Sorsfordulók
Áldás vagy átok?
Milka és Orion bármikor összefuthat hazánkban is. Ahogy már az sem elképzelhetetlen, hogy Eperke Fahéjjal játsszon. A névválasztás nagy felelősséggel jár: bár lehet, hogy első hallásra jónak tűnik egy-egy elnevezés, később megkeserítheti viselője életét. Vagy éppen ellenkezőleg, egyedivé teheti a személyiségét.
A kicsi lapp növény
Északi nyelvrokonaink
tiszteletére keresztelte a kislányát Szuovillának egy békéscsabai háziorvos.
Dr. Bereczky Zsolt nagy utazó, háromszor járt a Jeges-tenger egyik szigetén,
Korrigendán.
— Először egy Ladával
indultam el Észak-Európába, hogy eljussak oda, ahova 1768-ban elment két magyar
csillagász, nyelvész, jezsuita pap, Hell Miksa és Sajnovics János — mesélte dr.
Bereczky Zsolt. — Volt, amikor milliomosok negyedében kaptam szállást, máskor
erdőben, patak, folyó, tó vagy tengerszem mellett aludtam, hogy tisztálkodni
tudjak. Egyszer arra ébredtem, hogy medve motoszkál a sátram körül. Nem
bántott, csak a magammal vitt csabai kolbászt ette meg. A második utamon
rénszarvasvadászok meghívtak a szaunájukba. Egy töltött puskát a szögre
akasztottak, hogy ha farkas vagy medve jön, megvédhessem magam. Az északi
sarkkört Finnországban, Rovaniemi városnál értem el, ahol még sudár vörös
fenyőerdők állottak. Később elfogytak a fenyők, nyírfák, majd bokrok
következtek, végül csupán mohát, zuzmót, hófoltokat és egy kicsi növényt
láttam, amelyet a finnek Suovillának, a lappok pedig Szuovillának neveztek.
Innen a lányom neve.
Indián nevek…
Ahhoz, hogy a kislány
Szuovilla lehessen, Bereczky doktornak a Belügyminisztériumtól kellett
engedélyt kérnie. A hivatalt sokan ostromolják, de nem mindenki jár sikerrel. A
Jézus, Júdás, Talán, Kazetta nevet nem engedték felvenni a háromezer magyar
utónév közé. Bekerülhetett viszont az Orion, a Milka, a Frodo, az Amidala, a
Gandalf és az Armando. Néhány természeti jelenség is átlényegült keresztnévvé,
a fiúk akár Felhő, Bérc, a lányok Eső, Zápor vagy Csermely „indián névre” is
hallgathatnak.
A növénypárti
babaváróknak is kedvezett a többi szülő, akik már engedélyeztették az Ánizst, a
Bodzát, a Gesztenyét, a Fahéjat, az Eperkét, az Almácskát, az Áfonyát, a
Fréziát. Az autórajongókat sem hagyta cserben a hivatal: a Mercedes mellett a
Klió és a Megán is adható már.
Történelmi hagyományok
Magyarországon egyre több
olyan történelmi férfinév is akad, mint például a Dante, a Mohamed, a Ramszesz,
a Horáciusz, a Bohumil, a Brájen és a Robinzon, a lányokat hívhatják
Febróniának, Evengalinának, Delfinának vagy Tiarának. Nérónak viszont nem
keresztelhették Frankó Mihályék a fiukat. Mindez 1996-ban történt, amikor a
Honfoglalás című film nagy sikert aratott Franco Neróval a főszerepben.
Történelmi nevet visel
Szente Vajk. A Madách Színház 28 éves művésze örül, hogy ő az elsőszülött fiú.
Az édesapja ugyanis 16 éves korában eldöntötte, hogy a fiát Vajknak hívja majd.
— Mivel a nővérem lány
lett, az Éva Kisanna nevet kapta, nekem megmaradt a Vajk, a 17 éves öcsém pedig
Áron. Azt mindenki tudja, hogy a Vajk István királyunk pogány neve, de ez nem
azt jelenti, hogy az István megfelelője a Vajk, hanem azt, hogy Vajk király a
keresztségben az István nevet vette fel. A Vajk török eredetű név, magyarul
annyit tesz, hogy gazdag. Szabó Magda Az a szép fényes nap című művében is Vajk
és Géza a főszereplő — mondta a színész. — Egyik este játszották a tévében a
művet, másnap világra jöttem. Így a szüleim biztosak voltak benne, hogy jól
választottak. Ha nekem gyermekem lesz, ő is különleges keresztnevet kap majd.
Most éppen a Mózes tetszik, de mire én családot alapítok, ez még sokszor
változhat.
A Magna Cum Laude zenekar
basszusgitárosa, Kara Mihály májusban született kislánya Dézi.
— Úgy állapodtunk meg, ha
fiú lesz, én, ha lány, az édesanyja mondja meg a nevét. Sok minden szóba jött,
többek között a Szofi és a Mína is, végül a Dézi mellett kötöttünk. Ez szép,
kedves, egyedi, könnyen megjegyezhető — mondta Kara Mihály.
— Az egyedi név egyedi jellemet is takar — véli Visegrádi Krisztina, akinek a kislánya Rodelinda. — A név dicsőséget jelent, vagyis olyan üzenete van, ami a lányom egész életét meghatározza majd. Dallamos nevet kerestünk a párommal, olyat, amire mindenki felfigyel. Arra is gondoltunk, hogy külsőre illik-e majd a kicsihez. Minden név sugall valamit. Nekem például a Bendegúz egy alacsony mokány, barna hajú srácot jelent, furcsa lenne egy magas szőke fiú esetében. A Pálma viszont egy vékony, magas lányhoz illik, nem igazán passzolna egy alacsony, dundi nőhöz.
A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2009. júliusi számában olvasható.
Szerző: Fekete Kata
Lapszám: 2009. július



