Gyógyító állatok

Az elmúlt száz év eredményeit látva Európában az emberek többsége a modern orvoslásban hisz. Megbízik annak csúcstechnológiájában és csodagyógyszereiben. De mi a helyzet, ha a gyógyulást nem egy gép vagy egy tabletta, hanem egy élő állat – méh, pióca vagy egy légylárva – hozza?

Vannak a világon rendkívül népszerű orvosok, akik sztetoszkóp, szike és antibiotikumok helyett csirke belsőséggel, majomkézzel és kígyófejjel kezelik betegeiket. Dél-Afrikában például emberek milliói keresik fel a szangomákat, a hagyományos gyógyítókat. A gyógyírek sora a zöld mambától a struccfejen át az őrölt rovarokig és a sascsőrig terjed. A nyugati kultúrában élők számára akár ijesztőnek is mondható módszereket érdemes más nézőpontból szemügyre venni.

Hozzáállás kérdése

Az afrikai tradicionális gyógyítók nem szeretik a modern orvoslást, mert szerintük a vegyszerek sok mindenben kárt tehetnek. Ők őseik szellemeinek tanácsait követik. A nyugati kultúrák álláspontja szerint

mikrobák okozzák a fertőző betegségeket, a hagyományos afrikai nézetek szerint viszont mindig boszorkányság és gonosz erők állnak a háttérben. A gyógyulás egyik alapfeltétele, hogy a beteg higgyen a gyógyítóban és az általa ajánlott gyógyírban. Ez nem jelent mást, minthogy az emberek elhiszik, hogy a saját kultúrájuk tudása alapján az orvos képes meghozni a helyes döntéseket. Ez bizony semmiben sem különbözik más kultúrák szokásaitól.

Bíznak a hagyományban

Dél-Afrikában nem csak a vidéki falvakban nagy a kereslet a tradicionális gyógyítás iránt. Az ország népességének ma már nagy hányada modern nagyvárosokban él, ahol igénybe vehetik a nyugati orvostudomány módszereit és eszközeit. Ennek ellenére itt is rengetegen fordulnak szangomákhoz. A nagyvárosi gyógyítók Johannesburg szívében szerzik be a munkájukhoz szükséges gyógynövényeket és állati testrészeket. Az autópálya alatt elterülő hatalmas piacon zavarba ejtő a kínálat: tetemek, koponyák, csőrök és csontok, a kígyótól és a gyíktól az antilopfejig és a jávorantilopig. Ezek gyógyító erejét ma már sok szangoma ötvözi a modern orvoslás módszereivel. Úgy gondolják, hogy a betegek hozzáállása szempontjából kicsi a különbség e kétféle tudományosság között. A nyugati kultúrában nevelkedettek számára a gépek nagyobb varázserővel bírnak, mint mondjuk az állati csontok, így aztán inkább az előzőektől és nem az utóbbiaktól várnak segítséget. A lényeg, hogy mindkét esetben valamiféle kívülálló, átlagos ismeretek alapján felfoghatatlan dologtól remélnek gyógyulást. Egy afrikai bennszülött vonakodva venne be egy fájdalomcsillapító pirulát – de vajon mifelénk hajlandó lenne-e bárki méh-csípéssel kezeltetni a betegségét, akár napi hatvan alkalommal?

Nagyon fáj, de legalább hat

Az emberek többsége számára rémálomba, vagy horrorfilmbe illő jelenet egy fullánkos rovarraj támadása. Ma azonban Tajvanon, sőt az Egyesült Államokban is egyre többen választják a méhcsípést, akár több tucatszor is egyetlen kezelés során. Egy tajvani orvos, Mr. Chen és asszisztensei hetente 200 beteget kezelnek, és 6000 házi méhet áldoznak fel. Állításuk szerint bámulatos eredmények születnek. Negyven méhcsípés után csökken a megfázás esélye, kétszáz csípés elmulasztja az aranyeret, a székrekedést és a rossz leheletet. Hatszáz csípés után állítólag öt évvel fiatalabbnak látszik kortársainál a páciens.

