Ct vagy MR?

A CT és az MR a legkorszerűbb diagnosztikai módszerek, melyek segítségével a lehető legtöbb képi információ nyerhető az emberi testről. Képalkotásuk azonban eltérő, éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy a különböző betegségeket, kóros elváltozásokat, daganatokat melyik eszközzel vizsgálják. A gyors és pontos diagnózis felállítása pedig életet menthet…

A CT, azaz a komputertomográf a hagyományos röntgengépekhez hasonlóan röntgensugárral dolgozik. Speciális felvételi technikájával azonban annál sokkal részletesebb, információgazdagabb képet nyújt. Az MR, vagyis mágnesesrezonancia-vizsgálat ezzel szemben erős, állandó mágneses térben a szervezet folyadéktereinek részecskerezgéseit elemezve alkot képet. Segítségével a szervekről részletes szerkezeti információ nyerhető, mert nemcsak a formát és a méretet mutatja, mint a CT, hanem a szövetek szerkezetét is. Így kiválóan alkalmas daganatok, gyulladásos folyamatok és vérellátási zavarok diagnosztizálására.

Különbségek

Az MR nagyon jó szöveti kontrasztot ad, segítségével ki lehet emelni a kóros elváltozások pontos határait. Térbeli felbontása azonban rosszabb, mint a CT-é.

– A dinamikája mindkettőnek jó, minőségbeli különbséget nem tehetünk, tehát tévhit, hogy az egyik vizsgálati módszer jobb lenne, mint a másik – mondta el dr. Bindics György, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház osztályvezető főorvosa. Területspecifikusan vannak lényeges különbségek. Az MR-vizsgálaton a meszesedések nem adnak jelet, a csontok és a levegő jelmentesek, a folyadékkal teli csatornák (például az erek) azonban nagyon jól látszanak. A meszesedéseket és a csontokat viszont kivá¬lóan ábrázolja a CT, ezért elsődleges a gerincoszlop feltérképezésénél.

Az MR előnye, hogy a beteget érő sugárzás mai tudásunk szerint egyáltalán nem ártalmas, szemben a CT-vel. Hozzá kell tenni azonban, hogy a CT is rendkívül alacsony sugárdózissal dolgozik. Terhes nőkön azonban nem végzik el a vizsgálatot, mert – különösen az első három hónapban – a magzat nagyon érzékeny a röntgensugár okozta károsodásokra. A klausztrofóbiában szenvedők, illetve azok, akiknek fémes imp-lantátum van a szervezetében, nem vizsgálhatók MR-rel. Elektromos szívritmusszabályzóval (pacemakerrel) a vizsgálóba belépni egyenesen életveszélyes! A CT mellett szól, hogy hozzáférhetőbb és gyorsabb. A vizsgálat kb. 5-10 perc alatt lezajlik, míg az MR-nél 30 percet vesz igénybe, és a komplett lelet elkészítése is tovább tart. A nyaki lágyrészek vizsgálatára például mindkét műszer kiváló. Ilyenkor az esetek többségében CT-vel vizsgálnak, mert gyorsabb és olcsóbb, s hozzáférhetősége mellett dinamikája is valamivel jobb. Például a máj vizsgálatánál is a CT-t célszerű választani, mert gyors és relatíve egyszerű, ám speciális kérdéseknél, daganatok kimutatásánál óriási segítséget jelenthet az MR – mondta el a főosztályvezető.

Erek és ízületek

Az érrendszer vizsgálatára mindkét módszer kitűnő. Valamivel egyszerűbb a CT, mert hosszabb területet lehet vele ábrázolni, az MR látótere ugyanis egy kicsit szűkebb, ezért nem ad olyan részletes képet. Sőt, mivel nem az eret mutatja, hanem az áramlást, egy picit csalóka is a kép, mert túlbecsüli a szűkületeket, vagyis nagyobbnak mutatja, mint amilyenek a valóságban. Ezzel szemben a CT mindig a pontos képet ábrázolja. Az ízületi problémák diagnosztizálásában az MR a jobb – a csontot ugyan nem ábrázolja, a csontvelőt viszont igen, és emellett pontosan mutatja a szalagokat, porcokat, az ízületen belüli folyadékot, valamint a környező lágyrészeket is. A szalagszakadások mellett csonttöréseket is diagnosztizálnak vele annak ellenére, hogy a csont nem látszik a képen. Olyan töréseknél ugyanis, amelyek még csak a csontgerendákat érintik, ún. mikrotörések alakulnak ki, amelyekre a csontvelő állapotából lehet következtetni. Az ödéma is nagyon korán látszik, és a csontáttéteket is itt lehet a legjobban diagnosztizálni, mert az áttét először szintén a csontvelőben jelenik meg.

Kontrasztanyag

Mindkét vizsgálatnál használnak kontrasztanyagot, de ezek teljesen különböznek egymástól. A CT esetében (a pontosabb diagnózis érdekében) vénásan adják be a jódtartalmú anyagot, amely a mellkasi és hasi vizsgálatoknál majdnem mindig szükséges. Az MR-kontrasztanyag nem tartalmaz jódot, kémiailag teljesen más, mint a röntgenvizsgálatnál használtak. Az MR rel gyakran végeznek ún. molecular imaging vizsgálatot, amely különböző molekulák előfordulását tudja ábrázolni. Kimutatja például a foszfát jelenlétét és különböző bomlási folyamatait. A nyirokcsomó vizsgálatánál is ilyen speciális kontrasztanyaggal vizsgálnak, amely már akkor is képes felismerni az apró daganatsejteket, mikor még nem nagyobbodott meg a nyirokcsomó. Minél rosszindulatúbb a daganat, annál jobban eltolódik az anyagcseréje, és ezt ismeri fel az MR. A CT ezzel szemben csak a nyirokcsomó méretét tudja ábrázolni, tehát a megnagyobbodást észleli, a szerkezetét viszont nem.

