Megelőzés
Emo: divat vagy veszély?
Míg néhány évvel ezelőtt a feketére festett körmök a lányoknál is megbotránkoztatóak lettek volna, most a fiúknál is elfogadott, ahogy a régi, kinőtt, kopott melegítőfelső sem ciki már. A tornacipő pedig kifejezetten menő. Nyugodjon meg, a gyermeke nem transzvesztita, nem biszexuális, nem is feltétlenül depressziós, csak emós.
Nem, a gyermeke nem
vakult meg, sőt valamennyit lát is a szemébe lógó fekete vagy éppen lila haj
mögül. A fia nem meleg, ha feketére festi a szemét. Amiatt se aggódjon, ha
fekete, halálfejes pólót, dobókockás karkötőt visel. A két öv sem azért kell,
mert egy nem tartaná a derekán a nadrágot, ahogy az övről lelógó lánc sem arra
szolgál, hogy valakit megkötözzön vele.
-– Hát érted? Van hard
emós, akik senkihez nem szólnak és vagdossák magukat. Én saucy-s vagyok, vidám,
kedvelem a hajpántot és emo zenét hallgatok. Vannak half'n emósok, akik
felemások. Úgy éreznek, mint ez emósok, trendi zenét is hallgatnak, de nem úgy
öltöznek. Vannak a klasszikus emósok, akik színesen öltöznek és nagyon
érzelgősek, illetve a csaló pózerek — magyarázza a 14 éves
Ferenczi Dalma. Csak kapkodom a fejem, mert nekem az egyik emós olyan, mint a
másik: kamu tetkós, a szemüket vastagon feketére festő, depressziós
tinédzserek, akik vagdossák az ereiket vagy jobb esetben csak mintákat
karistolnak a bőrükbe.
— Ez naon hülyeség – szid le Dalma, majd közli,
jó, hogy nem a plázabiccseket hozom. Kiderül, az emónak, vagy inkább a mai
fiataloknak sajátos nyelve is van. A naont öregesen csak nagyonnak mondom, a
plázabiccsről pedig csak most tudom meg, hogy a miniszoknyás, topos, erősen
kifestett 12-13 éves „pisiseket” jelzi, akiket egységesen utálnak az emósok.
Mert ha sokban nem is, ebben egyetértenek.
Érzelgőstől a filozófusig
Abban már nem, hogy ki miért emós. Van, aki így
akarja kifejezni a kamaszkorra egyébként is jellemző nihilizmust, hogy semmi
sem jó, semmi értelme az életnek. Vannak köztük érzelgősök, akik akár egy
koldus láttán képesek sírva fakadni, vannak filozófusok, akik az élet nagy
dolgain töprengenek és vitatkoznak éjszakán át interneten, akadnak
vegetáriánusok, és akadnak öngyilkosságra hajlamosak is.
Karácsony Zsolt mentálhigiénikus szerint az
emósok között sem több az öngyilkos, bármennyire is az a tévképzet, hogy minden
fiatal, aki ezt a divatot követi, felvágja az ereit. Zömük csak azt akarja
kifejezni, hogy emócionális, azaz az átlagosnál érzékenyebb. Karácsony Zsolt
úgy véli, ezzel nincs is baj. Az már elgondolkodtató, ha valaki maga ellen
fordul, ahogyan azt a 16 éves Szabó Anna tette fél éve.
— Nem tudom, miért csináltam. Jólesett
borotvapengével karcolgatni, vagdosni az alkaromat. Nem akartam meghalni, csak
levezetni a feszültségemet. Ma már tudom, hogy hibáztam. Amikor a szüleim
észrevették a hegeket, segítséget kértek egy alapítványtól — meséli a lány. — A
kollégiumban, a kilencedikesek között elterjedt a hírem, jöttek, hogy megnézzék
a hegeimet, és mint az óvodások, büszkélkedtek, hogy ők milyen csillagokat,
szíveket, kockákat karmoltak a kézfejükre. Nem takargatom a hegeimet, de nem
vagyok rá büszke, és kifejezetten utálom, hogy bazári majomnak néznek. Az emo
szerint öltözködöm, de nálam semmi köze nem volt a trendnek ahhoz, amit
csináltam magammal. Ez számomra csak egy külsőség, divat, ami tetszik.
Őszinteség, a legjobb út
Az említett, hencegő kilencedikesek közé
tartozik Ferenczi Dalma is.
— Szívecskét karcoltam a kezemre varrótűvel és a
körző hegyével. Fájt. A pofon is, amit az anyámtól kaptam, amikor meglátta, mit
csinálok. Ez divat, kell ahhoz, hogy befogadjanak az emósok közé. Én happy,
nyalókás, azaz saucy emós
vagyok, látod? — emeli fel a lábát, hogy lássam a cipőjét. Az egyikbe
neonsárga, a másikba élénkzöld fűzőt tett. – Fekete-fehér dobókockákból van a
karkötőm, a szemöldökömbe tetettem piercinget. Nem volt vészes,
érzéstelenítették. A hajam sem fekete, hanem lila. Mondjuk most már festeni
kell, mert három-négy hét alatt lekopik a festék. A nővérem kitaposta már nekem
az utat, neki nehezebb volt orr- és nyelvpiercinget tettetni, de anya egyébként
laza. Egyetlen feltétele van, az, hogy legyek hozzá őszinte.
