Emo: divat vagy veszély?

Míg néhány évvel ezelőtt a feketére festett körmök a lányoknál is megbotránkoztatóak lettek volna, most a fiúknál is elfogadott, ahogy a régi, kinőtt, kopott melegítőfelső sem ciki már. A tornacipő pedig kifejezetten menő. Nyugodjon meg, a gyermeke nem transzvesztita, nem biszexuális, nem is feltétlenül depressziós, csak emós.

Nem, a gyermeke nem vakult meg, sőt valamennyit lát is a szemébe lógó fekete vagy éppen lila haj mögül. A fia nem meleg, ha feketére festi a szemét. Amiatt se aggódjon, ha fekete, halálfejes pólót, dobókockás karkötőt visel. A két öv sem azért kell, mert egy nem tartaná a derekán a nadrágot, ahogy az övről lelógó lánc sem arra szolgál, hogy valakit megkötözzön vele.

-– Hát érted? Van hard emós, akik senkihez nem szólnak és vagdossák magukat. Én saucy-s vagyok, vidám, kedvelem a hajpántot és emo zenét hallgatok. Vannak half'n emósok, akik felemások. Úgy éreznek, mint ez emósok, trendi zenét is hallgatnak, de nem úgy öltöznek. Vannak a klasszikus emósok, akik színesen öltöznek és nagyon érzelgősek, illetve a csaló pózerek — magyarázza a 14 éves Ferenczi Dalma. Csak kapkodom a fejem, mert nekem az egyik emós olyan, mint a másik: kamu tetkós, a szemüket vastagon feketére festő, depressziós tinédzserek, akik vagdossák az ereiket vagy jobb esetben csak mintákat karistolnak a bőrükbe.

— Ez naon hülyeség – szid le Dalma, majd közli, jó, hogy nem a plázabiccseket hozom. Kiderül, az emónak, vagy inkább a mai fiataloknak sajátos nyelve is van. A naont öregesen csak nagyonnak mondom, a plázabiccsről pedig csak most tudom meg, hogy a miniszoknyás, topos, erősen kifestett 12-13 éves „pisiseket” jelzi, akiket egységesen utálnak az emósok. Mert ha sokban nem is, ebben egyetértenek.

Érzelgőstől a filozófusig

Abban már nem, hogy ki miért emós. Van, aki így akarja kifejezni a kamaszkorra egyébként is jellemző nihilizmust, hogy semmi sem jó, semmi értelme az életnek. Vannak köztük érzelgősök, akik akár egy koldus láttán képesek sírva fakadni, vannak filozófusok, akik az élet nagy dolgain töprengenek és vitatkoznak éjszakán át interneten, akadnak vegetáriánusok, és akadnak öngyilkosságra hajlamosak is.

Karácsony Zsolt mentálhigiénikus szerint az emósok között sem több az öngyilkos, bármennyire is az a tévképzet, hogy minden fiatal, aki ezt a divatot követi, felvágja az ereit. Zömük csak azt akarja kifejezni, hogy emócionális, azaz az átlagosnál érzékenyebb. Karácsony Zsolt úgy véli, ezzel nincs is baj. Az már elgondolkodtató, ha valaki maga ellen fordul, ahogyan azt a 16 éves Szabó Anna tette fél éve.

— Nem tudom, miért csináltam. Jólesett borotvapengével karcolgatni, vagdosni az alkaromat. Nem akartam meghalni, csak levezetni a feszültségemet. Ma már tudom, hogy hibáztam. Amikor a szüleim észrevették a hegeket, segítséget kértek egy alapítványtól — meséli a lány. — A kollégiumban, a kilencedikesek között elterjedt a hírem, jöttek, hogy megnézzék a hegeimet, és mint az óvodások, büszkélkedtek, hogy ők milyen csillagokat, szíveket, kockákat karmoltak a kézfejükre. Nem takargatom a hegeimet, de nem vagyok rá büszke, és kifejezetten utálom, hogy bazári majomnak néznek. Az emo szerint öltözködöm, de nálam semmi köze nem volt a trendnek ahhoz, amit csináltam magammal. Ez számomra csak egy külsőség, divat, ami tetszik.

Őszinteség, a legjobb út

Az említett, hencegő kilencedikesek közé tartozik Ferenczi Dalma is.

