Diagnózis
Pöttyök, foltok, csíkok: tünetek a bőrön
A betegségek nagyon gyakran okoznak bőrelváltozásokat. Sok közülük már akkor látható, amikor a belső szerv problémájának „saját” tünetei még nem jelentkeznek…
A legtöbb betegség tünetei külsőleg is megjelennek. Az úgynevezett dermatodromok korán felhívhatják a figyelmet a bajra,
elősegíthetik a betegség korai megállapítását, a kezelés időben való
elkezdését, így megelőzve a probléma súlyosabbá válását.
Cukorbaj
A diabétesz
egyik legfontosabb szövődménye a felgyorsult érelmeszesedés. Emiatt a környéki idegrendszer is károsodik, így az
izomrostok működése romlik, a bőr nyomás- és fájdalomérzékelése megváltozik, egyfajta érzészavar jön létre.
Pigmentfoltok
a lábszáron Egy-két centiméteres kávébarna színű, viszkető foltok jelenhetnek
meg a lábszárak feszítő felszíné. A foltok közepe kissé besüppedt a hám
elvékonyodása miatt. A jelenség nem veszélyes, de a cukorbetegség tünete, így a
további diagnózishoz orvoshoz kell fordulni.
„Kék ujj”
tünetegyüttes Figyelmeztető jel a járás közben kialakuló
kínzó lábikragörcs, az éjszaka vagy nyugalomban megjelenő égő érzés, fájdalom a
végtagokon, a lábujjak szélén kialakult bűzös, fekete elszíneződés, nedvedzés,
szövetelhalás, a körmök lilás elszíneződése, az alsó végtagokon nem tapintható
a pulzus. A bőrön a színváltozások mellett a hám elvékonyodása, szárazzá
válása, hideg tapintása észlelhető. A lábüszkösödés már késői szövődménye a
betegségnek, mielőbbi szakellátást igényel, hogy az amputációt elkerülje a
beteg.
Vörös folt
az arcon A régóta fennálló cukorbetegségben az orcákon, a homlokon megjelenhet
körülhatárolt vöröses folt, amely kozmetikai problémát okoz, ártalmatlan
jelenség, de jelzi a kis erek károsodását.
Bőrkeményedés
A betegek a megvastagodott bőrt gyakran vagdossák, reszelik, ám így könnyen
megsérthetik. Kezelés híján a nyomáspontokon vaskos szegéllyel övezett, a
közepén fájdalmatlan, igen nehezen gyógyuló mély talpi fekély, az „átfúródó
baj“ alakul ki. A valódi megelőzést az jelenti, ha a beteg tájékozott azokról a
lehetséges szövődményekről, melyek a lábát fenyegetik, és ezek észlelésekor
azonnal orvoshoz fordul. Azt is kell
tudnia, hogy van úgynevezett „cukorbetegcipő”, ami kivédi a kóros nyomást.
Kötőszöveti
elváltozások A cukorbetegség egyik legjellegzetesebb bőrtünete az úgynevezett
részleges szövetelhalás, ami a bőr alatti rostok súlyos károsodását jelenti.
Gyakran éppen ez a tünet hívja fel a figyelmet az anyagcsere-betegségre. A
tünet általában a lábszárakon, a sípcsont felett szimmetrikusan jelenik meg.
Kezdetben vörösesbarna színű, egy-két centiméter nagyságú folt, ami a széle
felé fokozatosan terjed, végül akár tenyérnyi nagyságot is elérhet. Széle kissé
kiemelkedik, a közepén a bőr elvékonyodik, sárgás színű, ritkán az
elvékonyodott bőr kisebesedhet. Kezelése bőrgyógyász feladata, a nem megfelelő
helyi kezelés rontja a gyógyulás esélyeit.
Májbetegség
A máj
központi szerepet tölt be az anyagcserében, ezért megbetegedései szerteágazó
tüneteket, működési rendellenességeket, és a bőrön is megjelenő tüneteket
okozhatnak. Különösen alkohol okozta májgyulladásban gyakoriak a tágult
ércsomócskák a hason, mellkason, a tenyéri vörösség, a viszketés, a sárgaság, a
vérzékenység, a májfolt.
