Terápia

Férfiasság ötven felett

Ma is csaknem általános az a szemlélet, hogy az idős embernek nincs szüksége szexuális kapcsolatra. Pedig az idősödő korosztálynak is lenne igénye a szeretkezésre…


Felmérések szerint a hatvanhat és hetvenegy év közötti férfiak harmada heti egyszer szeretkezik, a nyolcvan és százkét év közötti férfiak nyolcvanhárom százaléka, míg az ugyanilyen korú nők hatvannégy százaléka igényel szexuális gyengédséget, érintést, igaz, ilyenkor már a klasszikus értelemben vett tényleges közösülés nélkül. Idős korban azonban már számos tényező befolyásolja a szexuális életet.


Hormonok


A változókor után nemcsak a nőknél, hanem a férfiaknál is csökken a szexuális vágyakozás, azaz a libidó, és gyakrabban alakulhatnak ki merevedési zavarok és ejakulációs problémák.

A nemi működés hormonális tengelyének szabályozója a hipotalamusz. Az öregedés során ez a szerv is szerkezeti változásokat szenved, amely kihat az agyalapi mirigy, vagyis a hipofízis működésére. Ennek következtében módosul a biológiai ritmus, felborul a hormonháztartás, károsodnak a különböző vegetatív funkciók – írja dr. Kopa Zsolt. A testi-lelki változások nagy részéért, az öregedés általános tüneteiért azonban leginkább a férfi nemi hormon, a tesztoszteron szintjében bekövetkező változás tehető felelőssé. Ez ugyanis harmincéves kor után fokozatosan csökkenni kezd, s 75 éves korra már csak a 65 százaléka lesz a fiatal korúakénak.

Ennek legfontosabb tünetei a tesztoszteronfüggő szervekben és funkcióikban beálló változások.

  • Megbomlik a férfiak érzelmi stabilitása, megváltozhat a viselkedésük. Idegesebbek, türelmetlenebbek, agresszívabbak lehetnek.
  • Általános tünet a hőhullámok megjelenése, izgatottság, belső feszültség, szédülés, fejfájás, szorongással járó gyors légzés, légszomj, letargia, kézremegés, csökkenhet a koncentrációs képesség.
  • Alvászavarok jelentkezhetnek, és romolhat az emlékezőképesség. Gyakrabban fordul elő apnoe, azaz éjszakai légzéskimaradás. Az alvászavar következményeként pedig kialvatlanság, fáradékonyság léphet fel, csökkenhet a fizikai terhelhetőség.
  • A depresszió előfordulásának esélye is megnő, sok férfit erősen foglalkoztat az elmúlás. Nehezebben élik meg a konfliktusokat, a családi életben is nagyobb türelem szükséges a családtagok részéről.
  • Csökken a tapintási ingerekre való reagálás, illetve azok észlelése, romlik a szervezet összes érzőrendszerében, így a nemi szervekben is, ami a szexuális panaszok erősödéséhez vezet.

Mindezeket felerősíthetik az ilyen életkorban már gyakrabban előforduló különböző betegségek és ezek miatt szedett gyógyszerek is, illetve ezekhez társulhatnak a korral együtt járó fizikai és pszichés változások. Ezek a negatív változások rombolhatják az önbizalmat, ezért ebben az életkorban a szexuális aktivitás sokkal erősebben függhet a hangulattól, a partnerek közötti kapcsolattól, illetve tágabb értelemben az élettel való megelégedettséggel, mint fiatalabb korban.

Mindebből következően idősebb korra általában a házasságon és tartós kapcsolaton belüli szexuális élet a jellemző, és gyakorisága összefügg a pár addigi szexuális kapcsolatának minőségével. Ebből kifolyólag a szexuális aktivitás megszűnésének leggyakoribb oka a partner elvesztése lehet. De sokan azért hagynak fel a szexuális élettel, mert az időseknél társadalmilag kevésbé elfogadott: sokan úgy gondolják, hogy a nyugdíjas kor elérésével a szexuális életből is vissza kell vonulniuk.


