Véletlen és sorsszerűség

Amióta az eszét tudja, játszik. Ráadásul minden műfaj – legyen dráma, vígjáték vagy musical – jól áll neki. Sorsfordító helyzeteket, szerepeket és mindent megváltoztató szerelmet egyaránt hozott számára az élet. Pápai Erika élni tudott a kínálkozó lehetőségekkel.

Harmonikus, kiegyensúlyozott jelenség. Oly sok kétségekkel és vívódásokkal teli év után megtalálta a belső békéjét. A negyedik ikszen túl is kislányosan vékony, csinos nő. Színész, feleség és édesanya.

Nem lehet nem észrevenni, amint hófehér nadrágban, sötétkék felsőben belép az ajtón. Tornából jön, frissen: nemcsak a szája, de a szeme is mosolyog. Teáját kortyolgatva szívesen osztja meg élete néhány sorsfordító történetét.

– A nővéremmel egészen kicsi korunk óta játszottunk különféle szerepjátékokat. Zenei általános iskolába kerültem, ami nagyszerű képzést adott. Később a Madách Gimnáziumba szerettem volna jelentkezni, de anyukán nem akarta, túl messze volt a lakhelyünktől. Végül Rákoskeresztúrra jártam középiskolába, s csupán egyetlen dolog, az ott működő irodalmi színpad miatt békéltem meg vele.

Alapvetően nem szeretett szerepelni, de mint meséli, iskolás évei alatt mindig volt egy magyartanára, aki „lökte” előre. Pedig a kis Erika egyáltalán nem kedvelte, hogy minden hétköznap reggel nyolc órakor jelentkeznie kellett a tanáránál, hogy elmondhasson két verset. Talán ez a szigorú kényszer is kialakította benne a kötelességtudatot.

Nyitott szemmel járni

– Ma már tudom, bizonyos helyzetekben ki kell nyitnod a szemedet, és észre kell vegyed, hogy mit miért kapsz. A mai napig sok minden izgat, érdekel. Felvettek a jogi egyetemre. Eszembe nem jutott volna, hogy a Színművészeti Főiskolára jelentkezzek, oda csak azért küldtem be a jelentkezési lapot, mert a színjátszó körben biztattak.

Hiába mondták, hogy szép és tehetséges, nem hitte el. Elérhetetlenül magasra tette a mércét, s hosszú évekbe telt, mire képes volt elfogadni önmagát. Közben keményen dolgozott, s – ma már tudjuk – kiválóan megoldott szerepei igazolták. Hosszú a lista, mi mindenben láthattuk eddig, nézői közül ki-ki magában őrzi emlékezetes alakításait. Húsz év alatt – amióta a darab töretlenül sikeres – több mint hatszázszor öltötte magára A padlás című musical Kölyök-jelmezét. Mosolyogva mondja, két évtized elteltével is ugyanabban a színpadi ruhában játszik. Mindent meg is tesz azért, hogy őrizze sudár alakját.

Véletlen szerepek

Hosszú évekig a Vígszínház társulatát erősítette, de 2000-ben úgy döntött: szabadúszó lesz. Tizennégy évad után egyáltalán nem volt könnyű a döntés.

– Az embernek vannak ambíciói, művészi vágyai, amelyeket szeretne megvalósítani. Ezért még azt is vállalja, hogy a biztosból kiugrik a bizonytalanba – ahogy mondani szoktam –, a tizedik emeletről, védőháló nélkül. Mérleg vagyok, általában iszonyatosan sokáig mérlegelek, ezúttal is nagyon nehéz volt a döntésig vezető út. Viszont ha döntök, az már „fényes”.

Gyakran előfordult, hogy megtalálták a véletlen szerepek. Ezek a „beesett” feladatok jelentették számára a legnagyobb kihívást. Rajongói egybehangzóan állítják: ő volt az István, a király című rockopera legjobb Saroltja; alakját az eltelt huszonöt év alatt sokan sokféleképpen formálták meg.

– Emlékszem, hirtelen kellett beugranom a szerepbe. Egykori mesterem, Iglódi István hívott fel telefonon, és kérte, hogy vegyem át a szerepet Császár Angelától. Mindössze egy-két próbára volt lehetőségem, és eleinte a szövegemet sem tudtam kívülről. Azóta is emlegetik a kollégák a jókedvű próbát. Nekem ugyanis van egy olyan képességem, hogy ha kell, tudok rímekben improvizálni. Sarolt szerepkörváltás volt számomra, szerettem játszani. Izgalmas történelmi személyiség, igyekeztem a figura mélyére ásni, s hitelesen megmutatni őt.

