Egymás közt
Tavaszi színvarázslat
Általában
megremeg az ecset a kézben, és mégoly erős elhatározás ellenére is
visszavonulót fújunk az erőteljes színek használatában. Pedig, ahogy a képeken
is látszik, nem kéne!
Sokszor
hangoztatott frázis, hogy egy jó frizura és némi smink csodákra képes.
Vállalkozó kedvű olvasónk segítségével bebizonyítottuk, hogy tényleg igaz.
Hajalakítás
Pál Mariann 40 éves tanárnő. Több kudarcba fulladt hajvágás után most épp növeszti, így a hosszából nem is engedett vágni mesterfodrászunknak, Winter Lindának. A hajszínváltoztatást szintén nem szerette volna Mariann, mivel elégedett eredeti árnyalatával, és míg nem őszül, nem szeretne még festéssel is vesződni – mondta. Így maradt a fazonigazítás és a korábbi vágások után keletkezett szintkülönbségek és lyukak helyrehozása.
Színt az arcra!
Mariann bár
ruhákban és ékszerekben szereti a színeset, sminkben sosem merte kipróbálni.
Mit mond az alany?
Nagyon
izgultam, milyen lesz az átalakítás, ugyanakkor nagyon vártam, hiszen itt olyan
dolgokat is kipróbáltunk, amikhez alapvetően bátortalan az ember. Most már
látom, hogy bánhatok bátrabban a színekkel, illetve a hajam szárításához is nagyon
jó tanácsokat kaptam. A férjem és a fiam egy új Mariannt kaptak ma.
Ha unja már régi frizuráját, ám tanácstalan az újdonságokkal kapcsolatban, jelentkezzen és átalakítjuk! Új rovatunkban hónapról hónapra felfrissítjük egy szerencsés olvasónk külsejét. Rövid bemutatkozását és fotóját küldje el a pf@csaladilap.hu címre, ha szeretne benne lenni a Családi Lap nagy átváltoztatójában!
A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2010. áprilisi számában olvasható.
Lapszám: 2010. április



