A kertészkedés éltető ereje

Ír szerzetesek  a XIV. században veztették be a gardenterápiát, vagyis a kertészkedést, a depresszió ellen. Az emberek most több évszázad után ismét felfedezik a növények rosszkedv űző természetét.

Nem véletlen, hogy erre a következtetésre jutottak az ír szerzetesek. A pszichológusok most már tudományosan megállapították, hogy a növényekkel való foglalatoskodás olyan megelégedettséget eredményez, amelyet a munkájában nem talál meg a legtöbb ember. A növény virágzása, termőre fordulása, növekedése olyan látványos siker, amelyet szakmájukban kevesek láthatnak. Ily módon kiegészíti, megkoronázza a mindennapi tevékenységet, és nem mellékesen széppé teszi a környezetet, ami tovább fokozza a jó hangulatot.

Kaktuszt vagy muskátli

Amilyen a gazdája, olyan a kutya – szokták mondani. A kutatások szerint a növényekre is igaz ez a mondás: az ápolandó növény kiválasztásában is szerepet játszik személyiségünk. Árnyékot kedvelő cikláment nevel például az, aki maga is szeret a háttérben meghúzódni, zárkózott természetű. Harsány színű napraforgót a derűs természetű, hangos, vidám emberek választanak általában. A tigrisliliom teljesen más típusú ember gondoskodását igényli, mint a hófehér királyliliom. A tüzes színű virág nevelgetője általában hirtelen haragú, lobbanékony természetű ember, míg az ártatlanság virágát a kompromisszumkész, lágy, simulékony természetűek kedvelik.

A rózsákat, nem csak a vörös rózsát, a romantikus lelkek rajongják, szívvel lélekkel gondozzák kedvenc növényeiket, ahogy kapcsolataikat is.

A kaktuszokat általában tizenéves korunkban választjuk kedvenceinknek, amikor magunk is sündisznó módjára viszonyulunk a világhoz. Később már nem tüskéikért szeretjük ezeket a növényeket, hanem gyönyörű, minden színben pompázó virágaikért.

A virágtalan szobanövények, például a vízipálma, különleges levélzetéért tetszik meg gondviselőjének. Akik az ilyen növényeket szívvel-lélekkel tudják gondozni, akik maguk is az állandóságot, stabilitást keresik, szeretik, ha a dolgok mindig a maguk kerékvágásában haladnak, nem térnek le a szokott útról.

A muskátli egy hagyományos virág, amellyel a hagyománytisztelő, vidám természetű emberek szeretik nyáron díszíteni környezetüket.

A bohókás, vidám, hóbortos emberek sokszor a pipacsot nevezik meg kedvenc viráguknak, amelynek nemesített fajtáját kertekbe ültetve egész nyáron csodálhatják.

Minden itt kezdődött

Ádám és Éva voltak az első élvezői a nyugalomnak, békének és egészségnek, amelyet a kert nyújtott. Innen ered a kapcsolat, a kellemes érzés, ami akkor tölti el az embert, ha műveli földjét, ápolja, gondozza növényeit. Ez olyan érzés, amelyet mindenki képes érezni. Talán ezért is kaphatta meg a modern társadalmunkban, ahol mindent címkével látunk el, a kertészkedés a hivatalos gyógyterápia posztját.

Érzi az ember, ahogy a természetben töltött idő, ahogy az élet körforgása lejátszódik a szemünk előtt, közelebb viszi önmaga mélyebb megismeréséhez. A növényültetés, az, hogy egy élő szervezet jól érzi magát gondozásunk alatt, kivirágzik, növeli az önbecsülést és önbizalmat, helyreállítja a megcsorbult önbecsülést.

