Guruló intenzív osztály

Szirénázva robogunk egy sárga mentőautóban, melynek oldalán öles felirat: KORASZÜLÖTT MENTÉS. Egy pár órája született kisbabával sietünk szívműtéte helyszínére. A kicsi békésen fekszik az inkubátorban, nem is sejti, hogy ezzel a zajos autózással megkezdődött gyógyuláshoz vezető, hosszú útja.

A Peter Cerny alapítvány bázisán éjjelnappal készenlétben állnak a szakemberek, hogy riasztás esetén néhány percen belül indulhassanak egy-egy babáért. Most csendes a reggel, egyelőre nincs hívás, pihen a rohamkocsi, majd a szállítóknak lesz dolguk délelőtt. Így van időnk beszélgetni dr. Kőhalmi Ferenc gyermekgyógyásszal, aki az elkövetkező huszonnégy órában teljesít szolgálatot. Már egyetemistaként itt dolgozott, eleinte az inkubátort emelgette. Később, diplomával a zsebében főállásban alkalmazták. Ezután házi gyermekorvosként, illetve egy megyei kórház gyermekosztályán gyógyította a kicsiket, miközben ügye¬letet továbbra is vállalt az alapítványnál.

– Miért jó mentőzni? – ismétli meg a kérdést a válaszon töprengve. – Nehéz megfogalmazni. Persze, életeket mente¬ni jó, különösen újszülöttekét. Gyakran megmagyarázhatatlan, mi tartja a szakmánkban az embereket. De aki egyszer belekóstol, nehezen tud elszakadni. Mert „a mozdony füstje megcsapta”. Munkánk alapja az újraélesztés, erre szakosodtunk. Több a sikerélmény, mint a kudarc, és ez mindennél jobb. Hat évvel ezelőtt történt. Megszületése után váratlanul rosszul lett egy pici lány. Hosszan élesztettük újra – reménytelennek tűnt. Nem volt saját légzése, mellkaskompressziókat végeztünk, hogy a szíve újra és újra elinduljon.

Mindenki azt hitte, nincs esélye az életre. Egy hónapig volt lélegeztető gépen. Szüleitől a mai napig kapok híreket róla, telefonálnak, fényképeket küldenek. Sok örömöt ad a családjának. Azóta egészséges testvére is született.

Hallgatva őt nem titkolhatom aggályomat. Kell-e, érdemes-e heroikus küzdelemmel újraéleszteni olyan újszülötteket, akik esetleg nem lesznek egészségesek, s krónikus betegségekkel, maradandó sérülésekkel kell leélniük az életüket? De Kőhalmi doktor határozottan útját állja a gondolatmenetnek. Az első sürgősségi ellátást kötelességük elvégezni. Abban a helyzetben és stádiumban még nem tudhatják, hogy később egészséges lesz-e a baba. Esély pedig mindenkinek jár. Szerencsére az újszülöttek szervezete rendkívül jól reagál a kezelésekre, olyankor az agy még képlékeny, az idegsejtek képesek a regenerálódásra. A neonatológia (újszülöttgyógyászat) az élet mezsgyéje. Úgy tartják, nincsenek csodák, ám az itteniek szerint mégis lehetnek. Egyre korábban született babákat mentenek meg. Továbbra sincs sürgős riasztás. A bázison azt mondják, általában így van ez, ha eseményre éhes újságíró érkezik. Ők azonban nem titkoltan örülnek: jó, ha nincs nagyobb baj. A rohamkocsi személyzete a bázison várakozik, engem pedig a szállító mentőbe invitál Juhász Erika neonatológiai szaknővér és Tátrai Tamás, a pilóta. Egy néhány napja született csöppséget viszünk az I. sz. Gyermekklinikáról a Neurológiai Klinikára MR-vizsgálatra, majd onnan vissza. Tamás a nagy, százharminc kilós inkubátort készíti, amihez monitor, infúziós pumpa és gyógyszeres doboz is tartozik. A táskát az életmentő eszközökkel Erika hozza. Összeszokott mozdulatokkal teszik a dolgukat. A mentőben megemelik a hidraulikus ágyat, hogy a baba útközben ne rázkódjon. Munkában a lélegeztető gép, az infúziós pumpa, a szakemberek hol őt, hol a monitort figyelik. Amíg tart a vizsgálat, kint beszélgetünk. A nővér mindig is gyerekosztályon dolgozott, de a mentőzést izgalmasabbnak találja. A pilóta pedig huszonhárom éve a Bethesda Kórház alkalmazottja, másodállásban van az alapítványnál. Mert itt hasznosabbnak érezheti magát. Vissza a gyerekklinikára, aztán a bázisra. Gyors ebéd, majd az I. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikára indulunk, egy frissen született szívbeteg babát szállítunk az Országos Kardiológiai Intézetbe, műteni kell. Megszólítom az intenzív előtt ácsorgó édesapát, aki szívesen osztja meg velem történetüket.

– A huszonkilencedik terhességi héten derült ki, hogy a kisfiunknak aorta érszűkülete van, szívbetegen jön a világra. A szakemberek azzal biztattak, ha a fejlődés során nem romlik az állapota, van esélye az egészséges életre. Időre született, császármetszéssel. Nem lesz könnyű az elkövetkezendő időszak, de bízom a sikeres műtétben. Szirénázva száguldunk. A szép, nagy baba az inkubátor biztonságából nézeget körbe, ismerkedik a világgal. Nem is sejti, hogy éppen most, ezzel a zajos autózással kezdődik a gyógyulása. Velünk tartó édesapja hol őt, hol a róla készült polaroid fotót nézi.

Ilyet minden szülő kap a mentősöktől, mielőtt kisgyermekét elereszti. Megérkezünk, a csapat küldetése véget ér. Néhány órát még a bázison töltök, hátha lesz újabb hívás. De az élet másként hozza. Reggel nyolctól délután ötig nem mozdul a rohamkocsi. Ez az igazi sikersztori.

Híres koraszülöttek

A régmúlt időkben is szép számmal akadtak olyan koraszülöttek, akik értő segítség híján csak csodával határos módon maradtak életben. Például az 1571-ben született Kepler – kiváló német csillagász és matematikus – hét hónapra született, IQ-ját 160-ra becsülik. Newton brit matematikus, fizikus és csillagász kis súllyal született, légzési nehézségei voltak – végül 85 éves koráig élt. Csupán egy évvel jutott kevesebb a francia írónak és filozófusnak, Voltaire-nek, akit 1694-ben még a születése napján megkereszteltek, mivel úgy tartották, alig van esélye az életre. Goethét, az ismert német költőt, aki tizennyolc éves édesanyja háromnapos haláltusájában jött világra, halottnak hitték – testét borral dörzsölték, míg aztán kinyitotta a szemét. Az újszülött, szintén halottnak tűnő Picassót 1881-ben a bába is magára hagyta, az őt felélesztő orvos nagybátyjának köszönheti életét. De ki hinné, hogy a szivarozó és nagy whisky-barát Churchill is a kelleténél korábban látta meg a napvilágot, Rooseveltet pedig lélegeztetéssel élesztették újra?