Jogi tanácsok

Olvasóink kérdezték az öröklésről

A menyem közölte, hogy elveteti a gyereket, mert nem akarja apa nélkül felnevelni. Szerintem csak az örökségre fáj a foga, mert így az övé lenne minden, nincs végrendelet.


„A tulajdonomat képező lakásban együtt lakom a fiúmmal. Mialatt a munkáltatóm megbízásából külföldön tartózkodtam, ő tudtom nélkül bulit rendezett. A haverjai részegen kidobtak az ablakból egy széket, mely a szomszédom parkoló autóját összetörte. Sajnos a barátom nem tudja pontosan ki tette, mert éppen lement sörért. Rajtam követelik a kárt, mivel nincs a lakónak casco biztosítása. Szerintem én nem felelek, mivel otthon sem voltam, amikor történt…”


Valamely tárgynak lakásból vagy más helyiségből való kidobásával, kiejtésével vagy kiöntésével okozott kárért a lakás bérlője, illetőleg a helyiség használója felelős. (Ptk. 353. § ) A károsultnak tehát azt kell bizonyítania, hogy konkrétan mely helyiségből történt a tárgy kidobása.

Ha a lakást a tulajdonos használja, a károsodásért ő felel. Ha a tulajdonos valamilyen jogcímen átengedi a lakás használatát, például bérbe adja, a lakáshasználó tartozik helytállással. (Nem tartozik ide az az eset, ha a tulajdonos, vagy a bérlő egy éjszakára engedi át a lakás használatát, vagy vendéget fogad.)

A károsult jogosult a károkozót és a lakáshasználót egyidejűleg perelni, ilyen esetben azonban a tulajdonos feltételesen marasztalható azzal, hogy a kártérítést akkor köteles megfizetni, ha az a tényleges károkozótól behajthatatlan.

Önnek egyetlen kimentési lehetősége az lenne, ha bizonyítaná, hogy a károkozó jogosulatlanul tartózkodott a helyiségben. Ilyen személynek minősül például a magánlaksértő, a betörő, a lakásból való kiköltözésre kötelezett személy, de jelen esetben egyik sem állapítható meg. Örüljenek, hogy nem történt személyi sérülés.


„Nagy csapás ért, a fiam múlt héten agyvérzésben meghalt. A felesége jelenleg nyolc hetes terhes. A kisfiam egy pénzügyi céget igazgatott, komoly vagyonra tett szert, amelyet a megszületendő unokám örökölne. A menyem közölte, hogy elveteti a gyereket, mert nem akarja apa nélkül felnevelni. Szerintem csak az örökségre fáj a foga, mert így övé lenne minden, nincs végrendelet. Sosem szerette igazán a férjét, csak a gondtalan élet vonzotta. Hogyan akadályozhatom meg ezt a szörnyűséget?! ”


Az erkölcsi megítélésemet most nem kifejtve, jogászként az alábbiakat tudom önnek válaszolni: A méhmagzat feltételes jogképessége az öröklési jog területén merül fel. Így az örökhagyó gyermeke örököl akkor is, ha az örökhagyó halálakor már, mint méhmagzat megfogant. A Ptk. 10. § szerint a gyermek részére már megszületése előtt gondnokot kell kirendelni, ha ez jogainak megóvása érdekében szükséges, különösen, ha a gyermek és törvényes képviselője között érdekellentét van. Viszont a méhmagzat gondnoka útján sem indíthat pert anyjának a terhessége megszakítására irányuló jognyilatkozata érvénytelenségének vagy hatálytalanságának megállapítása iránt. A bíróságnak az ilyen igényt tartalmazó keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül el kell utasítania. Ennek oka, hogy a polgári törvénykönyv vonatkozó rendelkezése kimondja, hogy az ember jogalanyisága az élveszületéssel kezdődik, a születés előtt jogalanyiságról nem lehet szó, így tehát a magzat pert sem indíthat . A gondnok saját nevében perindításra nem jogosult.

„Önkormányzati lakás bérlőtársai voltunk a húgommal, mely ingatlant később egyedül vettem meg. Ő vidéken lakik, de megkért, hogy akkor már nagykorú fia pár hónapig, míg az egyetemi felvételire készül, nálam lakhasson. Azóta eltelt négy év, és unokaöcsém teljesen elzüllött. Nem tartja a kapcsolatot az anyjával, iszik, csavarog, nem tanul és nem is dolgozik. Rendszeresen elfogyasztja az általam vett élelmiszereket, használja a tisztálkodó szereimet és a rezsihez egyáltalán nem járul hozzá. Múltkor a rendőrség is kereste nálam. Legutóbb vadidegen embereket találtam a lakásomban, állítólag a barátai. Már féltem a testi épségemet. Nem hajlandó elköltözni, azt mondja, hogy rokonként joga van ott lakni. Cserelakást vagy nyolcmillió forintot követel. Kényszer kijelentési kérelmemet a polgármesteri hivatalban elutasították, mivel ténylegesen ott lakik. Muszáj lakást vennem neki, hogy megszabaduljak tőle? Már nem tudom eltartani a fizetésemből…”

Unokaöccse szívességi lakáshasználó, így ön a lakáshasználatát bármikor indoklás és alakiság nélkül megvonhatja, felmondásra sincs szükség. Jogcím hiányában a fiú a lakás kiürítésére köteles. Önkéntes teljesítés hiánya esetén ön bírósághoz fordulhat, hogy kötelezze unokaöccsét a lakás kiürítésére. Szívességi lakáshasználat esetén az 1993. évi LXXVIII. Tv. (lakástörvény) nem kötelezi a lakással rendelkezni jogosultat, hogy elhelyezést biztosítson .


Lapszám: 2007. június
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
Buy Microsoft Windows