A kettes számú próbajárat

Nem tervezte előre az életét, inkább csak megtörténtek vele a dolgok. Rákóczi Ferenc, a Class FM reggeli show-jának egyik népszerű műsorvezetője későn érő típusnak tartja magát. Úgy tűnik, érdemes volt kivárnia: szereti a munkáját, megtalálta a hobbijait – és élete párját. Áprilisban kétszeres apuka lesz.

– Különleges, történelmi neved van.

– Gyerekkoromban sokáig nem szerettem a nevemet, különösen azért, mert mások folyton viccelődtek vele. Gyakran kérdezték, hányadik Rákóczi Ferenc vagyok, vagy éppen Kossuth Lajosként mutatkoztak be. Híres ember nevével együtt élni egyszerre áldás és átok. Áldás, mert könnyen megjegyezhető, és átok a már említett beszólások miatt. Mára azonban megszerettem a nevemet, és hálás vagyok érte a nagymamámnak, aki ragaszkodott a Ferenc keresztnévhez.

– Vidéken nőttél fel, gyakran beszélsz arról, hogy szereted szűkebb pátriádat, s az ott élő embereket. Ennyire erős a kötődésed?

– Egy csodálatos, apró Békés megyei faluban, Újkígyóson nőttem fel. Szeretem, hogy ott mindenki ismeri egymást, hogy az utcán köszönnek egymásnak az emberek. Anyukám, Mariska ma is ott él, a múltkor például mesélte, hogy amikor leesett a nagy hó, készült kimenni ellapátolni, a ház előtt azonban már csak azt látta, hogy valaki megelőzte. Nem tudja, ki volt, de valakinek eszébe jutott: Mariska, túl a hetvenen ne lapátoljon havat. Tavaly volt egy hét, amikor még nem tudtuk, átvesz-e az új rádió bennünket. Az egész falu azért izgult, lesz-e munkám. De az efféle összetartás és szeretet nemcsak Újkígyósra jellemző, hanem általában a vidékiekre. Gyakran koncertezünk, vagy éppen műsort vezetek vidéken, és azt tapasztalom, az emberek az üdítőbe is a szívüket teszik bele, amivel megkínálnak. Míg Budapesten inkább elszaladunk egymás mellett.

– Édesanyádat lazán Mariskázod, a múltkor hallottam a rádióban, életed párját pedig úgy emlegetted, hogy „a csajom”.

– Valóban, de ezt a legnagyobb szeretettel teszem, ők pedig nem haragszanak miatta. Tudom, többen kifogásolják, holott inkább azon kellene fennakadniuk, ahogyan a saját életüket élik: egymásra való odafigyelés és szeretet nélkül, ami tényleg baj.

– Véletlenül lettél műsorvezető, előtte sok minden más voltál: mechanikai műszerész, tanár, „szeszcsempész”, énekeltél halotti kórusban, sőt saját tervezésű ékszereket is készítettél. Eredetileg minek készültél?

– A végzettségem szerint mechanikai műszerész vagyok, de igazából soha nem készültem semminek. Nem vagyok az a készülős csávó. Későn érő típus vagyok. Talán még azt is mondhatnám, ez a sokféle tevékenység útkeresés volt, de az igazság az, hogy inkább csak hozta az élet a dolgokat. Nagyon máról holnapra élek, amit nem bánok: élvezem minden pillanatát.

– Reggeli műsort vezetsz társaiddal együtt, így minden hétköznap hajnalban kell kelned. Hogy bírod?

– Jól! Mások is hajnalban kelnek, gyárakban dolgoznak, például 6-os csavart esztergálnak órákon át. Nekem ezt sem kell, amiért kifejezetten szerencsének tartom magam. Tizenhét éve vagyok rádiós, szeretem a munkámat. Nekem bejön! Egyébként pedig úgyis mindig a hallgatók döntik el, kellünk-e nekik, vagy nem. A korai kezdésnek is vannak előnyei, így legalább már délben otthon lehetek a családommal.

– Viszonylag későn alapítottál saját családot. Nehezen találtad meg az igazit?

– Mihez képest vagyok elkésve? Úgy érzem, most értem meg a családalapításra. Judith, a csajom a világ legszebb, legokosabb, legcsodálatosabb asszonya, azt gondolom, ő az igazi – ezért is vállaltunk gyerekeket. Panna egy és negyedéves, április végén pedig indul a „kettes számú próbajárat” – aki majd a Benedek nevet kapja.

– Panna apás szüléssel érkezett?

– Eredetileg úgy terveztük – már be is voltam öltözve –, de mivel a kislányunk végül császármetszéssel született, kimaradtam a buliból. Azóta azonban minden lehetséges percet együtt töltünk, élvezem az apaságot! Követem Panyesz változásait, nem szeretnék lemaradni a fejlődéséről. Nagyon jó gyerek, egy hónapos kora óta végigalussza az éjszakákat. Soha nem volt még beteg, nem fájt a hasa. Ügyesen játszik, most már kézen fogva sétálgatunk vele. A közelmúltban megtanult puszit dobni; teli tenyérrel, vigyorogva osztja. Csuda helyes!

– Rólad köztudott, hogy imádsz főzni. Már kisgyerekként ott voltál az édesanyáddal a konyhában?

– Nem állítanám, hogy ott legyeskedtem volna Maris szoknyája mellett, jóval később kezdett érdekelni a dolog. Egyszer volt egy buli a haverokkal, kitaláltuk, hogy marhapörköltet főzünk bográcsban. Senki nem tudta, hogyan kell. Felhívtam Marist, ő elmondta, a kaja jól sikerült. Megéreztem, milyen nagyszerű másoknak ételt adni, örültem a csapatnak, a barátságnak. Azóta persze sokkal tudatosabban és tervszerűbben főzök, gyűjtöm a szakácskönyveket, odafigyelek az alapanyagokra és az eszközökre. Imádok főzni, alkotásnak tekintem, különösen azt élvezem, ha magam találhatok ki recepteket. Advent idején tizennégyféle süteményt sütöttem.

A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2010. februári számában olvasható.