– Az őszinteség a legjobb út minden tinédzser
esetében — véli Karácsony Zsolt. A mentálhigiénikus ezzel azt a szülőt szeretné
megnyugtatni, aki arról érdeklődött, tiltsa-e vagy sem a fiát attól a lánytól,
akivel a kamasz pár hete jött össze. Az anya szavaival élve, a kisasszony
kemény emós, többször kísérelt már meg öngyilkosságot és attól tart, az ő
gyermekét is magával rántja.
— Tiltani nem érdemes, mert a fiatalok így is,
úgy is találkoznak majd, csak titokban — mondja a mentálhigiénés szakember. —
Sokkal jobb, ha az anya, az apa alkalmat teremt arra, hogy a gyermeke
elmondhassa, miért szeretett bele a lányba, mi az emo és neki mit jelent. Ha
beszélgetnek, ha közel kerülnek egymáshoz, vagy legalábbis nem távolodnak el,
nem lesz baj.
– A lényeg, hogy ne érezzék magukat légüres
térben a tizenévesek — hívja fel a figyelmet Márk, aki fiataloknak segít jó
útra térni egy alapítványnál. Azt kérte, a nevét ne írjuk ki a „rázós” múltja
miatt. Saját tapasztalatból tudja, sok gyereknek kisebbségi érzése van. Hiába
van mögöttük biztos családi háttér, szerető, megértő szülőkkel, könnyen
belekeveredhetnek butaságokba. Hogy a pár évvel idősebb fiatalok ne nézzék le
őket, megesik, hogy rászoknak a cigarettára, alkoholra, játékgépre, s sokan még
a drogra is.
– Ezt nem a trend, nem az emo hozza magával, hanem a társaság. Tizennégy évesen már játékgépeztem, majd elkezdtem drogozni — meséli Márk, az életerős, mosolygós fiatal férfi. — Nem volt kontroll. Jött az első füves cigi. Ha betéptem, minden viccesnek tűnt. Elhittem, hogy egy teve átfér a kulcslyukon. A kábítószer eleinte nem fizikai függést okozott, mint például a nikotin, hanem lelkit. Tizennyolc évesen már heroinoztam, aztán hogy pénzt szerezzek, dílernek álltam. Drága az anyag. A higított heroin grammja 13-20 ezer forint. Vegytiszta heroin nincs is, az eladott szerben csak 7—40 százalék között változik a heroin tartalma. Fájdalomcsillapítóval, C-vitaminnal, púderrel, hintőporral, liszttel, vakolattal hígítják a heroint, de hozzám már a piackész változat jutott csak el. Tudtam, mikor lőhetem be magam. Otthon normális voltam, így sokáig nem tűnt fel nekik semmi. Aztán rájöttem, vagy leszokok, vagy meghalok. Leálltam, de kegyetlen volt kibírni, hogy ne lőjem be magam a rehabilitáción. Tudtam, egyetlen adagtól tíz másodperc alatt minden fájdalmam elmúlna. Nem lenne többé halálfélelmem. Mindig azt álmodtam, hogy a vállamon rothadó testet kell cipelnem, miközben egy arctalan ember követ. Azt hiszem, az arctalan ember a heroin volt, én meg a hulla. Mégis maradtam három hétig a rehabilitáción. Hatan haltak meg azalatt a 21 nap alatt, akiket korábban vagy elküldtek, hogy nem elég alázatosak, vagy maguk hagyták ott az intézetet.
Kamaszos lázadás…
Márk szerint az
emo is egyfajta kamaszos lázadás, figyelemfelhívás. Mivel a Guns n’ Roses,
Metallica, Nirvana és a Depeche Mode zenéjén felnőtt szülők elég edzettek,
hiszen maguk is feszegették a határokat, kellett valami új, ami borzolja a
felnőttek idegeit. Ez az emo, amelybe belekeveredett a biszexualitás is, ami
nem először jön divatba, de azoknál, akik nem gondolják komolyan gyorsan el is
múlik. Az emóval foglalkozó internetes oldalakon igen gyakran feltűnnek
egymással csókolózó fiúk és lányok, amivel a fiatalok azt akarják hirdetni,
mennyire érzékenyek, emocionálisak és elfogadók. Az sem biztos, hogy az a fiú,
aki a lányokhoz hasonlóan kifesti magát, vastagon kihúzza a szemét, és feketére
festi a körmét, meleg. Kamasz, aki nem akar a többi tinédzsertől, az
osztálytársaitól, barátaitól különbözni. De ahogy minden divathullám,
életérzés, ez is elmúlik.
Az emo hét pontja
2. Fontosak az érzelmek, de nem fontosak
az elsődleges nemi jegyek.
3. Passzívan
lázadnak. Sokat gondolkoznak az élet dolgain, gyakran beszélnek olyan
dolgokról, amik az emberi érzelmekkel, a léttel kapcsolatosak. Az emberek
nemtörődömsége ellen tiltakoznak tulajdonképpen, ami egyfajta segélykiáltás,
hogy velük is kell foglalkozni.
4. Nem esznek húst, mert szeretik az állatokat.
5. Szomorúak. Minden emós tudja, hogy milyen az,
amikor semmi nem jön össze, és jobb nem látni a világot.
6. Nem mindegyik emós lesz öngyilkos, attól, hogy maguk ellen forduljanak,
óvják is egymást.
7. Az emós honlapokon az oldal legelején elküldik a francba azt, akinek nem
tetszik, amit lát. Az egyes mondatok végén X-ek szerepelnek. Minden weboldalon
szerepelnek versek, elsősorban Ady Endrétől és csókolózó fiatal fiúk.
Szerző: Fekete Kata
Lapszám: 2009. január



