Megelőzés

Az elhízás veszélyei: a metabolikus szindróma

Miután a metabolizmus magyarul anyagcserét jelent, a szindróma kifejezés pedig többfajta kóros elváltozás együttesét, a metabolikus szindróma nem más, mint többfajta anyagcsere-elváltozás együttese.

A metabolikus szindróma jelentősége abban rejlik, hogy világszerte rohamosan terjedő, nem fertőző, ún. „civilizációs járványról” van szó. A fejlett országok lakosságának több mint 25, a fejlődő országok népességének még ennél is nagyobb arányú százalékát érintheti a jövőben. Korábban Európában főként a 40 év feletti korosztály betegsége volt, de az Egyesült Államokban és a fejlődő országokban már a tizenévesek között is felbukkan. Alkotóelemei felölelik a szív- és egyéb érrendszeri betegségek legfőbb kockázati tényezőit, azaz a szindróma fennállása esetén a szívizominfarktus vagy a szélütés, illetve az alsó végtagok verőeres szűkülete felléptének esélye 3-10-szeresére nő.


Fontos a hajlam


Legelőször is le kell szögezni, hogy a veleszületett hajlam meghatározó jelentőségű. A metabolikus szindróma minden egyes összetevője genetikailag determinált. Tehát genetikailag meghatározott az, hogy ki hajlamos hízásra, kinél mozdulhatnak el az egyes vérzsírösszetevők kóros irányba, kinél fejlődhet ki magas vérnyomás, kinél léphet fel diabétesz, illetve mindez együtt, különböző dominanciákkal. Az ilyen típusú hajlammal az európai népesség 25-40%-a rendelkezik, de számos populáció ismert, ahol a mindezekre hajlamosító genetikai állomány akár 90%-ban fellelhető.


A hasi típusú elhízás


A hasra lokalizálódó, főleg a hasüregen belül, a zsigerek között felszaporodó zsírszövet már akkor is kórokozó mennyiségűnek nevezhető, amikor kívülről nem, csupán CT- vizsgálattal mutatható ki. Mai tudásunk szerint már normális testtömegindex mellett is megnövekedhet a hason belüli zsírszövet mennyisége, ezért a korábbi derék-csípő hányados számolása helyett áttértek a pusztán derékbőség mérésére. Az elhízás előretörésében világszerte meghatározó szerepet játszik a meg¬változott táplálkozás és a csökkent fizikai aktivitás. A nyugati típusú, pontosabban amerikai étkezési mód térnyerése, elsősorban a gyorsétterem-hálózatok által kínált zsírdús ételek (hamburger, hot dog, pizza stb.) és cukros üdítőitalok, kólaféleségek terjedése ebben kulcsszerepet tölt be. Egy új keletű felmérés (Zajkás és munkatársai) szerint a magyar lakosság átlagos energiafogyasztása is meghaladja a kívántat: a férfiaknál 2800, a nőknél 2200 kcal. A tápanyagok közül a kívántnál magasabb a zsírfogyasztás, ezen belül még mindig dominál az állati zsiradék aránya. Az elég riasztó hazai adatok mellett maradva: a férfiak 42%-ának, a nők 31%-ának 25-30 közötti, a férfiak 17%-ának, a nők 18%-ának 30 feletti a testtömegindexe.

Ami a csökkent fizikai aktivitást illeti, ez több szempontból is káros. Először is, mivel elődeinknél sokkal kevesebbet mozgunk, sokkal kevesebb energiát igényelnénk. Viszont mivel az élelmiszerek széles választéka rendkívül nagy csábítást jelent, egyre kevesebben képesek a csökkent fizikai aktivitásnak megfelelő mértékben csökkenteni táplálékfelvételüket. Mindehhez csupán néhány friss adat: 2003-ban Magyarországon a férfiak 15%-a űzött valamilyen sporttevékenységet naponta legalább 90 percen keresztül. A nők 10%-a sportolt naponta legalább 75 percet. Az átlag lakos naponta legalább 2 órát ült a tévé előtt, sétára, sportra viszont alig több mint napi 10 perc jutott.