— Szívecskét karcoltam a kezemre varrótűvel és a körző hegyével. Fájt. A pofon is, amit az anyámtól kaptam, amikor meglátta, mit csinálok. Ez divat, kell ahhoz, hogy befogadjanak az emósok közé. Én happy, nyalókás, azaz saucy  emós vagyok, látod? — emeli fel a lábát, hogy lássam a cipőjét. Az egyikbe neonsárga, a másikba élénkzöld fűzőt tett. – Fekete-fehér dobókockákból van a karkötőm, a szemöldökömbe tetettem piercinget. Nem volt vészes, érzéstelenítették. A hajam sem fekete, hanem lila. Mondjuk most már festeni kell, mert három-négy hét alatt lekopik a festék. A nővérem kitaposta már nekem az utat, neki nehezebb volt orr- és nyelvpiercinget tettetni, de anya egyébként laza. Egyetlen feltétele van, az, hogy legyek hozzá őszinte.

– Az őszinteség a legjobb út minden tinédzser esetében — véli Karácsony Zsolt. A mentálhigiénikus ezzel azt a szülőt szeretné megnyugtatni, aki arról érdeklődött, tiltsa-e vagy sem a fiát attól a lánytól, akivel a kamasz pár hete jött össze. Az anya szavaival élve, a kisasszony kemény emós, többször kísérelt már meg öngyilkosságot és attól tart, az ő gyermekét is magával rántja.

— Tiltani nem érdemes, mert a fiatalok így is, úgy is találkoznak majd, csak titokban — mondja a mentálhigiénés szakember. — Sokkal jobb, ha az anya, az apa alkalmat teremt arra, hogy a gyermeke elmondhassa, miért szeretett bele a lányba, mi az emo és neki mit jelent. Ha beszélgetnek, ha közel kerülnek egymáshoz, vagy legalábbis nem távolodnak el, nem lesz baj.

– A lényeg, hogy ne érezzék magukat légüres térben a tizenévesek — hívja fel a figyelmet Márk, aki fiataloknak segít jó útra térni egy alapítványnál. Azt kérte, a nevét ne írjuk ki a „rázós” múltja miatt. Saját tapasztalatból tudja, sok gyereknek kisebbségi érzése van. Hiába van mögöttük biztos családi háttér, szerető, megértő szülőkkel, könnyen belekeveredhetnek butaságokba. Hogy a pár évvel idősebb fiatalok ne nézzék le őket, megesik, hogy rászoknak a cigarettára, alkoholra, játékgépre, s sokan még a drogra is.

– Ezt nem a trend, nem az emo hozza magával, hanem a társaság. Tizennégy évesen már játékgépeztem, majd elkezdtem drogozni — meséli Márk, az életerős, mosolygós fiatal férfi. — Nem volt kontroll. Jött az első füves cigi. Ha betéptem, minden viccesnek tűnt. Elhittem, hogy egy teve átfér a kulcslyukon. A kábítószer eleinte nem fizikai függést okozott, mint például a nikotin, hanem lelkit. Tizennyolc évesen már heroinoztam, aztán hogy pénzt szerezzek, dílernek álltam. Drága az anyag. A higított heroin grammja 13-20 ezer forint. Vegytiszta heroin nincs is, az eladott szerben csak 7—40 százalék között változik a heroin tartalma. Fájdalomcsillapítóval, C-vitaminnal, púderrel, hintőporral, liszttel, vakolattal hígítják a heroint, de hozzám már a piackész változat jutott csak el. Tudtam, mikor lőhetem be magam. Otthon normális voltam, így sokáig nem tűnt fel nekik semmi. Aztán rájöttem, vagy leszokok, vagy meghalok. Leálltam, de kegyetlen volt kibírni, hogy ne lőjem be magam a rehabilitáción. Tudtam, egyetlen adagtól tíz másodperc alatt minden fájdalmam elmúlna. Nem lenne többé halálfélelmem. Mindig azt álmodtam, hogy a vállamon rothadó testet kell cipelnem, miközben egy arctalan ember követ. Azt hiszem, az arctalan ember a heroin volt, én meg a hulla. Mégis maradtam három hétig a rehabilitáción. Hatan haltak meg azalatt a 21 nap alatt, akiket korábban vagy elküldtek, hogy nem elég alázatosak, vagy maguk hagyták ott az intézetet.