A méheknek nincs tovább…

A mézelő méhek csak egyszer csípnek, röviddel utána elpusztulnak. A fullánkból azonban akkor is áramlik a méreg az áldozatba, amikor már leválasztották a méhről. A méreg szinte azonnal kifejti hatását a csípés körüli szövetekben. A szervezet hisztaminnal és fehérvérsejtekkel válaszol, így a csípés helye hamarosan forró, vörös, duzzadt lesz, és nagyon fog viszketni.

Van, aki a fájdalomnál jóval többet is kockára tesz. Az emberek kevesebb, mint két százaléka ugyanis allergiás a méhcsípésre. Nekik elég egyetlen csípés, és fellép az anafilaxiás reakció, amely megfelelő kezelés hiányában perceken belül halállal is végződhet. Ennek dacára Tajvanon annyira elfogadott a terápia, hogy egyes szülők még makkegészséges gyermekeiken is alkalmazzák. Úgy tartják, hogy a kezeléssel nem szabad megvárni a betegséget.

Jó volna érteni

A méhcsípés-terápia legtöbb kellékét egy méhfarmon szerzik be. Az ottani méhész és munkásai már annyira ellenállóak a méreggel szemben, hogy nem is viselnek kesztyűt. Így a munkanap végére 200 csípés díszeleg rajtuk. Ennyi méreg egy kisgyerekkel végezne, ők azonban erőt merítenek belőle. Számos teszt igazolta, hogy immunrendszerük sokkal aktívabb, mint egy átlagos felnőtté. A modern orvostudomány még képtelen igazolni ezeket az eredményeket. A méhméreg előzetes tesztelése során a tudósok erős gyulladáscsökkentő és mikrobaölő fehérjéket mutattak ki. A hagyományos orvoslás gyakorta használ olyan termékeket, amelyekben gyógyító hatású fehérjék találhatók. Ezek hatásmechanizmusát a nyugati orvosok is jól ismerik. Vannak azonban a világon olyan gyógyítók, akik tevékenysége minden várakozást felülmúl, ők a modern kutatók körében is tiszteletet ébresztenek.

Pióca, a megbízható vérszívó

A piócát végül meghánytatják, hogy a szennyezett vér nehogy megölje. A pióca-terápia nagyon hatékony módszer: nincsenek mellékhatásai, rövid ideig tart és eredményes. A gond csak az, hogy a pióca alapvetően gusztustalan állat. Először is vérrel táplálkozik, ami már önmagában viszolygást kelt, ráadásul nyálkás és rátapad a bőrre, ami meg kifejezetten csúnya látvány. Csakhogy éppen ezekben az adottságaiban rejlik gyógyító ereje. A hagyományos indiai orvoslás, az Ájurvéda, piócával kezel minden olyan betegséget, amelyet a vér tisztátalansága okoz. Úgy tartják, hogy ez a vérszívó puhatestű természetes módon távolítja el a toxin tartalmú vért a szervezetből, miközben semmiféle károsodást sem okoz. A módszer csupán a piócában tesz kárt. A tisztátalan vér ugyanis a parazita számára is veszélyes, ezért az Ájurvéda-orvosok kurkuma porral szórják be a piócát, hogy az kiadja magából a mérgező vért, vagyis meghánytatják szegény állatot. A pióca-terápia mindig pozitív eredménnyel zárul. Több száz beteg közül csak néhány esetben fordul elő, hogy nem válik be a kezelés.

Légylárva-terápia: életmentő falánkság

Rém gusztustalan, de roppant hatásos elfertőződött sebek gyógyítására. A krónikus, illetve nagy fájdalommal járó betegségben szenvedő emberek olyasmit is hajlandóak kipróbálni, amitől az egészséges embereket kirázza a hideg: a légylárva-terápia is ilyen. A természetben a légy rothadó húsba petézik, így a kikelő nyüveknek nem kell táplálék után kutatniuk. A légylárva ugyanis az elhalt szöveteket eszi, és épp e gusztustalan szokásával válik az orvostudomány hasznára. A nyüveket a doktorok a sebbe helyezik, és megvárják, amíg azok felfalják az elhalt szövetterületeket. Az utánuk maradó egészséges sebrészek szépen és gyorsan gyógyulnak. A tapasztalat azt mutatja, hogy amikor a drága gyógyszerek és a fájdalmas sebészi beavatkozások csődöt mondanak, a légylárvák gyakran beválnak, és végtagokat, sőt gyakran életeket mentenek meg.