Szerző: Szathmári Gabriella

Kitörés, színészet, család

Kitörés, színészet, család

  • 2007. november
  • Vér szerinti anyja a kórházban „felejtette”, állami gondozásban nőtt fel. Már gyerekfejjel eldöntötte: kitör a hétköznapok szorításából. Kálid Artúr népszerű színész lett, no meg – egyáltalán nem mellékesen – boldog férj és családapa. Tovább

Csipp, csepp, egy csepp, öt csepp, meg tíz...

Csipp, csepp, egy csepp, öt csepp, meg tíz...

  • 2007. július
  • A biztonságos hazai vérellátáshoz évente 500 ezer egység – 2 250 000 deciliter – vérre van szükség. Az adatok mögött életek, emberi sorsok rejtőznek. Ismeretlen önkéntesek sokasága vallja: érdemes segíteni. Ezúttal olyan ismert közszereplőket kérdeztünk, akik szintén szívesen szegődnek a jó ügy mellé. Tovább

Trokán Péter arcképcsarnoka

Trokán Péter arcképcsarnoka

  • 2007. augusztus
  • Csendben, feltűnés nélkül teszi a dolgát, amint estéről estére a legtekintélyesebb hazai teátrum, a Nemzeti Színház közönségének játszik. Zárkózott ember, legszívesebben a szerepeiben mutatja meg önmagát. Trokán Péter ezúttal néhány, számára kedves, szeretett emberről – lányairól, kollégáiról, barátairól – mesél olvasóinknak. Tovább

Gyerezsivaj és lónyerítés: a sóskúti lóparadicsom

Gyerezsivaj és lónyerítés: a sóskúti lóparadicsom

  • 2007. szeptember
  • Tévedtem. Eilika Habsburg maga nyergeli a lovát. Körülötte sürgő-forgó gyerekek, aprók és nagyobbak készülődnek a lovas foglalkozásra. Ők nem a főhercegnét látják az asszonyban, hanem a mamát, a barátot, a lovasedzőt. Egy délutánt töltöttünk velük Sóskúton. Tovább

Fodor Zsóka családjai

Fodor Zsóka családjai

  • 2007. július
  • Kilenc éve, a Barátok közt című televíziós sorozat főszereplőjeként lett országosan ismert és népszerű. Annyira hitelesen alakítja Kertész Vilmosné, Magdi anyus szerepét, hogy néhány éve egy internetes szavazáson a legirritálóbb emberek közé választották, mondván: „túl jól végzi a munkáját”. Fodor Zsóka magánemberként éppen Magdi anyus ellentéte, s az élete is teljesen más, mint az általa megformált asszonyé. Tovább

Elég a hajtásból...?

Elég a hajtásból...?

  • 2007. május
  • A rendszeres mozgás hozzátartozik az egészséges élethez. A szabadidejükben sportolók közül sokan a szobakerékpárt választják, ám a kezdeti lelkesedés idővel rendre alábbhagy. Ekkor a leszerepelt sportszert vagy felváltja a kétkerekű, vagy szobainassá válik.
    Tovább

A cingás fiú esete a versenykerékpárral

A cingás fiú esete a versenykerékpárral

  • 2007. szeptember
  • Több mint egy évtizede ismerjük a hangját, s kedveljük poénjait. A kerékpársport szerelmese a Tour de France körverseny eseményeit magyarázza, teszi érthetőbbé a nézők számára. De ki ő, és milyen valójában? Sipos János egykori kitűnő kerékpárosunk, sportújságíró, az Eurosport szakkommentátora eleveníti fel történeteit. Tovább

Szabó Gyula ízes történetei

Szabó Gyula ízes történetei

  • 2007. április
  • Doktor Bubó, Frakk, Columbo – mind az ő hangján vált maradandóvá, de az ő előadásában szerettük meg a magyar népmeséket is. Orgánuma az évek múlásával sem kopik, és ma már a legnevesebb társulat, a Nemzet Színészeinek csapatát erősíti. Tovább

Film, színház, boldogság...

Film, színház, boldogság...

