Mi újság a diabetológiában?

Az orvosi kutatásokról szóló sorozatunkban a diabetológia területén elért eredményekről és irányvonalakról kérdeztük dr. Gerő Lászlót, a Semmelweis Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinikájának professzorát.

A diabétesz a világon a leggyakoribb anyagcsere-betegség. A cukorbetegek két nagy csoportba oszthatók. Az egyes típusú, fiatalkori cukorbetegség egy autoimmun betegség, amely teljes inzulinhiányt okoz. A szervezet megtámadja a hasnyálmirigy inzulintermelő bétasejtjeit, így azok elpusztulnak, és a szervezet nem képes többé inzulint termelni. Az 1-es típusú diabétesz a cukorbetegek tíz százalékát jelenti.

A betegek nagy része a kettes típusú, időskorinak is nevezett diabéteszben szenved. Ebben az esetben a betegség kezdeti szakaszában a bétasejtek termelnek ugyan inzulint, de az nem fejti ki megfelelően a hatását, mert a sejtek érzéketlenek vele szemben. Ez az úgynevezett inzulinrezisztencia általában az inzulinreceptorok hibás működése miatt alakul ki, és következtében megemelkedik a vércukorszint. A magas vércukorszint miatt a bétasejtek egyre több inzulint próbálnak termelni, hogy az inzulinrezisztenciát kiegyenlítsék. A kóros inzulintermelés miatt végül az inzulintermelés kimerül.

Új készítmények

A kettes típusú cukorbetegségben szenvedőknek jelenthetnek majd segítséget az új típusú gyógyszerek – fejtette ki dr. Gerő László. Az új szereket az úgynevezett inkretinekből, azaz bélhormonokból vezették le. Ezek a hormonok táplálkozás után választódnak ki a bélben, és fokozzák az inzulin termelődését. Sajnos csak rövid ideig vannak a vérben, mert kettő-négy perc után elbontja őket az úgynevezett DPP-4 enzim. Ebből kiindulva fejlesztettek ki kétféle gyógyszertípust.

Az egyik csoportba olyan gyógyszerek tartoznak, melyek hatóanyagai hasonlítanak bizonyos inkretinekhez. Ám ezekre nem hat a DPP-4 enzim, mivel nem teljesen ugyanolyanok, mint a bélhormon, ugyanakkor képesek arra, hogy kötődjenek az inzulintermelő receptorokhoz a hasnyálmirigy szigetsejtjeiben, és fokozzák az inzulin kiválasztását. Első képviselőit az USA-ban már bevezették, hamarosan talán már Magyarországon is megtalálható lesz.

A gyógyszereknek hányás, hasmenés lehet a mellékhatása, ami az idő előrehaladtával csökken, egyre ritkábban jelentkezik. A másik mellékhatásuk, hogy a szervezet antitesteket termel ellenük, azonban ezeknek nem tapasztalták, hogy lenne jelentősége.

A másik csoport hatóanyaga a DPP-4 enzim működését gátolja, ezáltal elnyújtja az inkretin hormonok hatását, így az inzulintermelő sejteket már nem ösztönzi túlműködésre a magas vércukorszint. A második csoportnak is hányás-hasmenéses mellékhatása lehet, ám sokkal enyhébb és ritkább, mint az első csoportba tartozó gyógyszereknél. Fontosabb, hogy a DPP-4 enzim az immunvédekezésben is részt vesz, a limfociták funkcióit támogatja, így attól jogosan lehet tartani, hogy bizonyos fertőzések gyakrabban fordulhatnak elő a gyógyszert szedő betegeknél: felső légúti hurut, húgyúti fertőzés; ám ezek a betegségek antibiotikummal jól kezelhetők.

Egyes típusú diabéteszben

Az egyes típusú cukorbetegségben szenvedőknél az előbb említett gyógyszerek nem alkalmazhatók. Náluk az lehet a kérdés, hogy az injekciózáson kívül létezik-e más, könnyebb inzulinbeviteli forma.

Az aeroszol formában bevihető inzulinnal már régóta kísérleteztek. Itt ugyanazon az elven próbálták meg a szert a betegbe juttatni, mint az asztmás betegeknél. Rengeteg készítmény áll fejlesztés alatt, ám úgy tűnik, hogy az első lelkesedés után most visszahanyatlottak a kutatók, pedig a korai megfigyelések igen biztatóak voltak. Az aeroszol formában való bevitellel ugyanis sokkal hamarabb felszívódik, és a vérbe kerül az inzulin, mint az injekcióval, hiszen belégzéskor hatalmas nyálkahártya-felületen keresztül szívódhat fel a szer.

A fő probléma azonban az inzulin porlasztása. Az eljárás nagyon bonyolult, jelentős veszteséggel jár. Emiatt a módszer nagyon drága lenne, nem volna költséghatékony az előállítása.

Őssejtterápia

Az egyes típusú cukorbetegségben szenvedőknek az őssejtterápia jelenthet majd esetleg megoldást.

Ám ehhez az kellene, hogy olyan bétasejtszerű képződményeket lehessen előállítani, amelyek inzulint termelnek, ráadásul ezt a környezet cukorszintje szerint választják el – hangsúlyozta a főorvos. Fontos, hogy nem szabad teljesen olyannak lenniük, mint az eredeti inzulintermelő sejt, hiszen ha teljesen olyanok lennének, mint az eredeti bétasejtek, a felszínűkön ugyanaz az antigenitás jelenne meg, mint amelyet már egyszer megtámadott a beteg saját szervezete, így ugyanúgy elpusztítaná az új sejteket is, ahogy a korábbi inzulintermelőket. Ha visszavisszük az eredeti antigént, az olyan, mintha emlékeztető oltást adnánk, és ismét fellángol a betegség.

A transzplantáció

Bizonyos ritka esetekben az inzulintermelő sejtcsoportok vagy hasnyálmirigy átültetésével gyógyítható a diabétesz. Ezt olyankor végzik, ha a beteg veséje tönkrement, és transzplantációra van szüksége. Ha már úgyis nagy hasi műtétet kell végezni, és megvan a megfelelő donor, ez szinte kötelező – hívja fel rá a figyelmet Gerő főorvos –, hiszen a vese a cukorbetegség miatt károsodik, így ha a hasnyálmirigy-átültetést nem végeznék el, a cukorbetegség nagy valószínűséggel az új vesét is tönkretenné.

Így szerencsés esetben mind a cukorbetegségből, mind a veseelégtelenségből ki lehet gyógyítani a beteget, ám cserébe immunszupresszív kezelésre van szükség, ami bizonyos ritka fertőzésekre vagy daganatos betegségekre erősen hajlamosít. 17 ilyen átültetést végeztek eddig Magyarországon, ebből 14 beteg kitűnően van. Az új hasnyálmirigy és vese általában 10-12 évig tud megfelelően működni.