állapotokért is, amit azok kiválthatnak, harmadrészt, kicsi „gyerekként” félünk megmutatni magunk, félünk felvállalni az érzéseinket, helyzetünket. Amint látható egyszerre kerülünk egyfajta „szülői” szerepbe és „gyermekibe” is ugyanakkor. De nem partneribe, nem a „felnőttbe”. Akár „szülői”, akár „gyermeki” szerepeinkbe csúszunk, legtöbbször a múltat ismételjük. Azokat az eredeti családi mintákat, életérzéseket, kapcsolati viszonyokat teremtjük öntudatlanul újra, amik eredeti családunkban körülvettek minket. Társunk ezekben a helyzetekben gyakran válik lélektanilag „anyánkká” vagy „apánkká”, vagy saját akkori magunkká, mi pedig valamelyik szülőnkké. Hogy mennyire így van ez, elég egy párunkkal kapcsolatban érzésekkel telített ponton őszintén megkérdezni magunktól: ki érezhette magát így az eredeti családomban, mint most én? Meglepő válaszokat kaphatunk, ha kellő mélységben kutatunk magunkban.

Fájdalmas szembesülések

Egy intenzív, új, intim kötődés egyéni szinten mindig hatalmas önismereti lehetőséget hordoz, kapcsolati szinten pedig krízist generál. A krízis nyomán keletkező fájdalmas szembesülések eredményeképpen vagy sikerül változtatnunk magunkon abba az irányba, ami felé egyébként is mennünk kell, vagy bemerevedünk félelmeinkbe, biztonsághiányainkba, és a másikat próbáljuk meg valamiféle változtatásra rávenni. A lehetőség erre is, arra is adott. Mindennek azonban van egy olyan olvasata is, hogy az új kapcsolat, egy új szerelem, egy jó ideig, még a régi párkapcsolatról szól. A régi párkapcsolatot létrehozó és fenntartó önmagunkról. Mert minél tovább tartjuk titokban vágyainkat, érzéseinket, azaz jelenünket párunk előtt, annál inkább szorulunk bele egy önmagunkról szóló kedvezőtlen, nem felnőtt lélektani pozícióba. És minél több ideje szorulunk bele valaki mellett egy olyan szerepbe, melyben nem szeretjük, nem értékeljük kellőképpen magunkat, annál inkább neheztelünk rá. Ha pedig haragszunk rá, mert úgy érezzük, ő tehet minderről, akkor bizony néha megbüntetjük. Vagy azzal, hogy „mártírokká” válunk, vagy azzal, hogy „bűnösökké”. És a kör bezárul. Sokszor lehet ismételni minden pontját.          

Félrelépés vagy viszony?

Amikor azonban kiderül a külső kapcsolat, azonnal fajsúlyos szempontként jelenik meg az a tény, hogy csak alkalmi félrelépésről van-e szó, vagy egy hosszabb ideje tartó viszonyról.

Az alkalmi félrelépés, ha nem rendszeres, bár mély csalódással járhat, megbocsáthatóbb a mindennapokban. Főleg férfiak esetében tesz különbséget ez ügyben a közmegítélés, bizonyos értelemben nem is alaptalanul. A „sértett” fél számára az sem lényegtelen, hogy a külső kapcsolatról múlt időben lehet-e beszélni, avagy jelenleg is tart, és az sem mellékes, hogy milyen minőségű érzelmek vannak benne jelen. Mindezek a nézőpontok, tulajdonképpen az okozott kapcsolati kárt, illetve az aktuális veszélyeztetettség mértékét hivatottak pontosítani.

Minél hosszabb ideje áll fenn, illetve ha a jelenben is tart egy külső kapcsolat, annál veszélyesebbnek érzi a partner. A helyzet kiderülésének első fázisában devalválódik, hazugsággá minősül át az a kapcsolati időszak, amit azóta éltek át, amióta a másik félnek külső kapcsolata van. A második – nőknél erőteljesebb, de férfiaknál is megjelenő – hasonlóan pusztító reakció, a saját önértékelés mély sérülése, önmaga leminősítése. Ezt persze jócskán felerősíthetik vagy gyengíthetik a „vétkes” fél reakciói, erre utaló jelzései. Általánosságban: minél erőteljesebb a leértékelő hajlam a megcsalt félben, annál valószínűbb, hogy önigazolás, önerősítés gyanánt külső személyeket használ majd önmaga értékének helyreállításához. Ez tehát tipikusan az a helyzet, amikor saját magunk előtt azzal bizonyítjuk, hogy értékesek, fontosak vagy szépek vagyunk, hogy intim kapcsolatba lépünk másokkal. Ennek nyilvánvaló üzenete magunk és a másik felé: ha neked nem kellek, kellek másnak!

Szemet szemért

Ha nem kizárólag a kétségbeesés, az önértékelés gyengesége e viselkedés mozgató rugója, érdekes módon, e hozzáállásnak van egy kapcsolati szempontból egészséges mozzanata is. Mégpedig az, hogy a rajtunk esett sérelmet olyan módon állítjuk helyre kapcsolati szinten, hogy megtesszük mi is a másikkal, amit ő tett velünk. Ezzel ugyanis ismét partnerivé válik a kapcsolat. Kilépünk egyfajta „mártír” szerepből, ami automatikusan együtt jár – az ebből a szempontból kártékony – erkölcsi fölénnyel, piedesztára emelkedéssel. Ugyanakkor a másik számára is lehetővé válik a bűnbocsánatra hajtó „vétkes” szerepének meghaladása. Egyenrangúként ugyanis sokkal egyszerűbb rendezni kapcsolatunk nehézségeit, mint aszimmetrikus helyzetben. Sok esetben ez a lélektani helyzet idővel abba az irányba sodorja az „áldozatot”, hogy ő is nyisson, hogy mind a maga, mind a másik számára bizonyítsa értékét, illetve, ami még fontosabb, hogy létrehozza azt a szimmetrikus kapcsolati felállást, ami lehetőséget teremt a múlt rendbetételéhez, a saját felelősségek tisztázásához, a változási irányok megfogalmazásához. Mindez nem tud megszületni kielégítő módon egy „vétkes” és „áldozat”, egy „hűséges” és „hűtlen” kapcsolati felállásban.

A „revansra” talán akkor nincs a kapcsolatnak lélektani szüksége, ha miután kiderült a háromszög helyzet, a megcsalt fél – az elsődleges érzelmek feldolgozását követően –, tudja úgy szemlélni a kialakult helyzetet, mint amiben pont annyi felelőssége van, mint párjának. Ha a kilépő fél saját viselkedésével még nem sértette meg párkapcsolatának belső képét magában olyan mértékben, hogy teljesen elveszítse hitét a változás lehetőségében, ha párja sem tette ezt sem magával, sem pedig vele, és az új kapcsolatban nem történtek még visszavonhatatlan kötődési aktusok, pl. közös gyerek vállalása, akkor van esély a szerelmi háromszög helyzetek kapcsolaton belüli feloldására. Olyan módon, hogy az fejleszti, erősíti és elmélyíti a meglévő kapcsolatot.

A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2010. áprilisi számában olvasható.