A másik jelentős szerepe a Muzsika hangja című musical Máriája volt. Először tizenöt évvel ezelőtt formálhatta meg a Fővárosi Operettszínházban, hatalmas sikerrel: ő lett az év legjobb musicalszínésznője. Tavaly nyáron pedig a Városmajori Szabadtéri Színpadon kelthette újra életre a kedves fiatal nevelőnőt, aki megmutatja a Trapp családnak a zene hatalmát.

Sorsszerűnek tartja, hogy Guelmino Sándor a Pesti Magyar Színházban, 2006 februárjában rá osztotta Petra von Kant szerepét. Rainer Werner Fassbinder – az ismert német filmrendező – élettől megcsömörlött, válsághelyzetekkel küszködő, öregedő leszbikus nőjének megformálása igazi jutalomjáték számára, jókor kapott adománynak tekinti.

– A Gárdos Péter rendezte Óz, a csodák csodája című mesemusicalben hosszú évekig én játszottam Dorothyt. Örülök, hogy Gárdos Péterrel újra összehozott a sors, hiszen a Pinceszínházban látható Isadora Duncan című darabban ismét együtt dolgozhatunk; én játszom a prózai darabból lett musical címszerepét.

Dorothyról beszélgetünk még, mint megtudom, Erika önszántából mondott le a kislány szerepéről. Meséli, néhány éve már nem játszotta, amikor egy szombat délután felhívták a színházból, hogy be kellene ugrania a másnapi előadásba. Akkor éppen öt hónapos magzatát hordta a szíve alatt, s csupán egyetlen éjszakája volt arra, hogy felelevenítse korábbi szerepét.

– Alig akartam hinni a szememnek: jó volt rám a korábbi jelmezem. Úgy látszik, a kisfiam az előadás idejére nagyon biztonságos, jó helyet talált magának a pocakomban, valósággal visszahúzódott, amíg Totó kutyával ugráltam a színpadon.

Sorsszerű szerelem

Nem kapkodta el a házasságkötést, volt türelme kivárni az igazit, akivel azóta is kiegyensúlyozott kapcsolatban él. Az első romantikus találkozót gyors esküvő és gyermekáldás követte.

– Péterrel korábban nem ismertük egymást, ő színésznőként látott, és elhatározta, hogy megkeres. A Zeneakadémiára hívott meg egy Mahler-koncertre, amire ráadásul nem lehetett jegyet kapni. De gondoltam, mégsem mehetek el egy vadidegen újságíróval! Csak azért fogadtam el végül a meghívást, mert a barátnőm férje játszott a zenekarban. Péter az első randevún kerek-perec közölte velem, hogy feleségül akar venni, és gyereket akar tőlem. A második találkozásunk alkalmával pedig megajándékozott egy olyan szecessziós nyaklánccal, amilyennel korábban én leptem meg a barátnőmet. Ritka darab, eleinte nem is akartam hinni a szememnek. Olyan hirtelen és váratlanul történt minden! Valahogy mégis megéreztem, számomra Péter az igazi társ. Azt mondtam magamnak: „Nyisd ki a szemed, a Jóisten a kezében tart! Ne szalaszd el a lehetőséget!” Ma már azt is tudom, mi tényleg egymásra vártunk.

Hamarosan megszületett a kisfiuk: Márk Iván. Édesanyja jellemzése szerint érzékeny, finom gyerek, erős álomvilágot épít maga köré, szereti a művészeteket. Látszik rajta, hogy kiegyensúlyozott családban él, nyugodt kisfiú. Első osztályos, már gyönyörűen ír. Erika igyekszik nem aggódós anyuka lenni, ha valami nem megy a fiának, tudja, mindennek eljön az ideje, csak türelemmel ki kell várni. Márk Iván nagyon büszke színésznő anyukájára, szinte minden darabjában látta már.

Kit ringat a bölcső?

Kit ringat a bölcső? Janikát – ez már egy elkészült és sikeressé vált meselemez címe. Janika a tragikusan elhunyt kolléga, Kaszás Attila kisfia, akinek a művész halála óta megszületett kistestvére, Luca. A család igen nehéz helyzetbe került, értük fogtak össze a barátok. A meselemez ötlete Pápai Erika fejéből pattant ki, s addig talpalt, kilincselt, amíg meg nem valósította elképzelését. Nehezen beszél erről. Részben azért, mert máig érzékenyen érinti kollégája elvesztése, illetve mert azt vallja: tedd, és hallgass róla. Ez volt Attila utolsó munkája, de mivel a felvett, mindössze tizennyolc percnyi anyag kevés lett volna egy albumhoz, „kipótolták”, s a közös mesélésből befolyt összeget az alapítványon keresztül Kaszás Attila családjának ajánlották fel a kollégák. Erika szerényen csak annyit tesz hozzá a történethez:

– Úgy éreztem, ezt meg kell csinálnom! Nekem volt fontos, hogy létrejöjjön az összeállítás, s rengeteget kaptam tőle: barátságokat, emberi megnyilvánulásokat, hitet és erőt.