Erekciós zavarok


Az idősödő férfi leggyakoribb szexuális panasza az erekciós, vagyis merevedési zavar. Erről akkor beszélhetünk, ha az aktushoz szükséges merevedés vagy nem jön létre, vagy nem kellő fokú, vagy nem kellő ideig tart, és az eltérések legalább három hónapja fennállnak, illetve ismételten jelentkeznek. A merevedési zavar életkorfüggő, ám lehet szervi és lelki eredetű, bár ezek az okok természetesen leggyakrabban együtt jelentkeznek.

A szervi eltérések közül a leggyakoribb az érprobléma, de előfordul, hogy beidegzési zavarok, hormonális okok, anatómiai eltérések, rendszerbetegségek és ezek gyógyszeres kezelései állnak a háttérben.

Az egyik legfőbb rizikófaktor a cukorbetegség: az ebben szenvedők között az erekciós zavar előfordulása négyszerese az átlagosnak. Másik gyakori ok a magas vérnyomás, az érkárosító hatása miatt. A magas koleszterin- és vérzsírsavszint, a szívbetegségek, a prosztata betegségei és azok bizonyos kezelési módjai tartoznak még az erekciós zavarok főbb kockázatai közé.

A merevedéshez szükséges a megfelelő szexuális inger, az idegpályák és a folyamatban résztvevő szervek épsége, és az erek falának rugalmassága. Ha bármelyik nem működik megfelelően, a merevedés nem lesz teljes. Az öregedés folyamán ezek a szervrendszerek gyakran károsodnak, érthető, hogy a kor előrehaladtával gyakrabban fordul elő a merevedési zavar.

Ám van bizonyos előnye is az erekciós problémáknak: az idősödő férfit, illetve a férfiklimaxban szenvedő pácienst gyakran ez a tünet irányítja az orvoshoz, és sok esetben így derül ki valamely betegség, például a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség, s nyílik lehetőség a kezelésére, elhatalmasodásának késleltetésére.

Amennyiben olyan kórok derülnek ki a vizsgálatok során, amely nem gyógyíthatók, de karbantarthatók, a merevedési képesség is javítható, s ha a funkció visszaállítása nem is megoldható, lehetőség van akár alkalmankénti erekció létrehozására.


A megtermékenyítő képesség


A férfiak öregedése során a nőkkel ellentétben a megtermékenyítő képesség nem szűnik meg, de jelentősen megváltozik.

  • A kilövellt ondó mennyisége az életkor előrehaladtával folyamatosan csökken. Egy ötvenéves férfi átlagosan húsz-harminc százalékkal kevesebb ondót bocsát ki, mint egy harmincéves.
  • A hímivarsejtek mozgása az idősebb férfiak ondójában lassúbb, mint a fiatalabbakéban. A mozgásképesség az ötvenéves korosztálynál egytizedével alacsonyabb, mint a harmincasoknál.
  • A biokémiai tulajdonságok között a legszembetűnőbb a cinktartalom csökkenése és az úgynevezett oxidatív stressz kialakulása. A cinktartalom csökkenése elsősorban a spermium mozgását befolyásolja hátrányosan, míg a stressz hatására a hímivarsejt elveszíti megtermékenyítési képességét.
  • A férfiak életkorának növekedésével egyenes arányban csökken a partnerük teherbe esésének esélye: a nő megtermékenyüléséig átlagosan húsz százalékkal több időnek kell eltelnie az ötvenes, mint a harmincas apa esetén.

Az ondó mennyiségének csökkenése több okra is visszavezethető. Egyrészt az idősödés hormonális változásai állhatnak hátterében, melyek eredményeként a tesztoszteron mennyisége csökken. A prosztata működésének csökkenése is magyarázhatja az ondó mennyiségének visszaesését. Hasonló okok állhatnak a spermium mozgásának lassulása mögött is.

