Terápia

Füstös szenvedély…

Ahogy az első rágyújtásban, úgy a leszokásban is óriási a szerepe a családnak, a barátoknak, és egyre inkább az orvosi segítségnek.

Hazánk felnőtt lakosságának harmada cigarettázik, ami uniós viszonylatban igen magas aránynak számít. Ráadásul ezen dohányosok döntő többségének napi adagja többszörösen meghaladja a tíz szálat…

 

Függő viszony

 

A nikotin tulajdonképpen nem más, mint a dohány védekező ellenanyaga a kártevők ellen. Az ember azonban nem ilyen könnyen riasztható el a dohánytól, sőt... A tüdőn és a nyálkahártyákon keresztül a nikotin bejut a vérkeringésébe. A vér továbbítja az agyba, ahol összekapcsolódik a receptorokkal. Ezek olyan helyek, melyek szükség esetén hormonokat bocsátanak ki. A nikotin esetében a dopamint és a nonadrenalint –, s az emberben nem taszítóan, hanem kellemes érzést kiváltóan hatnak. A dohányos úgy érzi, mintha megjutalmaznák, és igyekszik újra és újra ezt az állapotot előidézni. A gyors függőség kialakulásának veszélye tehát kézenfekvő és hatalmas. Ám ez csupán az addikció egyik része.

Önmagában a nikotin pótlása ezért is nem oldja meg a cigarettázás kérdését, mert roppant fontos a dohányos embernek a ceremónia, ami a cigarettázáshoz kapcsolódik. Ezt úgy mondják, hogy viselkedési addikció is kialakul – magyarázza Dr. Puy József, főorvos, a Merényi Gusztáv Kórház Addiktológiai osztályának orvosa. Ez egyrészt orális, tehát a szájjal, a cigaretta elszívásával kapcsolatos, másrészt a kéz lekötése, ahogy babrál a cigarettával szintén lényeges vonás. A kétféle függőség egyénenként különböző, átlagosan talán fele-fele arányban játszhat szerepet abban, hogy nehéz leszokni a cigarettázásban. Ráadásul nagyon fontos a személyiség szerepe is, kinél melyik a jelentősebb.

A nikotin tehát egy meghatározott receptorhoz kötődik, észlelhető elváltozásokat okoz. Ennek azért van jelentősége, mert a szenvedélybetegségeket, beleértve a dohányzást is, jellemhibaként szokták aposztrofálni, ám ez hatalmas tévedés – magyarázza a főorvos. A dohányzás esetében is szerepet játszanak az örökletes tényezők. Egy bizonyos génváltozat előfordulásakor például 26 százalékkal nehezebb leszokni a dohányzásról. Emellett a dohányzás, ahogy már említettem, szerkezeti eltéréseket is eredményez – mondja Puy főorvos -, tehát teljes egészében kimeríti a betegség kritériumait.

 

A tüdő nem felejt

 

A dohányzás valójában a cigaretta formájában igen ártalmas. A tubákolás, a szivarral vagy pipával való pöfékelés, ha a pipa korrektül tisztított, elméletileg ártalmas, de gyakorlati károsító hatását egyelőre nem lehet tudományosan megfogni- hívta fel rá a figyelmet a főorvos.

A cigaretta szívása azért különösen károsító hatású, mert füstje mintegy négyezer kémiai vegyületet tartalmaz. Ezek közül jónéhány direkt módon felelős a tüdőrák kialakulásáért, ráadásul tulajdonképpen valamennyi égéstermék szerepet játszhat bármely típusú daganatos betegség kialakulásában.

A tüdő szigorú szerv, sok tekintetben nem felejt – mondja a főorvos. Nem mindegy tehát, hogy az ember mikor hagyja abba a cigarettázást. Az idült hörgőgyulladás egy fokig jól visszafordítható, ám bizonyos szint után már csak részleges javulást lehet elérni, úgy is lehet mondani, hogy nem romlik tovább az állapot, miután abbahagyja valaki a dohányzást.

Ennek tudatában kell végiggondolni, milyen előnyei vannak a dohányzásnak, miért ragaszkodik valaki a cigarettához.

Kétségtelen, hogy a nikotin élénkebbé tesz, hatása bizonyos tekintetben hasonlít a kávéhoz. Az is tény, hogy ha valaki abbahagyja a nikotin rendszeres bevitelét, valóban bekövetkezik némi testsúlygyarapodás, ha nem társul a dohányzás abbahagyásához életmódváltás is.

Ezeket világosan meg kell beszélni a beteggel, fontos hangsúlyozni, mert olyan gyógyszer jelenleg nincs, ami meggyógyítaná az addikciót. Amíg nincs ilyen szer, addig több kis részeredmény együttes alkalmazásával lehet leghatásosabban tevékenykedni a leszokás érdekében.

 

Mi szoktat le?

 

A különböző mágneses és alternatív módszerekről egyelőre nem bizonyították, hogy tényleges hasznuk és alapjuk lehet, ám az akupunktúra valóban hatásosan hozzájárulhat az eredményhez. – mondja Dr. Puy József. A szenvedélybetegeknél általában a fül akupunktúrát alkalmazzák. Az addiktológusok meggyőződése, hogy szerény, de értékelendő hatása van ennek a módszernek, és a többi lehetőséggel együtt alkalmazva sikert eredményezhet.