  • 2007. szeptember
  • Vándor Éva a Kenguru című filmmel vált ismertté a hetvenes évek közepén. Kísértik a hetesek: hét évet töltött vidéken, majd ugyanennyit a Józsefvárosi Színházban, és tizenhetet jelenlegi teátrumában, a József Attilában…
    Tovább

Az igenek és nemek világában

Az igenek és nemek világában

  • 2007. január
  • A gyötrelmesen elért, apró sikerek éltetik. A hosszú évek munkája után nehezen formálódó, suttogó szavak és a tétova mozdulatok. A tanítványai szemében felcsillanó fény, az arcukon megjelenő félszeg mosoly. Szavak nélkül is értik egymást. Kalmár Krisztina gyógypedagógus súlyosan, halmozottan sérült gyerekeknek teremt élhető, barátságos világot.

    Tovább

Csoki és ásványvíz nem lesz a hűtőben

Csoki és ásványvíz nem lesz a hűtőben

  • 2007. február
  • Egy úszó olimpiai bajnok és egy argentintangó-világbajnok: a Szombat esti láz döntős párosa. Czene Attila és Bánhidi Petra nemcsak a parketten, hanem szerelemben és munkában is társak.

    Tovább

Guruló intenzív osztály

Guruló intenzív osztály

  • 2007. március
  • Szirénázva robogunk egy sárga mentőautóban, melynek oldalán öles felirat: KORASZÜLÖTT MENTÉS. Egy pár órája született kisbabával sietünk szívműtéte helyszínére. A kicsi békésen fekszik az inkubátorban, nem is sejti, hogy ezzel a zajos autózással megkezdődött gyógyuláshoz vezető, hosszú útja. Tovább

Színház, golf, egészség

Színház, golf, egészség

  • 2008. április
  • Fatalistának vallja magát. Sorsdöntő volt számára az általános iskolai színjátszó kör, meghatározóak a főiskolai évek. Soha nem kilincselt, mégis mindig megtalálták a feladatok. Amióta nem állandó szereplője a Barátok közt című napi sorozatnak, sokkal inkább alkalma nyílik megmutatni a sokszínűségét. Csomor Csilla hisz a művészet teremtő erejében – és önmagában.

    Tovább

Véletlen és sorsszerűség

Véletlen és sorsszerűség

  • 2008. május
  • Amióta az eszét tudja, játszik. Ráadásul minden műfaj – legyen dráma, vígjáték vagy musical – jól áll neki. Sorsfordító helyzeteket, szerepeket és mindent megváltoztató szerelmet egyaránt hozott számára az élet. Pápai Erika élni tudott a kínálkozó lehetőségekkel.

    Tovább

Nehéz kezdet és szerencsés rév

Nehéz kezdet és szerencsés rév

  • 2008. július
  • Az irodalom és a sport végigkísérte életét. Eredeti terveivel ellentétben nem lett népművelő, sem testnevelő tanár, a sors más utat szánt neki. Barabás Évi több sorsfordító válsághelyzetet megélve ma televíziós műsorvezető és harmonikus, szeretettel teli, teljes életet élő ember. Tovább

Családi szereposztás

Családi szereposztás

  • 2008. augusztus
  • Apa és lánya. Az apa – Sztankay István – túl élete delén, az út nagyobb részét már végigjárta, szemléletes hasonlatával: lassan baktat lefele a hegyről. A lánya – Sztankay Orsolya – pedig hegynek fölfelé tart. Színészek. Ezúttal valós létük visszavonhatatlan „szerepében”: egy apa meg a lánya. Tovább

Szülőnek lenni a legjobb a világon!

Szülőnek lenni a legjobb a világon!

