Tévé ellen nincs orvosság

Mivel a szülők korosztálya még nem a tévén nőtt fel, nehezebben tudják eldönteni, mit és mennyit engedjenek nézni a gyermeküknek – mindez sok vitát válthat ki, különösen, ha egyéb ellentétek is ezen a területen csapódnak le, vagyis ha az egyik fél a tiltással, a másik pedig az engedély kiharcolásával akarja bizonyítani a hatalmát…

Az biztos, hogy a szülő akkor jár el helyesen, ha hozzájárul a gyermek tévéélményének a feldolgozásához, ám sohasem szabad, hogy ez a segítségnyújtás tolakodó beavatkozássá, szükségtelen tiltássá változzon. A szülő legfontosabb feladata az, hogy megteremtse a megfelelő körülményeket, módot és lehetőséget nyújtson a gyermekének arra, hogy kiadhassa magából az élményt, s hogy összevethesse a látottakat saját tapasztalataival.

A gyerek, a szülő és a tévé

A szülők és gyerekek óhatatlanul más-más módon értékelik a világ dolgait, így a tévézés kérdéskörét is, ezért szinte lehetetlen kölcsönösen azonos véleményt kialakítani a látottakról. Az a jó, ha a szülők egyrészt tudomásul tudják venni a különbségeket, másrészt ragaszkodnak a meghitt kapcsolathoz és a párbeszéd fenntartásához.

A külön vélemény és az önállóság vállalásával ily módon elismerik, hogy a felnőttek és a gyerekek eltérő módon fejezik ki magukat és másfélék az élményeik, ám a különbség ébresszen a felnőttekben kíváncsiságot a gyermeki élmények iránt, hiszen tartalmazhatnak valami újat, ami számukra is érvényes vagy tanulságos lehet. A szoros kapcsolat és a párbeszéd hangsúlyozása pedig azt fejezi ki, hogy nem hagyják magára a gyermeket tapasztalatgyűjtő kalandozása során, hanem megadják neki azt az érzelmi biztonságot, amelyre fejlődésének újabb állomása felé haladva feltétlenül szüksége van.

Nem szabad ráerőltetni a gyermekekre a szülők véleményét: ha önállóan ítél meg egy-egy műsort, az még nem azt jelenti, hogy alapvetően kétségbe vonja a szülői tekintélyt. Egyszerűen arról van szó, hogy ebben is kifejezésre kívánja juttatni önállósodási törekvéseit, tapasztalatokat akar szerezni a tévével kapcsolatban is, például ki szeretné próbálni, hogy mennyi izgalmat képes elviselni, fejleszteni akarja találékonyságát, kombinációs készségét. Másrészt a gyerek nagyon is jól tudja, hogy az érzelmek feldolgozása sokkal könnyebb társaságban, főleg hasonló korúak társaságában.

A tévézés hétparancsolata

Vannak a tévézésnek aranyszabályai, amelyeket a konfliktusok elkerülése érdekében érdemes szem előtt tartani.

1. Tisztázzuk, hogy egyes családtagok miért ülnek le a tévékészülék elé. Van, aki a tévézés mint időtöltés, van, aki egy adott műsor kedvéért. Előbbi esetben érdemes átgondolni a problémát, hiszen a gyerekek a szülők szokásait másolják. A helyes tévézési szokások kialakítása szülők és gyerekek közös tanulási folyamata. És minél mozgalmasabban és nyitottabban zajlik, annál izgalmasabb lesz minden résztvevő számára.

2. A gyerek eltiltása a tévétől általában nem célravezető, mert kivívja az ellenállását. A tiltás nyomán aligha tölt kevesebb időt a tévé előtt, legfeljebb majd titokban nézi.

3. Ne tekintsük a tévét se a jutalmazás, se a büntetés eszközének, de nevelőnőnek se.

4. A gyerek napirendje legyen független a tévétől. Ne a tévéműsorokhoz igazodjon az összes többi tevékenység. A szabadidőt kitöltő programokon belül ne kapjon aránytalanul nagy szerepet a tévézés.

5. A gyerek lehetőleg ne egyedül nézze a tévét.

6. A tévével kapcsolatban ne fenyegetőzzünk, ne tartsunk erkölcsprédikációt. Kijelentéseket csakis egyes szám első személyben tegyünk: „nekem nem tetszik…”, de sohase általánosítva: „ilyesmit nem illik nézni…”, és ne is becsmérlően: „már megint milyen hülyeséget nézel!”

7. Az élmény feldolgozásához idő kell. Közvetlenül a film után tehát ne ostromoljuk kérdésekkel a gyereket. Inkább várjuk meg, amíg magától kezd beszélni róla.

Számítógép és autonómia

Mára szinte természetes lett, hogy már 10-12 éves gyermekeknek is saját számítógépe van, és ha tehetik, egész nap a billentyűket püfölik. Ezért úgy tűnhet, hogy a rájuk bízott feladatokat is egyre inkább elhanyagolják, és az iskolával sem foglalkoznak eleget. A legrosszabb, amit ilyenkor a szülő tehet, hogy eltünteti a számítógépet…

A csemete ilyenkor általában bevonul szobájába, magára zárja az ajtót, és aznap már egyetlen szót sem vált a családjával. A hidegháborús hangulatot aztán a szülők egy-két nap után már nehezen viselik, bűntudatuk támad, és a gyerek visszakapja számítógépét.

