Ha cserélni kell a motort…

Naponta százezer dobbanás. Egy élet során több mint két és fél milliárd összehúzódás: egyetlen hihetetlenül rugalmas izomcsomó bravúros teljesítménye. Ám előfordul, hogy nem működik tovább, és valahogy pótolni kell…

A szív löki keresztül a vért a tüdőkön, a szervezet egészén, és legyőzi azokat az akadályokat, melyeket mi gördítünk az útjába: a magas vérnyomást; az elégtelenül záró billentyűket; az infarktusból eredő izomveszteséget és szakadatlanul pumpál. Ám súlyos esetben nem tudja folytatni a munkáját, és szívátültetésre lesz szükség.

Hogy dolgozik a szív?

A szív belül a két félre oszlik. A vér a jobb oldalon jut be a szívbe, mely összehúzódásával a felső üregből, azaz a jobb pitvarból az alsó üregbe, a jobb kamrába továbbítja a vért. A következő ütés a jobb kamrából a tüdőbe löki a vért, ahol az oxigént vesz fel, mielőtt még a bal pitvarba jutna, mely a bal kamrába pumpálja a tartalmát.

A bal kamrának az agyba és a lábujjunk hegyéig is el kell juttatnia a vért. Ezért nemcsak egyszerűen összehúzódik, hanem úgy préseli ki magából a vért, mint ahogy mi egy mosogatórongyot facsarnánk ki. A szív az agy és az összes szerv keringését biztosítja, ugyanakkor saját oxigénigényét is fedeznie kell. Ha ebben hiányt szenved, például egy szívinfarktus kapcsán, annak a szívizomzat látja kárát.

Ha a bal szívfél súlyosan károsodik, az befolyással lehet a jobb szívfél működésére is. A kiterjedt bal kamrai infarktus a jobb kamrára is hat, és masszív, mindkét kamrát érintő szívelégtelenségbe torkollhat. A világon 22 millió ember szenved szívelégtelenségben; az ő esetükben a szívizom már nem képes a hatékony pumpaműködésre. Ilyenkor lehet szükség új szív beültetésére.

Az átmeneti megoldás

Amíg az új szívre vár egy páciens, speciális pumpával helyettesítik a szíve munkáját. Az orvosok még a súlyosan károsodott szervek esetében is fenn tudják tartani a keringést; legalábbis átmenetileg. A legmodernebb mechanikus keringéstámogató eszközök az úgynevezett VAD-ok, azaz kamrapumpák különféle típusai: az LVAD a bal kamrát tehermentesíti; az RVAD a jobb kamrát pótolja; és a BI-VAD, mely egyszerre mindkét kamrát segíti. A legtöbb eszközt azzal a céllal tervezték, hogy a transzplantációig támogassa a beteg szívet, segítségükkel átvészelhető ez az időszak. Az 1960-as években, amikor először jelentek meg a kamrapumpák, még a szív műtét utáni kímélése céljából alkalmazták őket.

A hatvanas években a nyitott szívműtétek iszonyatos; negyven-ötven százalékos halálozási aránnyal jártak. Épp azért az volt az egyik elképzelés, hogy a szívet támogatni kell, amíg fel nem épül a műtétet követően.

Később, a hetvenes években az orvosok arra kezdték használni a pumpákat, hogy addig tehermentesítsék velük a betegek szívét, amíg új szívet nem kapnak. Még ma is használatosak ezeknek az eszközöknek a korai típusai, melyek a szív mintájára, pulzálva pumpálják a vért. Átlagos élettartamuk azonban mindössze 17 hónap.

A pumpák következő generációja, ami még mindig kísérleti stádiumban van, már jóval hatékonyabb és tartósabb. Az archimedesi csavar elvén működő pumpa akár 25 ezres rpm-mel is pöröghet

Az orvosok azt remélik, hogy egy szép napon ezek a kísérleti modellek elvezetnek az állandó szívpumpák, vagy akár a tökéletes műszív megalkotásához, ami feleslegessé tenné a transzplantációt. De mindezen új technológia dacára ma még egyetlen eszköz sem ér fel az emberi szívvel, még akkor sem, ha az történetesen valaki másé.