Hivatalos terápiaként a kertészkedést először az 1880-as években javasolták. 1879-ben egy pennsylvániai orvos létrehozott egy üvegházat, ahol depressziós pácienseinek megengedte, hogy kertészkedjenek. A munkaterápia egy formájaként ez volt az eddigi leghatékonyabb. A betegek minden tekintetben jobban kezdték érezni magukat. Sokan közülük sikeresen visszailleszkedtek a társadalomba, sokkal többet kommunikáltak. Kiemelkedtek apátiájukból, és elég jól felépültek ahhoz, hogy visszatérjenek az emberek közé. Ez volt az első eset, hogy pszichiátriai intézet terápiás céllal kapcsolatot teremtett a betegek és a növények között.

A második nagy előrelépés a második világháború után következett. Az Amerikai Egyesült Államok kormánya alapított egy veterán kórházat, amelyet kertek vettek körül. Önkéntesek segítettek elsajátítani a háborúban megsérült veteránoknak a kertészkedés tudományát.

1955-ben már diplomát kapott az első kertészeti terápiás évfolyam a Michigani Állami Egyetemen, a Kansasi Állami Egyetemen pedig 1971-ben.

A kertészeti terápia innentől főleg a lelkileg sérült emberek rehabilitációjára. Ezek a programok főleg kórházakban, gondozóházakban, botanikus kertekben működnek.

A toleráns teremtmények

A sérült emberek gyakran érzik úgy, hogy a társadalom elítéli őket, címkét ragaszt rájuk. De a növények világa nem elítélő. Egy rózsakert nem tudja, hogy egy egészséges vagy egy mozgássérültté vált ember öntözi-e. Egy gyönyörűen növekvő növény nem a kertész szellemi vagy fizikai jellemzőjét dicséri virágjával. A kertben a természet egyenlő esélyeket teremt mindenkinek, a betegek pedig érzik ezt, és fokozatosan lerombolják a maguk köré épített falat.

A terápiavezetők különböző módokat találtak ki arra, hogy a kerekesszékesek is képesek legyenek részt venni a munkában. Liftes kerteket, könnyen megközelíthető parcellákat és alaposan válogatott szerszámokat alakítottak ki számukra, hogy ne érjék kudarcok őket a terápia során – írta Michael Braunstein pszichiáter. A látássérültek is részt tudnak venni a kertészkedésben: a kertben különböző szélharangok hangja igazítja útba őket. Néhány botanikus kert egy interaktív informatikai rendszert épített ki, amely a szükséges információkat közli a kertészkedőkkel.

Ezeken a helyeken a betegek a megbecsültség új érzésével ismerkednek meg. Olyan új érzelmekkel, mint a felelősség, kreativitás és önállóság. Megtanulják, hogyan kell másokkal együtt dolgozni másokkal, egy vezetővel, és hogyan kell irányítani figyelmüket egy problémára.

A terápián tulajdonképpen azt tanulják, amit egyszerűen kertészkedésnek nevezünk. De ez nem csak a depressziós, lelkileg sérült embereknek segíthet. Az egészséges emberek is könnyebben küzdhetnek meg a stresszel, a mindennapok problémáival, ha gondozzák növényeiket. Sok örömet okoz majd nekik is a virágzó kert vagy balkonláda.

Színek, formák, illatok

• A nagy piros, sárga és fehér virágok jobban látszanak, mint a sötétkékek és lilák, így vidámabbá, élénkebbé teszik a kertet.

• Ültessen illatos és különleges levelű, szirmú növényeket, hogy ne csak a szemét kényeztesse, hanem a többi érzékét is. Ilyenek például a levendula, jázmin, tubarózsa, gardénia, passióvirág, jácint, liliom és a menta.

• A kertnek vagy üvegháznak abban a részében, amelyik sok napfényt kap főleg a fokföldi ibolya, a bambusz, a gloxinia, filodendron és a fügefa érzi magát nagyon jól. A kínai örökzöld, az anyósnyelv, a ciklámen és az örökzöldek az árnyasabb helyeket kedvelik.

• A lakóteret barátságossá, minket pedig jobbkedvűvé tehet egy szép begónia, papagájvirág, törpebors, tüzérvirág, repkény, vagy vízipálma.

