Ha szorongat a szorongás

Az, hogy a legtöbb esetben nincs magyarázat a tünetekre, az orvos és a beteg számára is megmutatja az orvosi tudás határait, az igénybe vehető technikák korlátait. Tovább nehezíti a diagnózis felállítását, hogy ezek a tünetek gyakran változnak minőségük és intenzitásuk szerint is.

Azokban az országokban, ahol elfogadott és bevett gyakorlat pszichológushoz fordulni kisebb-nagyobb problémák felmerülésekor, kézenfekvő ilyen esetekben a páciens lelki gondjainak tulajdonítani a problémát. Ily módon jelentést lehet adni a szenvedésnek, amely nem csak a betegnek segít feldolgozni és feloldani a konfliktusokat, amelyek a fájdalmait okozzák, hanem az orvos válláról is képes levenni a felelősséget.

Magyarországon azonban a betegek nagy része nem elégszik meg a pszichológia válaszával, általában testi magyarázatot várnak a tüneteikre, mert ezzel elkerülhetik a saját viselkedésük miatti felelősségvállalást. Ekkor patthelyzet alakul ki, hiszen egyértelmű, hogy az orvosok nem tudnak a vizsgálatok után sem szervi okokat felmutatni, a beteg pedig nem tudja elfogadni, hogy lelki eredetűek a panaszai.

A páciensek azt gondolom, hogy szervi okokat keresnek, - magyarázta egy belgyógyász orvos – ugyanis kicsit megbélyegez a pszichoszomatikus ok és nehezen elmagyarázható. Például a pánikbetegség során nagyon nehezen értik meg, hogy egy kulcsinger ilyen reakciókat válthat ki. Mindenképpen szervi okhoz ragaszkodik a betegek nagy része.

Rejtélyes fájdalom. Az agyban dől el…

A betegek számára tehát a végső bizonyíték sok esetben a diagnosztikus tesztek eredményével, laborleletekkel azonos (nem beszélve arról, hogy a háttérben álló pszichológiai vagy egyéb okokat sok esetben szégyellik is feltárni, az orvos biztatása nélkül erre nem képesek). Így nem véletlen, hogy gyakran kialakulnak olyan helyzetek, amikor az orvos úgy érzi, hogy ő csupán azért végez el bizo¬nyos vizsgálatokat, mert a beteg részéről nyomás nehezedik rá.

Közvetlen módon csak nagyon kevesen kérik a különböző vizsgálatokat, azonban közvetett módon mégis hajlamosak efelé irányítani az orvosukat. Erre utaló jelzés például, ha a páciensek a tünetek életükre gyakorolt kellemetlen hatásáról beszélntek, ha kritizálják, vagy nem fogadják el a vizsgálati eredményeket és orvosi magyarázatokat, ha külső tekintélyre (más orvosra, ismerősre vagy családtagra) hivatkoznak, ha erős érzelmi töltete van a beszédüknek, ha szóhasználatukon érződik, hogy utánanéztek betegségüknek, és részletesen, összetetten mutatják be tüneteiket.

Ezzel azonban veszélyes játszma veheti kezdetét. Ha az orvos enged a finom, vagy kevésbé finom nyomásnak, elvégezteti a vizsgálatokat, felírja a gyógyszereket, de ezek mégsem hozzák meg azt az eredményt, amelyet a beteg várt volna, az csalódottan tér vissza orvosához. Az eredmény negatív, a tünetek továbbra is fennmaradtak, sőt, sok esetben még jobban ragaszkodnak azokhoz, vagy újabbakról számolnak be, hogy megerősítsék a betegségérzetet.

Természetesen a beteg elsősorban attól az orvostól várja a problémák megoldását, akinél jelentkezett, így a megoldás a legtöbb esetben valószínűleg az lenne, ha sikerülne beépíteni a hagyományos orvoslásba a pszichológiai kezeléseket, és a betegek se éreznék szégyennek, ha lelki betegségeiket kezelik. Ma Magyarországon, ahogy egy idősebb, tapasztalt háziorvos is vélekedik, egyelőre ez még szégyen, és nem vallja be ezt a fájdalmat és szorongást…

Lelki rizikótényezők

Ahogy a „hagyományos” betegségeknek, a lelki eredetű problémáknak is vannak olyan kockázati faktorai, amelyek hajlamosítanak egyes személyeket a pszichoszomatikus betegség kialakulására.

• genetikai hajlam
• környezeti ártalmak

• életmódbeli tényezők

• munkahelyi konfliktusok

• feldolgozatlan lelki problémák

• rossz stressztűrő-képesség

• aggódó hajlam

• erősen függő egyéniség