Sárgaság A
bőr és a szem fehérjének sárgás elszíneződése májbetegségre utal. A sárgaság a
vérben kórosan megemelkedett különböző epefestékek miatt alakul ki. A
sárgaságos bőr színe széles árnyalatokban változik, a halvány sárgától a
citromsárgán keresztül a zöldessárgás-vöröses színekig. Először a szem fehérjén
észlelhető.
Bőrviszketés
Elsősorban a régóta fennálló, epepangással járó állapotokban, májgyulladásnál,
epekövességnél, bizonyos gyógyszerek huzamos ideig való szedésénél figyelhető
meg a jelenség. Ilyenkor a viszketés mindenütt jelentkezhet, de a kézen-lábon
és a ruhával szorosan fedett területeken legerősebb. Ez főleg melegben és éjjel
jelentkező tünet. Nagy türelemmel és az orvossal való együttműködéssel a
bőrviszketés csökkenthető.
Májcsillag
Érdekes jelenség a póklábszerű, kicsiny értágulat, más néven a májcsillag vagy
érpók. A csillaganyajegy középső része kissé kiemelkedő, lüktető,
gombostűfejnyi kis értörzsből áll, melyből póklábszerűen ágazódnak le a vékony
erecskék. Bárhol megjelenhetnek, ám főleg a napnak kitett helyeken gyakoriak.
Az alapbetegséggel párhuzamosan ezek is visszafejlődnek. Ugyancsak a kis erek
kitágulásával kapcsolatos a tenyereken-talpakon észlelhető vérbőség. A körmök
óraüveg jelleget vehetnek fel, és színbeli eltérések is mutatkozhatnak.
Májfolt Az
arcon a szemek, száj körül kialakuló jóindulatú, kozmetikai szempontból zavaró,
barnás elszíneződés a májfolt. Kialakulásában az emelkedett ösztrogénszint
játszik szerepet.
Pellagra (pelle agra = durva bőr) A betegség a bőrön kialakuló fényérzékenységet, a bőr megvastagodását, durva felszínűvé válását, sötétbarna elszíneződését jelenti. A napnak kitett területeken (arc, kézfejek, a ruhából kilátszó lábak) jelenik meg. A nyári hónapokban a napfény hatására hólyagok és felületes sebek is keletkezhetnek. Bőrgyógyászhoz kell fordulni a probléma észlelésekor. A fényvédelem és a bőr puhítása, a sebek hámosítása a feladat. A B-vitaminos kezelés jótékony hatású lehet, hatékonyan enyhítheti a panaszokat.
Vesebetegség
A vesét
érintő betegségeknél különösen jellemző tünet a sápadt bőr és a szövetek között
felszaporodó vizenyő. A régóta fennálló veseelégtelenségben a bőrszín
jellemzően halvány, fakó sárgává, alabástromszerűvé válik, különösen fénynek
kitett helyeken. A szervezetben felszaporodó méreganyagok fényérzékenységet is
előidézhetnek, ezért szükséges a hatékony fényvédelem: magas faktorszámú
fényvédő krém, kalap viselése, illetve szolárium, napozás kerülése.
Száraz,
viszkető bőr Vesebetegségnél szembetűnő a bőr szárazsága, melyet gyakran finom,
korpaszerű hámlás is kíséri. Oka a nagy mennyiségben alkalmazott vízhajtó, ami
a bőr víztartalmának az elvesztéséhez, verejtékmirigyek működésének
csökkenéséhez is vezet. A viszketés általános tünet, amely kínzó jelleget is
ölthet. Türelemmel, az orvossal való jó együttműködéssel a bőrszárazság és a
viszketés mérsékelhető.
