Megelőzés
Veszélyek a kertben
A nyár még egyszer megmutatkozik teljes szépségében. A
meleg, a forróság miatt azonban a tettvágy egyre csökken, és ha nem figyelünk
oda, a nagy melegben baleset is érhet minket…
Védekezés a
gyümölcsösben
Támasszuk alá az ágakat, védekezzünk a fákra akasztott
sörrel egyharmad részéig megtöltött pillepalackokkal a darazsak ellen, mert
óriási kárt okozhatnak.
A kajszi- és az őszibarackot időben (teljes érés előtt rövid
idővel) szedjük le, hogy a termés ne essen le. A lehullott gyümölcsöt fel kell
szedni a darazsak és a fertőzésveszély elkerülése miatt.
Ezekkel az apróságokkal nagyon sok mérgelődéstől megóvhatjuk
magunkat, hiszen egész éves fáradozásunk, a metszés, a permetezés, a gyomirtás
és a rendszeres öntözés mind-mind hiábavaló lett volna, ha az imént említett
dolgokra nem figyelünk oda.
Nemcsak a házi kertben, hanem a háztartásokban is a létrán
történik a legtöbb baleset. Nagyon fontos – különösen laza vagy felázott
talajon –, hogy a létra lábai fix ponton álljanak. Ehhez tökéletesen megfelel
egy szélesebb padlódeszka, amit lehetőleg vízszintes helyzetben helyezzünk el.
A létrát ki is kell
feszítenünk (akár
lánc, akár gurtni van a lábak között), mégpedig azért, mert ez biztosítja a
stabilitását. Az alumínium létrák esetében ügyeljünk a harmadik kihúzható tag
(a gyártó által meghatározott) beállítására, mert ha a megengedett határt
átlépjük, akkor a létra instabillá válik, és könnyen balesetet szenvedhetünk.
Az alumínium létra használatánál figyeljünk az
időjárásra, hiszen – mivel fémből készült – lehúzhatja a villámokat.
A gyümölcsszedés során a legnagyobb ellenségünk, amennyiben
létrán dolgozunk, a szél. Érdemes a létrát a fához rögzíteni egy-két helyen,
továbbá mindig figyeljünk arra, hogy egy erős széllökés esetén legyen egy olyan
biztos pont, amelyet elkaphatunk, ha felborul a létra. Ennek az ágnak olyan
erősnek kell lennie, hogy elbírja a testsúlyunkat. Lehetőség szerint ezeket a
veszélyes műveleteket soha ne végezzük egyedül! Ha mégis ezt tesszük, legalább
legyen a zsebünkben mobiltelefon arra az esetre, hogyha mégis baj történne,
segítséget tudjunk hívni.
Használjunk betonvasból
készült – a két
végén meghajlított – ághúzó kampót, hogy minél ritkábban kelljen áthelyezni a
létrát. A kosarat vagy a szedő edényt a legegyszerűbb S-alakú kampóval az
ágakra akasztani. Fontos, hogy a kampó erős anyagból készüljön, ne nyíljon ki,
és a hajlítás íve olyan legyen, hogy az ágra fel tudjuk akasztani, de mégse
engedjen a terhelés hatására, mert akkor a leszedett termés könnyen kárba
veszhet.
Pázsitápolás
Ebben a hónapban érdemes új pázsitot telepíteni, még akkor
is, ha nem rendelkezünk öntözőberendezéssel, és nem tudnunk gondoskodni
(például egy hétvégi házban) a rendszeres ápolásról.
Sikerünk csak akkor lesz teljes, ha gondosan előkészítjük a
talajt, feltöltjük tápanyagokkal, humusszal, fellazítjuk, felássuk, a
gyökereket és az idegen anyagokat eltávolítjuk, és az egyenletes vetést kézzel
végezzük (15-20 gr fűmagot használjunk m2-enként). Ezután fűmagverő
gereblyével verjük bele a magot a talajba, hengerezzük le, vagy valami más
módon tömörítsük (taposódeszkával, vagy ha van sílécünk, az is megfelel erre a
célra). Miután a magokat elvetettük, a talajt tömörítettük, a területet
óvatosan öntözzük meg, hogy az esetleges talajegyenetlenségek miatt nehogy
kimosódjon a földből a fűmag, és így ne keletkezzenek foltok a vetésben.
Tanácsos a területet sávokra osztani, és érdemes két
irányból vetni, így az ívek találkozása miatt biztosan egyenletesen tudjuk a
területet meghinteni, természetesen fele-fele mag felhasználásával. A magot
végül érdemes vékonyan gombafölddel vagy tőzeggel takarni. A fűnyírót kezdetben
4-
Sokan használnak elektromos fűnyírót a kertben. Itt a
legnagyobb problémát a kábel elvágása okozhatja, és ennek házilagos javítása,
valamint a védőföldelés hiánya, illetve az elektromos hálózatból a biztonsági
relé kihagyása. További veszélyforrás lehet a házilag barkácsolt mosógép-, vagy
centrifugamotorokból kreált, földeletlen berendezés, amit a kerttulajdonos
ráadásul harmatos, vizes fűben használ.
Az áramütésen kívül a következő veszély a házilag
barkácsolt gépeknél a kikapcsolás utáni további működés, amire nem számít a
használó, és mivel a csapágyak jól működnek, sok esetben még a fül sem érzékeli
a kések járását. Ugyanez a helyzet akkor
is, ha gyári készüléket vásárolunk, és annak fékrendszerét a meghibásodás után
eltávolítjuk.
A baj akkor szokott bekövetkezni, amikor a fűgyűjtő nyílás
eltömődik, és kézzel – a gép megállítása után – megpróbáljuk a felesleges füvet
eltávolítani. Ilyenkor a kések továbbra is mozgásban maradnak és nagyon súlyos
csonkolásos baleseteket okozhatnak, sajnos a gyermekeknél is.
Ne engedjünk gyereket
mezőgazdasági gépek közelébe, és ne végeztessünk velük ilyen munkát, akármilyen ügyesek! Sajnos ők
nem tudják felmérni ezeknek a berendezéseknek a veszélyforrásait.
A fűnyírást mindig zárt
cipőben végezzük! Ha
ismeretlen a terep, vagy feltehetően mások köveket vagy vasdarabokat dobáltak a
területre, akkor ajánlatos az acélbetétes bakancs és a lábszárvédő használata.
Ha idegen helyen végzünk munkát, minden esetben vizsgáljuk át a munkavégzés
helyszínét!
A lengőkaszás, nagy
teljesítményű fűnyírók
használatakor vegyünk fel álarcot vagy védőszemüveget, kiemelten veszélyes
területen védősisakot is, különösen akkor, ha nem damillal, hanem forgókéses
eszközzel végzünk gyomirtást vagy bozótirtást.
Az allergia elkerülése
érdekében minden
esetben használjunk védőmaszkot a pollen mennyiségének csökkentése érdekében.
Sajnos bármelyik egészséges ember bármikor allergiássá válhat, különösen a
parlagfű virágpora miatt.
A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2009. augusztusi számában olvasható.
Szerző: Vajdics András
Lapszám: 2009. augusztus



