Jogi tanácsok

Olvasóink kérdezték a házasság érvényességéről

K.D.-né fóti levélírónk nem szokványos problémával fordult hozzánk.


„Esküvőnk után egy hónappal a férjem autóbalesetben meghalt. A párom szülei elváltak, s mivel édesapja külföldön élt, személyesen nem ismertem őt. Úgy hozta az élet, hogy az apósom lett a cégünknél az új gazdasági igazgató. Szerelem szövődött köztünk, és egy éve összeházasodtunk. Sajnos a kapcsolatunkat a férjem másik gyermeke (elhunyt férjem testvére) nem nézi jó szemmel, de mégis meglepett mikor gúnyosan közölte velem, hogy a házasságunk érvénytelen .”


Az 1952. évi IV. (Csjt) törvény 8. §. szerint érvénytelen volt házastársa egyenes ági rokonával kötött házassága. Jó hír viszont Önnek, hogy ilyen esetben a törvény lehetőséget ad, hogy a lakóhely szerinti illetékes önkormányzat jegyzője a felek indokolt, közös kérelme alapján a házassági akadály alól felmentést adjon. Ennek hiányában kötött házasság érvénytelensége utólag is elhárítható a házasság fennállása alatt megadott jegyzői felmentéssel. Javaslom, hogy mielőbb forduljanak a hivatalhoz.


Jogszabályváltozás


  • Az Alkotmánybíróság 74/2006. számú határozatával alkotmányellenesnek nyilvánította a munka törvény¬könyve azon rendelkezéseit, amelyek lehetővé teszik, hogy kivételesen fontos gazdasági érdekre hivatkozva a munkáltatók a szabadságot ne a tárgyévben adják ki. A tavalyi szabadnapokat idén március 31-ig kötelező kiadni. A törvény szerint a szabadság pénzbeli megváltására csak a munkaviszony megszűnésekor kerülhet sor. Amennyiben a munkavállaló a jogosultnál több szabadságot vett igénybe, a különbözetre kifizetett bért köteles visszafizetni.
  • 2007. január 1-jétől változik számos adószabály. A nyugdíj adóterhet nem viselő járandóságnak minősül, vagyis ha a nyugdíjas más jövedelmet is szerez, összevont jövedelmébe a nyugdíja is beszámít, de az arra jutó - adótábla szerint számított - adó levonható.
  • A 2006. évi CX. törvény egy évre csökkentette a parkolási pótdíjak elévülési idejét. 2006. december 22-től akkor is egy év marad az elévülésből, ha a felszólítás ez előtt megtörtént, és a korábbi szabályok szerinti 5 éves elévülési idő szerint több van még hátra. Az ajánlottan feladott felszólító levél az elévülést megszakítja, így az elévülési idő újrakezdődik. A hatálybalépés óta a parkolási társaság köteles 60 napon belül postára adni a felszólítást, egyébként nem érvényesítheti a követelést.
  • A 2006. évi CXXX. törvény rendelkezik a 2004. május 1. és 2005. december 31. napjáig befizetett regisztrációs adó részleges visszatérítésének feltételeiről.
  • 2006. évi CXV. törvény rendelkezései alapján februártól 15-től 300 forint vizitdíjat kell fizetni a járóbeteg-ellátásban, a kórházakban pedig napidíjat. Nem kell díjat fizetni 18 év alatt, a hajléktalanoknak, továbbá mentesek a kötelező népegészségügyi ellátások, a katasztrófa-egészségügy, a járványügyi tevékenység, a szülészeti ellátás, valamint a tartós gyógykezelés. Szociálisan rászorulóknak - kompenzációs rendszer keretében - csak évi húsz vizitdíj fizetése kötelező, ezt követően visszaigényelhetik a kifizetett összeget az önkormányzattól. Az indokolatlanul igénybe vett ügyeleti ellátás díja 1000 forint. Nem sürgős műtétek esetén várólistákat vezetnek be. Ha a járóbeteg-szakellátást nem beutalóval veszik igénybe, 600 forint vizitdíj fizetése kötelező. Ezentúl az extrém sportolás miatti baleseti ellátások, a hivatásos sportolók sportegészségügyi ellátása, a járművezetői és lőfegyvertartás alkalmassági vizsgálatok, az alkohol- és kábítószer-fogyasztás miatti detoxikálás, kimutatásukhoz szükséges vérvizsgálat, a látlelet, és a nem kötelező védőoltás nem vehető igénybe az Egészségügyi Alap terhére, így ezekért térítést köteles fizetni az igénybe vevő.


Lapszám: 2007. március
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
Buy Microsoft Windows