Kóros vérzsírértékek


Az emelkedett trigliceridszintek elsősor-ban örökletes tényezők nyomán jönnek létre, de kialakulásukban nem elhanyagolható a magas (főként állati eredetű) zsiradéktartalmú étrend szerepe sem. Míg a koleszterinszintet elsősorban a magas koleszterintartalmú élelmi¬szerek (sertészsír, baromfizsír, zsíros hú¬sok, felvágottak, tojás, vaj, zsíros tejtermékek) fogyasztása emeli, addig a trigliceridszintek az olajfélék és a margarinok fogyasztása nyomán is emelkednek. Ha ehhez még hozzáadjuk a zsírok magas energiaértékét és így hizlaló hatását, világossá válik, hogy az anyagcsere¬zavarok kiküszöböléséhez, illetve mérsékléséhez nem elegendő – legtöbbször nem is helyes – a pusztán szénhidrátokban szegény étkezést erőltetni.


Magas vérnyomás


A főként a hasi zsírszövet fokozott működése által kiváltott inzulinrezisztencia áttételesen a vérnyomás emelkedéséhez, azaz hipertóniához vezet. Erős a gyanú, hogy minden magasvérnyomás-betegségben szenvedő egyénnél fennáll az inzulinrezisztencia valamilyen foka. A testsúly- és a vérzsírértékekhez hasonlóan az utóbbi fél évtizedben jelentősen szigorodtak a hipertónia diagnózisának feltételei, azaz csökkentek a normálisnak tekinthető vérnyomásértékek.

A vérnyomás optimálisnak tekinthető értékei: általában 135/85 Hgmm alatt, idősek izolált szisztolés vérnyomás-emelkedésekor 140/80 Hgmm alatt, vesekárosodás esetén 125/80 Hgmm alatt.


Másképp élni…


Mint az eddigiekből kiderült, a metabolikus szindróma addig nem fejlődik ki, amíg egy bizonyos etnikumhoz tartozás által meghatározott genetikai adottságokkal rendelkező egyén az évezredeken át megszokott körülmények között él, értve ez alatt a táplálkozási szokásokat és a fizikai aktivitást. Mihelyt azonban az életkörülmények megváltoznak, vagyis nő a jólét, a korábban előnyös szerepet játszott genetikai adottságok létrehozhatják a civilizációs betegségek sorát - köztük a metabolikus szindrómát. Ebből pedig már következik, hogy megelőzésének lehetőségei adottak. Ezeken belül legfontosabb a táplálkozási szokások és az életvitel módosítása, utóbbi alatt elsősorban a dohányzás elhagyását, és a fizikai aktivitás növelését értve. Ennek hatásosságához képest csak másodlagosnak tekinthetők a korszerű orvostudomány által nyújtott gyógyszeres lehetőségek.

A metabolikus szindróma többféle tünet együttesét jelenti. Metabolikus szindrómával rendelkezik az az (európai etnikumú) személy, akinek, ha férfi, derékkörfogata meghaladja a 94 cm-t, ha nő, derékkörfogata meghaladja a 80 cm-t, valamint az alábbi elváltozások közül legalább további kettő még fellelhető:

  • emelkedett (1,7 mmol/l feletti) trigliceridszint,
  • csökkent (férfiaknál I mmol/l alatti, nőknél 1,3 mmol/l alatti) HDL-koleszterinszint,
  • emelkedett (130 Hgmm-es vagy e feletti) szisztolés, vagy emelkedett (85 Hgmm-es vagy e feletti) diasztolés vérnyomás, vagy korábban diagnosztizált hipertónia miatt kezelés alatt áll,
  • emelkedett éhomi (5,6 mmol/l-es vagy e feletti) vércukor vagy korábban diagnosztizált 2-es típusú diabétesz.


Kik a leginkább veszélyeztetettek?


Minden 40 év feletti személy, illetve 14-18 év közötti serdülő, aki az alábbi klinikai ismérvek egyikével rendelkezik:

  • magas vérnyomás vagy kezelt hipertónia,
  • testsúlyfelesleg, 25 kg/m2 feletti testtömegindex, vagy nőknél 80, férfiaknál 94 cm-t meghaladó derékkörfogat,
  • első fokú rokonok körében 2-es típusú diabétesz,
  • első fokú rokonok között korai (férfiaknál 55, nőknél 60 év előtt bekövetkezett) szív-érrendszeri megbetegedés vagy erre visszavezethető halálozás,
  • anyák, akik 4000 g súlynál nagyobb gyermeket szültek,
  • anyák, akik terhességük alatt cukorbetegek voltak,
  • érett, kiviselt terhesség esetén alacsony (2500 g alatti) születési súllyal rendelkező egyének,
  • előzményi adatok között szénhidrát- és zsíranyagcsere-zavarra utaló adatok szerepelnek, előzményi adatok között szív-érrendszeri megbetegedés szerepel.


Lapszám: 2007. március
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
Buy Microsoft Windows