A következő fontos lépés a leszokásban a nikotin pótlása. Erre nálunk legelterjedtebb módszer a nikotintapasz. Használatakor kiszámítható mennyiségben jut be a nikotin a szervezetbe, és kötődik a receptorokhoz. Ám szépséghibája a tapasznak is és a többi nikon-pótlási módszernek, hogy a nikotin érszűkítő hatását nem hogy kivédené, hanem továbbra is fenntartja amíg alkalmazzák. Így felmerül a kérdés, hogy szív és érrendszeri szempontból miért lenne jobb, ha így viszi be valaki a nikotint, mintha közben élvezné a cigarettázás folyamatát?! – teszi fel a kérdést a főorvos.

Hatékonyabb lehet a rágógumi, főleg fiataloknál, mivel a szájhoz kötődő viselkedési addikciókat is egy bizonyos szinten kezeli. Fontos, hogy a leszokóban lévő beteg közben ne egyen, ne igyon, hogy a nikotin fel tudjon szívódni.

Nálunk alig elterjedt az orrspray. Ez ugyanazt a beviteli módot éri el, mint a cigaretta. A tapasz és a rágógumi esetében elnyújtott a nikotin hatásának kifejlődése, akár fél óra is eltelhet, mire érződik a hatás. Ha a cigarettával akarunk versengeni, akkor az orrspray a leghatékonyabb módszer – magyarázza Puy főorvos.

Nálunk nem engedélyezték még az elektromos cigarettát. Ez egy kis tollszerű szerkezet, amelybe nikotinpatront kell helyezni, és ahogy szívja a beteg, adagolja a nikotint. Ám hangsúlyozni kell, hogy ezt hazánkban még nem vizsgálták be alaposan, tehát alkalmazása kicsit hazardírozás, mivel fennáll a nikotin túladagolásának veszélye.


A nehéz döntés

 

Fontos, hogy a beteg az első néhány napban eldöntse, hogy most valóban abbahagyja a dohányzást – hangsúlyozza a főorvos. Hiszen a dohányzásról való leszokásban a beteg döntésének van óriási szerepe. Ilyen nehéz döntést valamilyen motiváció hatására hozhat a páciens. Egyik ilyen eset, mikor a halál közelébe kerül valaki. Ilyenkor az azonnali leszokás mellett szokott dönteni a beteg – részletezi Dr. Puy József. Ez szívinfarktusnál vagy agyvérzésnél a leggyakoribb, ám szerencsés esetben az ember nem esik át ilyen drasztikus élményen, ezért lenne nagyon fontos része a leszokásnak a folyamatos beszélgetés, ami segít fenntartani a döntést, hiszen folyamatosan ébren kell tartani a motivációt.

Ehhez az kellene, hogy ideális esetben bejöjjön a beteg a kórházba, megkapja az akupunktúrás kezelést, leüljön csoportban beszélgetni, és ott egy szakember elmesélje, ilyen és ilyen hatásai lesznek annak, ha dohányzik. A tüdőrák ellen például mind a mai napig nincs megoldás, tulajdonképpen gyógyíthatatlan ráktípus, majdnem biztos, hogy halálos ítélet. Ha ezeket az ember folyamatosan elmondja, nem lélekemelő ugyan a beteg számára, ám ha komolyan gondolta, akkor megerősíti a döntését – magyarázza a főorvos.

A csoportos beszélgetés azért is hatékony, mert meg tudják osztani egymással a tapasztalatokat a betegek. Például tippeket adhatnak, hogy ha a ropit úgy csomagolják, hogy a mellényzsebükbe teszik, akkor ahogy előveszik, az olyan, mintha a cigarettát húznák elő, és az a feladat, hogy minél kisebb falatokban egyék meg. Aki pedig nagyon nem akar hízni, annak rágófaként használható egy puha hurkapálcika. Sokkal jobb tehát, ha így megoszthatják valakivel a problémákat – mondja Dr. Puy József.

Csodaszerek nem léteznek, ezért célszerű együtt alkalmazni a több módszert: a receptorlekötést, az akupunktúrát és a folyamatos motivációt fenntartó beszélgetéseket.

A cigarettázás esetében  is tudatosulnia kellene, hogy hasonlóan az alkoholfüggőséghez, a nikotinfüggés is ugyanolyan betegség és belszervi elváltozásokat okoz a szenvedély rabjainál.

 

Nikotin helyett…

 

A nikotin pótlására léteznek már alternatív megoldások a tapaszon, rágógumin és spray-ken kívül is.

- Aranyeső. A II. világháborúban, a fronton, a katonák cigaretta helyett rágcsálták. Ma is a dohányzás utáni vágy leküzdésében hasznos lehetne. A növény citizin nevű alkaloidja a nikotinreceptorokhoz tud kapcsolódni, a természetes nikotinhoz hasonlóan  és így felszabadul a dopamin. Ezáltal a dohányosnak nem, vagy sokkal kevésbé fog hiányozni, hogy rágyújtson. Ha pedig a leszokásban lévő mégis rágyújt, a szer megakadályozza, hogy az agyba jutó nikotin hatására további élvezetet kiváltó örömanyagot, a dopamin, felszabadítson.  (Nálunk ebből készült gyógyszer nincs forgalomban.)

- Hasonló, nagyon igéretes, vareniklin tartalmú engedélyezett gyógyszer viszont hazánkban is elérhető. Ez még stabilabban kötődik a receptorokhoz, mint a nikotin, vagy az említett citizen. Így ha valaki rá is gyújt cigarettára közben, tehát bevisz plusz nikotint a szervezetébe, nem lesz több pozitív érzése, mert már nem tud a receptorhoz kötődni a nikotin, így megakadályozza a dohányzás „jóérzés”-megerősító hatását, miközben maga a szer enyhíti a cigaretta utáni sóvárgást.

 



Szerző: Lampért Zsófia
Lapszám: 2009. január
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
Buy Microsoft Windows