Az MR-rel különböző elnyomásos technikákat is alkalmaznak, például zsírelnyomást. Ilyenkor a zsír radiológiai jele nem látható. Erre azért van szükség, mert gyakran előfordul, hogy a zsír jele megnehezíti a nagy jelintenzitású kóros elváltozások kimutatását. Az MR-kontrasztanyag miatt szövődmény ritkán léphet fel. Vesebetegeknél azonban bőrszklerózis fejlődhet ki, ezért dializált betegeken (művese kezelés esetén) nem használnak ilyen kontrasztanyagot. A CT esetében speciális technikával negatív kontrasztanyag segítségével is tudnak diagnosztizálni; erre olyan esetekben van szükség, amikor két kontrasztanyagot kell a szervezetbe juttatni, a negatívot tehát önmagában nem alkalmazzák. Ez úgy látható a képen, hogy a pozitív kontrasztanyag fényes, a negatív pedig sötét. A tápcsatorna vizsgálatánál például negatív kontrasztanyagot, makrogolumot vagy manizolt juttatnak a bélrendszerbe, és a vénába fecskendeznek pozitív kontrasztanyagot. Hasi vizsgálatoknál előfordulhat, hogy pozitív kontrasztanyagot fecskendeznek a bélrendszerbe, de az intravénás anyag mindig pozitív.

A koponya vizsgálata

Az agy esetében az MR specificitása magasabb, érzékenysége is nagyobb, többek között a stroke felismerésére is alkalmasabb. Sokáig tartotta magát az az elképzelés, hogy az MR nem ábrázolja a vérzéseket. Ez azonban tévhit – igaz, hogy a régi szekvenciákon még nem lehetett a vérzéseket látni, de a mai gépek már jól ábrázolják. A meszesedést sokkal jobban mutatja a CT, ezért az arckoponya vizsgálatára kitűnő, hiszen nagyon jól láthatók a finom sejtrendszerek, amelyek az arckoponyát alkotják. Speciális esetekben azonban vizsgálnak MR-rel is, például gomba okozta arcüreggyulladás vagy az ún. Glomus-tumor kimutatására, ez utóbbi kiterjedését ugyanis az MR jobban mutatja.

A szemüreg vizsgálatára mindkét eszköz alkalmas. Mivel a szemlencse sugárérzékeny, az MR általában előnyt élvezhet. De ha törést vagy csontelmozdulást keresnek, a CT kerül előtérbe.

Törzsképek

A tüdő vizsgálatára a CT a megfelelő módszer, MR-en ugyanis egyáltalán nem ábrázolódik. A tüdőembólia felderítésében is rosszabb az MR, különösen a térbeli felbontása miatt, mert csak a centrális ereket ábrázolja. Viszont speciális esetekben, mint például a borda metasztázis, jobb lehet a CT-nél. A szívbetegségek diagnosztizálásában semmitmondó a CT-vizsgálat. Az infarktus ugyan kirajzolódik a képen, de más fontos információt nem lehet megállapítani. Nem mutatja a pontos kiterjedést, sem az infarktus idejét, sőt, általában alulbecsüli a nagyságát, tehát kisebbnek látszik az elváltozás, mint amekkora valójában. Ezzel szemben az MR azt is kirajzolja, hogy a kamra milyen funkciókárosodást szenvedett, s az infarktus idejét is láttatja a kontrasztanyag halmozásából. A mellékvesében gyakran előfordul daganat, áttétek szempontjából is az ötödik helyen áll. Első körben CT-vel vizsgálják, mellyel gyakran találnak incidentalomát, azaz véletlenül felfedezett daganatot. Ha az elváltozás zsírt tartalmaz, MR zsírelnyomásos vizsgálatot végeznek, így kiderül, hogy jóindulatú-e vagy sem. Ha nem tartalmaz zsírt, biopszia következik. A vese vizsgálatánál az MR kontrasztanyag lehetséges szövődményeinek elkerülése mellett részletdús ábrázolása és dinamikája miatt is a CT a javasolt módszer.

A gyanú megerősítésére vagy kizárására viszont segítségül hívható az MR is. A pancreas, vagyis a hasnyálmirigy vizsgálatára mindkét módszer kiválóan alkalmas.

Az MR előnye, hogy az epevezeték folyadéktartalma jobban ábrázolható. A CT mellett szól azonban, hogy gyorsabb, dinamikusabb és olcsóbb, viszont sugárterhelő. A hashártya mögötti aorták, vénák és a végtagokból érkező nyirokerek általában jobban és egyszerűbben ábrázolhatóak a CT-vel, mert a nyirokcsomók szebben látszanak, és a térbeli felbontás is jobb. A tápcsatorna daganatait is ezzel a módszerrel vizsgálják, hiszen a gyors kép¬alkotás miatt a beleket mozdulatlan állapotban lehet fényképezni.

A medencét MR-rel térképezik fel, mert pontosabb, és a légző mozgások itt már nem nagyon zavarnak. Speciális kérdéseknél és különböző daganatok felderítésénél is az MR-t alkalmazzák. A CT általában specifikusabb, de ezen a területen, például prosztatadaganatok felderítésénél nem, itt az MR a jobb. A méhnyakrák kiterjedését is pontosabban mutatja. Az endometriózist szintén MR-rel lehet diagnosztizálni. Ennél a betegségnél nyálkahártya-szigetek lökődnek le a méhből, és vérzést generálnak, amely görcsös fájdalommal jár. Más cisztózus képletek is jól látszanak MR-rel.