Sorsfordulók

Tokody Ilona a számok szerint

Mi látható egy személyes képletből, amikor az életút már nyitott könyv a nagyvilág előtt is?

Kossuth-díjas operadívánk a számmisztika szerint a 31/4-es sors utat járó személyiség. Ebben a kódban az úgynevezett domináns 4-es az egész életen átívelő fejlődést és stabilitást teremtő célt jelöli ki, a 3-as érzékenységet és önkifejezési motiváltságot jelentő vonásait hozta magával, amelyhez nagy segítség az 1-es adta kreativitás és önbizalom. Nem mellékesen az Ilona név feladattartalma is életcélként tűzi ki az állandóság és a stabilitás megteremtését maga és környezete számára.


- Ám sajátján kívül még hány meg hány másik név, nőalak színeit és végzetét tárta és tárja elénk a világ legjelentősebb színpadain. Testet, érzelmeket, hangot adni egészen más személyiségek életre keltéséhez több kell, mint a „matéria a torokban” és a színészmesterség. Merem ezt kijelenteni a képletében a 9-es számhalmozódás láttán, mely eleve sugallja az Istennel való párbeszéd igényét, a transzcendenssel átitatott értékítéletét és világlátását. Ezt erősíti meg a 7-ese adta jól fejlett hatodik érzéke is, valamint az ebből adódó empátia a szerepformálásokhoz.

- Ez azért nagyon pontos így, mert az én hitem, tapasztalatom és pályám igazolása szerint a hang és a szerepformálás is a lélek által működik. A zenében használatos olasz nyelv vagy a latin is spirito-t említ, lelket, spirituszt. Imígyen mintha a zenében és minden művészetben szinte magától értetődő lenne a spiritualitás, még ha kimondatlanul is. Az opera egyébként is valami földöntúli ajándék-műfaj, hisz szinte minden előadásban megjelenik és fölmagasztosul a halál, már csak amiatt is, mivel legtöbbször a halott szereplőnek a lelke hangja még énekel tovább.


- Viszont az 1-es szám a 3-assal együtt azt jelzi, hogy míg a világgal rendkívül jól és sokféleképpen kommunikál mindenről, addig Tokody Ilona lelkének titkai nem publikusak.

- Hitem szerint már a saját nevem is kötelez! Magánéletemet igyekszem védeni, és a karrieremet talmi módon bizonyítékként szolgáló bulvár-botrányokra vagy szépelgésre sincs szükségem. Mindaz pedig, amit a közönségnek a lelkem mélységeiből és magaslataiból maradéktalanul hivatásom átadni azt megvallom Liuként, Desdemonaként, Toscaként, Erzsébetként, Mimiként.


- Sok énekesnőnek talán harmada jut csak az ön által sikerre vitt szerepekből. Ehhez azonban a kitartást, kivitelezést adó jelcsoport mellett hatalmas erőt, energiát, hovatovább munkamániát is mutatnak a már említett 4-esei, melyek értelmezésében ide társul a praktikussága, szervezőkészsége is. Ez vall arról is, hogy sorsfeladataként nem csak a saját, de mások életében is dolga van a stabilitás megteremtésével.

- Itt legfőképp tanítványaimra gondolok, akiknél bizony nem mindegy miként alapozunk meg egy életre szóló pályát egészséges torokkal és lélekkel. Pedagógus szüleim példáján az is tudatosult bennem, hogy gondot fordítsak a személyre szabott formálásra. A munkamániára visszatérve, nekem nem tűnik annak, hisz ettől létezem, de tagadhatatlan, egy szerep értelmezése, fölépítése, alakítása és maga egy-egy operaelőadás kétséget kizáróan hihetetlenül nagy munka és igénybevétel lelkileg, szellemileg és fizikailag egyaránt. A vastapsig bizony hosszú, kemény és sokdimenziós út vezet. Amiért persze sok-sok szeretetet is kapunk.


- Születési napunk száma -1 és 31 között - szintén ad egy tömör tartalmi mottót személyiségünkről. Az öné, a 27-es pedig nem mást fed, mint a lelkiismeretességet, valamint azt, hogy sorsa folyamatosan lehetőségeket kínál céljait elérni. Mi több, ebben a jelentéstartalomban fogalmazódik meg az is, hogy próbatételei a bölcsesség magasabb fokaira juttathatják. Így igazolva is látszik, hogy pályáján ki mindenkivel volt módja együtt színre lépnie a nemzetközi térben is.

- Való igaz, ha csak a három világklasszis tenort említem - Pavarotti, Domingo, Carreras - már akkor is Isten tenyerén élőnek tarthatom magam. Ám folytathatom is a sort –természetesen a teljesség igénye nélkül - példaképeimmel s egyben pályatársnőimmel Renata Scottoval, vagy Montserat Caballeval, Cecilia Bartolival. Valamint olyan karmesterekkel, mint Patane, Gardelli. A magyar kollégák közül mindenkit megemlítenék, már csak a tisztesség okán is, de túl hosszú lenne akkor a sor. Kelen Pétert azonban mindenképpen ki kell emelnem, hisz évek hosszú során át ő volt az állandó színpadi partnerem hazai berkekben.


- Végül, de nem utolsó sorban számainak együttállása azt is jelzi, hogy egész életén át képes tanulni és időről időre jelentősen megújulni a belső útját követve.

- Minthogy lételemem az éneklés és a vele való szolgálat, addig szeretném tenni ebbéli dolgomat, míg a lelkem és a hangom üzenni, adni képes.

 


Szerző: Erdélyi Lili Ada
Lapszám: 2009. február
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
Buy Microsoft Windows