A növények is éreznek

Az emberi depressziót már kezdjük érteni, elhinni, hogy tényleg egy betegségről van szó. Az viszont szinte hihetetlen, hogy a növények is érezhetik ugyanezt. Pedig ha egy virág nem fejlődik, nem virágzik tulajdonképpen depressziós. Vagy nem jut elég tápanyaghoz, vízhez, fényhez, vagy csupán nem kap elég szeretetet, ahogy az ember, ha rosszkedvűnek érzi magát… És a depresszión kívül még számos érzelemre képesek a körülöttünk élő növények.

Cleve Backster neves poligráfszakértő vizsgálta a növények érzelmi világát hazugságvizsgálójával. Egy leszakított levéldarabra rögzítette a készüléket, és ha csak a közelébe ért azzal a szándékkal, hogy megégeti, a levél megőrült. Viszont, ha csak közelített hozzá, valójában azonban nem állt szándékában megperzselni, a növény nyugodt maradt. Egy másik kísérletben olyasmivel fenyegette meg a sárkányfa levelét, ami nem jelentett számára valódi veszélyt: meleg kávéba mártotta. Ebben az esetben olyan mintázat jelent meg a papíron, amit az ember akkor ad, ha unatkozik vagy álmos. A későbbiekben huszonöt fajta növény és gyümölcs ismételte meg ugyanezeket a reakciókat, a kutató tojással és baktériumfajokkal is hasonló eredményre jutott. Amikor pedig Cleve Backster egyszer elutazott, s a visszafelé úton gondolatban hazaszólt növényeinek, tudatva, hogy hamarosan megérkezik, otthon azt tapasztalta, a poligráf éppen abban az időben érzékelt a növényeken elektromos tevékenységet, amikor gazdájuk kommunikált velük a távolból.

Az eredményeken felbátorodva Backster egy repülőútja során elektródákat kötött a salátájára. Amikor az utasok enni kezdték a felszolgált zöldségeket, a növény korábbi életjele hirtelen megszűnt, mintha sokkot kapott volna.

Olyan reakciót adott, mint az ember trauma hatása alatt, s csak akkor tért magához az ájulásból, amikor a stewardessek kezdték összeszedni a tálcákat, vagyis kiderült a saláta számára, hogy elmúlt a veszély. További vizsgálatok azt is kimutatták, a növények aggodalmat éreznek egymás, illetve más élőlények iránt. Vadul reagálnak például arra a helyzetre, ha mellettük élő rákokat dobálnak forró vízbe. A Yale Egyetemen végzett hasonló kísérletben a növények egy pók megölését fogadták ily módon.

Backster másik kísérletében hat rendőr húzott egy kalapból cédulákat, amelyek közül az egyiken az állt: a szomszéd szobában levő két növény közül az egyiket húzza ki és tapossa meg. Az épen maradt példányra ezután rákötötték az elektródákat, majd sorban bementek hozzá a rendőrök. A növény csak a tettesnél jelzett. A kísérletet egy Lyall Watson nevű biológus is megismételte: a szobába lépve arra kellett gondolnia a gyilkosnak, hogy meg fogja ölni az egyik növényt. A virágok ekkor is pontosan jeleztek.

Tudományos anekdoták

Egy amerikai farmer, Dan Carlson továbbgondolta Backster kísérleteit, és százszázalékos terménynövekedést tudott elérni speciális módszerével: a növényápolókon túl Bach- és Vivaldi-muzsikával etette a legkülönfélébb növényeket, gyümölcsfákat és zöldségeket. Azokkal a muzsikákkal is jó eredményt ért el, amelyek emlékeztetnek a madárcsicsergésre. Egy indiai botanikus, N. Singh professzor az ötvenes évek óta vizsgálja a fák, virágok és gyümölcsök különböző hangokra, zenékre és táncokra mutatott érzékenységét. A kéthetes zeneterápia után a tesztelt növények jóval fejlettebbek lettek, mint a kontrollalanyok.