Csúcstámadás

A hegy- és sportmászás egyike a legnehezebb és legveszélyesebb sportoknak. Mégis, egyre többen és többen választják a testedzésnek ezt a formáját világszerte.

Sok, akár már az ókorban is létező sportághoz képest a hegymászás fiatalnak számít. Őseinknek sokáig eszébe sem jutott, hogy életük kockáztatásával felmenjenek olyan helyekre, ahol már se növényzet, se vadászható állatok nem élnek. Aztán a 18-19. századra lassan elfogytak a felfedezetlen területek a világon, és az újdonságra vágyó kalandorok figyelme a hegyek csúcsai felé fordult.

Kezdetek

A kontinensek legmagasabb pontjai közül először a Mont Blanc-t hódították meg bátor sportemberek 1786-ban. A Kilimandzsárót több, mint száz évvel később, 1889-ben mászták meg első alkalommal. A világ legmagasabb, a legújabb mérések szerint 8850 méteres csúcsára, a Csomolungmára pedig csak 1953-ban jutott fel Edmund Hillary és Tenzing Norgay. Első magyar állampolgárként 2002-ben Erőss Zsolt mászta meg a Föld legnagyobb hegyét.

Az elmúlt évtizedekben a hegymászás a bátorságuk, tűrő- és állóképességük határait megismerni vágyó kevesek erőpróbájából már-már tömegsporttá vált. Ma már nem az a kérdés, fel tud-e jutni valaki a csúcsra, a profik egyre nehezebb útvonalakon, minél rövidebb idő alatt, esetleg oxigénpalack nélkül vagy éppen egyedül másszák meg a hegyeket.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a hegymászás könnyed időtöltéssé változott volna. A sport manapság is minden évben követel áldozatokat, megfelelő erőnlét, gyakorlat és felszerelés nélkül semmiképpen ne induljunk magashegyi túrára. Fontos az is, hogy tisztában legyünk korlátainkkal. Fáradtan, kapkodva könnyebb hibázni, ez pedig magashegyi környezetben súlyos következményekkel járhat.

Tilos lenézni

Magyarországon sajnos nem hódolhatnak szenvedélyüknek a hegymászók, de szerencsére a magasság és az adrenalin szerelmesei azért találhatnak maguknak elfoglaltságot. Sziklamászásra alkalmas kőfalak szerte az országban, és Budapest környékén is találhatók. Bár ez a sport tűnik kívülálló számára a legveszélyesebbnek – ki is szeretne egy függőleges, vagy akár visszahajló sziklán lógni tíz emelet magasságban – valójában megfelelő tudással és felszereléssel nagyon ritkák a komoly balesetek. Nem véletlen, hogy több cég is csapatépítő foglalkozásként kínál sziklamászást. Igaz, nem a legnehezebb falakon, de résztvevők így is tapasztalhatják, milyen érzés legyőzni a sziklákat, miközben megtanulnak együttműködni társaikkal, akikkel ott, a magasban kölcsönösen egymás életéért felelnek.

Ez a relatív biztonságosság persze nem vonatkozik azokra, akik mindenféle karabinerek, biztosítókötelek és társak nélkül, egy – az ujjaik tapadását biztosító – krétaporos zacskó és puszta kezük segítségével másszák meg a sziklákat. Ezek az emberek gyakorlatilag minden másodpercben az életüket kockáztatják, viszont szerintük semmi máshoz nem hasonlítható az élmény, hogy segédeszközök nélkül, csak a saját testük erejével küzdik fel magukat elérhetetlennek tűnő magaslatokra.

Sportági keretek

Persze a sziklamászók között is megjelent az igény, hogy tudásokat összemérhessék, illetve rossz időben, utazás nélkül is hódolhassanak szenvedélyüknek. Így jött létre a falmászás, amely világszerte, így Magyarországon is szervezett versenysporttá nőtte ki magát, és komoly törekvések vannak arra is, hogy bekerüljön az olimpiák programjába is.

A falmászás műfalon történik, mely egy vas- vagy faszerkezetből épült vázra szerelt funér- OSB- vagy rétegelt-lemezből álló faldarab, amelyben menettel ellátott lyukakba szerelt ún. fogások vannak elhelyezve. A fogások mérete, alakja és gyakorisága megkönnyíti, ill. megnehezíti a műfalon történő fel, le és oldalra jutást. A falmászással megszerezhető a sziklamászáshoz szükséges erőnlét és technikai tudás. Egyik előnye, hogy a mászás rizikófaktorát nagyságrendekkel lecsökkenti a sziklamászáshoz képest, ugyanis a műfalon történő mászás sokkal jobban kontrollálható, mint a természetben történő sporttevékenység.

A versenyzők három kategóriában mérhetik össze tudásukat. Nehézségi mászás esetén a sportolót társa alulról kötéllel biztosítja, a fogások és az útvonal pedig úgy van kijelölve, hogy szinte lehetetlen legyen feljutni a fal tetejére. Az idő itt másodlagos, a cél az, hogy minél tovább sikerüljön mászni. A gyorsasági mászót egy, a fal tetejéhez kapcsolt kötél biztosítja, célja pedig az, hogy minél rövidebb idő alatt jusson a legfelső fogáshoz. Boulder kategóriában viszont nincs biztosítás, ezért csak alacsonyabb falakra másznak a versenyzők, hogy az alattuk elhelyezett szivacsok megvédjék őket a sérülésektől.

A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2009. októberi számában olvasható.