A biokémiai változások genetikai eltéréseket is okozhatnak, amelyek a DNS sérüléséhez vezetnek. Ezek a genetikai mutációk emelik a vetélések és a fejlődési rendellenességek előfordulásának arányát is.

A mesterséges megtermékenyítés sikeressége azonban nem függ a férfi életkorától, az eredmények nem csökkennek számottevően. Ezekhez a beavatkozásokhoz ugyanis csak korlátozott számú, igen kevés spermiumra van szükség, ez pedig idősebb korban is elérhető.


A szexuális tünetek kezelése


A férfiklimax után jelentkező problémákra azonban található gyógyír.

  • A libidó csökkenése esetén vitaminkombinációk, elsősorban E- és C-vitamin, afrodiziákumok adhatók.
  • A merevedési zavar terápiája során az orvosok törekednek a probléma kiváltó okának megszüntetésére. A hormonszint ellenőrzése és lehetőség szerinti pótlása elengedhetetlen része a kezelésnek.
  • Az elmúlt évek során hazánkban is már három olyan szájon át szedhető szer áll rendelkezésre, amelyekkel az esetek körülbelül nyolcvan százalékában megfelelő fokú erekció hozható létre. Sok esetben a gyógyszeres kezeléssel a funkció annyira javítható, hogy a kezelést csak meghatározott ideig kell folytatni. Ám nitráttartalmú gyógyszereket szedő szívbetegek, nem beállított, alacsony vérnyomású férfiak, súlyos szív-, vese- és májbetegek nem használhatják ezeket a készítményeket.
  • A gyógyszereken kívül lehetőség van injekciós kezelésre is. Ennek során hatóanyagot fecskendeznek a barlangos testbe, amely akarattól függetlenül merevedést idéz elő. A szer adagjának beállítása során a páciens a módszer kivitelezését megtanulja, majd öninjekciózós módszerrel egyedül alkalmazhatja, ha szükséges.
  • Ha a merevedési zavar oka a vénás rendszer hibája, sebészeti úton az erekciós képesség időlegesen javítható.
  • Amennyiben ezek a kezelési módok nem hoznak eredményt vagy nem alkalmazhatók, vákuumeszköz használható, mellyel 20-30 perces erekció hozható létre.
  • Végső megoldásként péniszprotézis-beültetés végezhető. Ebből létezik állandó merevedést biztosító vagy hajlítható protézis is, a legmodernebb készülék pedig a herezacskóba ültetett pumpa és a húgyhólyag elé ültetett kiegyenlítő tartály, amely felfújható és leengedhető.

A kezelés sikerességét azonban nagyban befolyásolhatja az ebben az életkorban gyakrabban előforduló cukorbetegség vagy szív- és érrendszeri rendellenesség. A terápiás lehetőségek közül ebben az életkorban célszerű a szervezetbe fizikailag minél kevésbé beavatkozó módszerek választása.

Az idősödés tehát nem jár feltétlenül együtt a szexuális lehetőségek és szokások alapvető megváltozásával. A rendszeres szexuális élet segít megőrizni a fiatalos megjelenést, és szerepe van az ideális testsúly megtartásában is.


A férfiklimax


A férfi változókor tulajdonképpen az öregedés tüneteinek időben előre hozott megjelenése, afféle első csengetés.

Fizikai tünetek: feledékenység, depresszió, levertség, alvászavar.

Szexuális tünetek: a közösülés megritkulása, a csökkent nemi vágy, erekciós zavarok, orgazmus intenzitásának csökkenése, ejakulációs zavarok.

Pszichés tünetek: nyugtalanság, félelem a teljesítmény csökkenésétől, negatív tapasztalatok, az újabb kudarctól való szorongás. A férfiak többségénél ilyenkor merül fel általában az elmúlás gondolata.


Lapszám: 2008. március
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
Buy Microsoft Windows