Daganat
A rákos
megbetegedésekhez változatos bőrtünetek társulhatnak. Már akkor jelezhetik
egyes daganatos betegség fennállását, mikor még a szokványos diagnosztikai
eszközökkel azok nem kimutathatók. Azért fontos a célzott daganatkeresés
ezekben az esetben, mert felismerésük esetén idejében elkezdhető a
daganatellenes kezelés.
Övsömör Az
övsömör kórokozója vírus. Akkor javasolt a daganatkutatás, ha az övsömör
súlyos, szövődményes formában, testszerte jelenik meg. A vírus nagyfokú
elterjedése ugyanis az immunvédekezés hiányát jelzi, és általában vérképző
szervi daganatoknál jelentkezik.
Hólyagos
betegségek A leginkább idős korban megjelenő hólyagos bőrbetegségek esetén is
célszerű daganatkeresést végezni. Ilyenkor általában a szájban, végtagokon,
fejbőrön vöröses alapon, változó nagyságú, körülbelül egy-két centiméter
átmérőjű, a vízhólyaghoz hasonlatos hólyagok keletkeznek, megnyílva hámfosztott
területek alakulnak ki. Ha a szájban jelentkezik, fájdalmat, táplálkozási
nehezítettséget okoz.
Bőrmegvastagodás
A tenyér és a talp bőre megvastagszik, szárazzá válik és berepedezik, a mély
repedések fájdalmasak. A kéz mozgatása és a járás is nehézkes lehet. A tünetek
kialakulása lassú, fokozatos. Nem szabad abba beletörődni, hogy a tenyér vagy a
talp bőre azért berepedezett, mert a mosószer kiszárította. A korai, szakszerű
kezelés elősegíti a gyógyulást. A tenyér és a talp bőrének zsírozása csak
átmenetileg segít.
Nyiroködéma
A rosszindulatú daganatok kezelésében elsődleges a daganat eltávolítása, de
emellett a nyirokcsomókat is eltávolítják, mert ott gyűlnek fel azok a
daganatsejtek, melyeket a szervezet védekező rendszere nem tudott
megsemmisíteni. A területet be is sugarazhatják, ami ugyancsak a még esetleg
fellelhető daganatsejtek megsemmisítését szolgálja. Ezáltal azonban a
nyirokrendszer megsérül, és nem képes a nyirokfolyadékot elszállítani. Például
mellműtét esetén kiirtják a hónaljban a nyirokcsomókat, majd sugárkezelik a
területet. Ez a daganat gyógyulását jelentheti, de a kézfejből, a karból a
nyirok nem tud teljes egészében elfolyni, ezért a kar és a kézfej megduzzad,
mert a nyirokfolyadék a szövetek között marad. A nyiroködéma kezelhető: a beteg
megtanulja, hogy milyen módon kell használnia a rugalmas pólyákat, hogyan
végezheti a gyógytornát. Minél előbb fordul szakorvoshoz a panasszal, annál
sikeresebb a gyógyulás.
Fehér folt a nyálkahártyán (leukoplakia) Daganat megelőző állapotot is jelölhet a szájnyálkahártya bármely területén kialakuló, tapadó, nem letörölhető fehér folt. Dohányosokon, alkoholfogyasztókon gyakori, rendszeres szájsebészeti ellenőrzése szükséges.
Túlsúly
A
civilizációs betegségek közül a legelterjedtebb a túlsúly. A nagy súlyfelesleg
nem csak a szervezeten belül okoz elváltozásokat: a bőr felszínén is változatos
tüneteket okozhat.
Gombás
fertőzések A nyirkos bőrű, izzadós betegeken a nagyhajlatok területén, a
combtőben, hónaljban, a szorosan összefekvő területeken, így a mellek alatt,
gyakran lehet megfigyelni felszínes gombás bőrfertőzés kialakulását.
Általában
viszketés kíséretében a bőrön éles kontúrú, vörös, nedvedző, a széli részeken
finom, gallérszerű hámlással övezett bőrterület látható.