Az esetből nyilvánvaló, hogy sok szülő ellentmondásos viszonyban van a számítógéppel. Tulajdonképpen csodálják gyermeküket, aki ilyen szenvedélyesen el tud merülni valamiben, viszont bizonytalanok abban, hogy ez jó-e, hiszen nincsenek tapasztalataik a szemükben ördögi szerkezettel. Ez a bizonytalanság aztán a következetlen nevelési módszerekben is megmutatkozik.

A gyermek viszont azt érzi, hogy számítógép-ügyben úgy bánnak vele, mint egy óvodással, és nagyon idegesítőnek találja, hogy örökké belebeszélnek a dolgaiba. Az bántja, hogy a szülei nem értik meg, és azt gondolják, hogy csak vacakol a számítógéppel.

A felidézett jelenet azt mutatja, hogy a számítógép nagyon fontos a gyermeknek mind az önértékelése, mind a családban elfoglalt szerepe szempontjából. A gép elvételét személye elleni támadásként fogja fel, hiszen a számítógép használatával önállóságát fejezi ki, s autonómiája nyilván szálka a szülők szemében. Heves reakciója – miután elvették a számítógépét – korántsem kábítószer-elvonásos tünet, hanem mérhetetlen felháborodás azon, hogy szülei erőszakosan behatoltak életének mindeddig sérthetetlennek hitt területére.

A gyerek a számítógép iránti érdeklődését igyekezett felhasználni arra, hogy külön pozíciót vívjon ki magának a családban, megteremtve azt a kört, amelyen belül módja van sajátos képességeket kifejleszteni, sikerélményhez jutni. Az elszakadás, az egyedüllét iránti vágyát akarta kifejezni azzal, hogy a számítógépnél keresett menedéket. A gép ürügyén ugyanakkor közeledni is szeretett volna a családhoz, csakhogy hiába ajánlotta fel, hogy megtanítja őket a kezelésére, nem vállalkoztak rá, mint ahogy nem voltak kíváncsiak a gyerek által összeállított programokra sem, meg sem hallgatták a beszámolóit.

Ez a példa alapvetően két dologra hívja fel a figyelmet.

• A gyerek sokszor használja fel számítógépes tudását arra, hogy saját, egyéni szerepét hangsúlyozza a családon belül. Ez különösen akkor érvényes, ha a szülők rá akarják erőltetni a maguk ízlését és szabadidő programjait. A számítógép szakavatott kezelése önbizalommal tölti el a gyereket.

• Hogy ki hogyan bánik a technika új eszközeivel, az mindenkinek az egyéni tapasztalataitól függ. Aki már gyerekkorában megbarátkozott valamelyikkel, az könnyebben létesít kapcsolatot a bonyolultabb szerkezettel is. Ez a magyarázata annak, hogy egyesek nyitottak a számítógépes munkára, mások viszont elzárkóznak tőle. Az újabb generációnak szinte már a bölcsőtől fogva „családtagja” a képernyő, így ezek a fiatalok játszva megtanulnak számítógéppel bánni.

Szabályok és következmények

A film, a tévé, a számítógép bevonult a családok életébe, s minthogy a velük szerzett tapasztalatok a szülők és gyerekek mindennapi életében is érvényesülnek, elengedhetetlen, hogy a nevelő határozott álláspontot alakítson ki velük kapcsolatban.

A szülők csak akkor tudják megérteni a gyereknek az új eszközökkel kapcsolatos tapasztalatait, ha ők maguk is elgondolkoznak azon, milyen szerepet töltenek be az életükben, milyen igényeiket elégítik ki, s hogy ők hogyan bánnak velük. Nem igazságosak a fiatalhoz, ha a tévézésnek csak a káros hatásait olvassák a fejére: fantáziátlan, nem tud játszani, butít.

A nevelés elsőrendű célja a gyerek képességeinek és készségeinek a legközvetlenebb módon való fejlesztése. Vagyis ha látott egy filmet a tévében, meg kell beszélni vele, segíteni, támogatni kell az élmény feldolgozásában. A tévé és társai a mindennapok alkotórészévé váltak, számolni kell a tőlük kapott ismeretekkel, élményekkel, hiszen ezek egyébként is megjelennek a gyerek játékaiban, szavaiban, vagyis azokban a megnyilvánulásaiban, amelyek révén megismeri a világot.

Szülők és gyerekek más-más élményeket kapnak a tévétől. Jó kiindulópont lehet ez családi beszélgetésekhez, amelyek során mindkét fél gazdagodhat műveltségben, ismeretekben. A tévé, mint témaforrás végeredményben összehozhatja a családtagokat, de el is idegenítheti egymástól, ha nem sikerül nyugodt légkörű párbeszédekben tisztázni a generációk közötti különbségeket.