Mivel azonban a szívpumpák meghibásodhatnak, vagy fertőzéseket okozhatnak, ezek a betegek átmenetileg elsőbbséget élveznek. Egy megszabott tartamú, harmincnapos időszakban 1-A státuszba sorolják őket, melynek révén a lista élére kerülnek. Mivel azonban igen sok életveszélyes állapotú beteg szorulna új szívre, azok, akiknél sikeresen működik a szívpumpa, csak harminc napig élveznek elsőbbséget.

Ám a szívpumpák veszélyes szövődményeket idézhetnek elő. Alvadási zavarok léphetnek fel; vérrögök keletkezhetnek, melyek károsíthatják az agyi keringést. Az egész szívet helyettesítő pumpánál pedig a vörösvértestek folyamatosan szétesnek, így transzfúziókkal kell pótolni a vérét. A transzfúziók életben tartják a beteget, ugyanakkor lerombolják az esélyét, hogy új szívet kaphasson. Immunrendszere éppúgy, mint bárki más esetében, idegenként azonosítja az átömlesztéssel kapott vért, ezért ellenanyagokat termel ellene.

Három hónap alatt például a beteg olyan sok transzfúzión esik át, hogy immunrendszere erősen stimulált állapotba kerül, és óriási mennyiségben termel ellenanyagokat. Emiatt már jószerivel bármilyen donortól származó szív kilökődne a szervezetéből.

Az átültetés

Minden attól függ, hogy egészséges-e a donorszív. A szervkivételt intéző csapat megvizsgálja a szívet, majd visszajelez a sebészeknek, hogy kezdhetik-e a műtétet a szervre váró betegen. A két orvoscsoport csak pontosan összehangolt munkát végezhet.

A műtét alatt először a régi sebvonalban ejtenek egy metszést, pont ugyanott, ahol korábban is végezték az operációt. Azután pedig meg kell küzdeni a hegszövettel a szív kivételekor.

Ezalatt a donorból eltávolítják a szervet, és jég közé helyezik. Vérellátás hiányában az oxigéntől és tápanyagoktól megfosztott szívizom nem marad sokáig életképes.  A csapatnak csak négy órája marad, hogy eljuttassa a szívet a beteghez, és ott beültessék a mellkasába.

A beteg életfunkcióit átmenetileg felfüggesztik a műtét során, míg az elromlott szívét kiveszik a mellkasából: hiányzik az EKG-vonala, nincs artériás nyomás, nincs mérhető vérnyomása. Az eljárás végén visszaállítják fokozatosan a keringést, és normális szintre emelik a testhőmérsékletet. Eközben megérkezik az új szív, és a sebészek a következő órában a helyére varrják azt. Négy fő eret kell csatlakoztatniuk, ezzel beiktatják a transzplantált szervet a keringésbe. A siker jele, ha beindul az izom-összehúzódás, ha először ver az új szív.

Azt hiszem, jól mennek a dolgaink. A műtét után a betegek megpróbálhatnak úgy élni, ahogy korábban, visszatérhetnek mindahhoz, ami régen normális kerékvágásnak számított, bár erős gyógyszereket kell szedniük, hogy az új szerv nehogy kilökődjön a szervezetükből.

Regenerálódó szív?!

Az orvosok új szemlélettel közelítenek a szívpumpákhoz. Abból indultak ki, hogy a beteg szíve talán már soha nem lesz képes jobb működésre. Az egyik lehetőség az, hogy amíg várakoznak a szívtranszplantációra, addig megvizsgálják, mi történne, ha csökkentenék, illetve teljesen megszüntetnék a pumpák teljesítményét, és megfigyelnék, hogy mire képes a szív egyedül. Azt remélik, hogy miután pihenni hagyták a szívét, talán kivehetik a pumpákat, és a keringést talán már egyedül is képes lesz fenntartani a szív.

A próbaterhelés során lekapcsolják a BiVAD-ot, hogy ezzel megpróbálják leválasztani a pumpáról. Így majd meglátják, hogy javult-e valamennyire a páciens szívműködése.

Ha a szív az eltelt idő alatt tudott regenerálódni, a transzplantációig hátralévő időt nem kell a műszívvel eltölteni a páciensnek.