Megelőzésében
és kezelésében egyaránt fontos ezeknek a területeknek a tisztálkodás után a
szárazra törlése, a szorosan összefekvő területek izolálása pamut, nedvszívó
textíliával. Ha kialakult a gombás betegség, gombaellenes ecsetelők használata
szükséges.
A
verejtékezés a szabad bőrfelszínen is hajlamosít bőrgomba kialakulására. Főleg
fiatal felnőtteken látható nagyon gyakran a napgombának nevezett fehéres-barnás
foltosodáshoz vezető, felületesen hámló bőrbetegség. Az első tavaszi napozás
után fehér foltokká alakulnak a hámon lévő gombás területek, mert azokon a
helyeken, ahol a gombatelepek vannak, a bőr nem tud lebarnulni. Fontos, hogy a
gomba rezervoárja a hajas fejtő, onnan hullik a törzsre, a vállakra, így a
fejbőr kezelése is fontos a foltok mellett. Gombaellenes gyógysampon, helyi
ecsetelők javasoltak.
Eritrazma
(piros bőrgyulladás) Nagyon jellegzetes és gyakori elváltozás a combtőben,
hónaljban, nőknél a mellek alatt. Az éles szélű, halvány barnásvörös folt,
szélén igen enyhe korpádzó hámlással észlelhető. A gombás fertőzéstől abban
különbözik, hívta fel rá a figyelmet dr. Rácz Anikó bőrgyógyász szakorvos, hogy
nem okoz viszketést. Kezelésében enyhe hámlasztó, szalicilt tartalmazó
alkoholos ecsetelő jó hatású.
A kötőszöveti rugalmas rostok csökkenése (stria) Ha a hirtelen megnövekedett zsírszövet tömegét a bőrben az elasztikus rostok nem tudják megfelelő mértékben követni, a bőr megnyúlik. A rostok megfeszülnek, nem tudják megtartani a bőr húzó erejét, így eltávolodnak egymástól a rétegek, szétszakadnak, striák alakulnak ki. A kialakulásban hormonális hatások is szerepet játszanak. A csíkok kezdetben vörös színűek, később bőrszínűekké válnak, enyhén gyöngyházfénnyel. A már kialakult striák területén a bőr masszírozása, hidratálók, zsírozó kenőcsök szükségesek.
Nyelves kérdések
Nem csak a
külső bőr felszínén jelentkezhetnek tünetek. A nyelv hámrétegén is okozhatnak
elváltozásokat a betegségek.
Bevont nyelv
Láz esetén sárgásfehér, sárgásbarna, zöldes színű lepedék fedheti a nyelv
felületét. A lepedéket lelökődött hámsejtek, baktériumok, gombák,
ételmaradékok, fehérvérsejtek, kicsapódott nyák alkotja. Kialakulásában a nyelv
kiszáradása (láz, fokozott hőleadás) és a mechanikai tisztítás, lekoptatás
hiánya játszik szerepet. Felnőtteken gyakrabban észlelt tünet, mint
gyermekeken.
Térképnyelv
Bár nem emésztési zavarhoz társul a nyelv térképszerű rajzolatának fokozódása,
de érdekes, viszonylag gyakori tünet. Ilyen esetben a nyelven többszörös,
ovális, vörös, a helyüket változtató foltok, barázdák láthatók. Teendőt nem
igényel az elváltozás.
Szőrös nyelv
Szintén érdekes jel, amikor a nyelv felszínét fekete, apró kis csapok borítják.
Általában rossz szájhigiénia, élesztőgomba, candida okozta megbetegedésről van
szó. Gombaellenes ecsetelő, a száj, nyelv tisztán tartása, hibás fogazat
kijavítása a teendő.
Égő nyelv Égő érzés a nyelven leggyakrabban vészes vérszegénységben, idült, régóta fennálló gyomorhurutban, gyomorfekélyben, cukorbetegségben, B-vitamin hiányában, csökkent nyálelválasztásos állapotokban figyelhető meg. Az alapbetegség kezelése megszünteti a nyelv panaszát is.
Lapszám: 2008. április