  • 2008. november
  • Zelinka Ildikó életében többször ugrott már az ismeretlenbe – egyebek között ilyen volt a párválasztása és a gyermekvállalása is. A népszerű televíziós az anyaságról, a kislányáról, és családja hétköznapjairól vall olvasóinknak. Tovább

A szülő tükre

A szülő tükre

  • 2008. december
  • Híradós műsorvezetőként komoly, precíz és fegyelmezett. Azonban a bájos Novodomszky Évának van egy másik, civil arca is: temperamentumos, vidám ember, tele lendülettel és energiával. Ezúttal a magánembert – a családanyát és a feleséget – mutatjuk be olvasóinknak. A modern nőt, aki felettébb jól érzi magát egy magyar–olasz vegyes családban. Tovább

Anyu életünk bástyája

Anyu életünk bástyája

  • 2009. január
  • Eredetileg az X-akták Scullyjának magyar hangjaként ismertük és szerettük meg. Ám a magyar Scully, alias Náray Erika gyönyörűen énekel, zenés és prózai darabokban egyaránt remek teljesítményt nyújtó színésznő, a saját zenekarával rendszeresen fellépő énekesnő. Magánélete legszebb, és életfogytig tartó legfőbb szerepében a nyolcéves Kamilla boldog anyukája.

    Tovább

Az elengedés iskolája…

Az elengedés iskolája…

  • 2009. március
  • Süveges Gergő, a Magyar Televízió Híradójának műsorvezetője, illetve a Nap-kelte egyik házigazdája, négy gyermek – két fiú és két lány – boldog édesapja. Sokak számára példaértékű, kiegyensúlyozott családi életéről, mindennapjaik apró történéseiről mesélt magazinunknak.

    Tovább

A név kötelez…

A név kötelez…

  • 2009. május
  • Színész családba született, a kulisszaszagot már kisgyermekként magába szívta. Tetőtől talpig úriember: mindig elegáns, hagyományos értékeket valló. A neve, a hangja a védjegyévé vált. Kautzky Armand számtalan színházi és szinkronszerep után ezúttal apaszerepben mutatkozik be olvasóinknak. Tovább

Egy ideális, bohém család

Egy ideális, bohém család

  • 2009. július
  • Találkoztam egy boldog emberrel. Sztárallűröktől mentes, hétköznapi nő, aki él-hal a családjáért. Esténként pedig a színpadon álló művész, aki ha kell, táncol és énekel, verset mond, vagy éppen prózai darabokban bizonyítja tehetségét. Hűvösvölgyi Ildikó bölcs, okos asszony, érdemes megfogadni a tanácsait.

    Tovább

Nem megoldás az otthon maradás

Nem megoldás az otthon maradás

  • 2009. július
  • Bolygónk felmelegedése a kullancsok és szúnyogok egyre nagyobb mértékű elszaporodását eredményezi. Mivel irtani őket nem tudjuk megfelelő hatékonysággal, egyre nagyobb szerepet kap az egyéni védekezés. Tovább

A válságokat is meg kell oldani

A válságokat is meg kell oldani

  • 2009. szeptember
  • Szalay Kriszta és Cserna Antal, az ismert, népszerű színészházaspár jól kiegészíti egymást. Közel huszonöt éves kapcsolatukról, három gyermekükről, családi életükről, hétköznapi nehézségeikről és örömeikről meséltek megkapó őszinteséggel, bájjal. Tovább

Az élet közös szabályai

Az élet közös szabályai

  • 2009. november
  • Rába Tímea. Végzettsége szerint diplomás munkavállalási tanácsadó, színész. Láthattuk reklámfilmekben, fotókon, plakátokon, dolgozott műsorvezetőként. Ma, közel a negyvenhez is csinos, vonzó nő, három gyermek édesanyja, családja legfőbb logisztikai menedzsere, aki szabadidejében verseket is ír. Tovább

Így ünnepelnek ők

Így ünnepelnek ők

  • 2009. december
  • Közeleg a szeretet ünnepe, amikor az ablakokban kigyúlnak a fények, az otthonokban hamarosan készülnek a fahéjillatú házi sütemények. Kuporgatunk, tervezgetünk, ajándékokon törjük a fejünket. Vajon mit gondolnak a karácsonyról, hogyan ünnepelnek az ismert, népszerű emberek?

    Tovább

Szekeres Nóra és gyermekei

Szekeres Nóra és gyermekei

  • 2010. január
  • Még harminc sincs, de már iskolások a gyermekei. Szekeres Nóra, a TV2 népszerű műsorvezetője nagyon fiatalon, húszévesen lett édesanya – amit máig nem bánt meg. Korai szülővé válásáról, családja hétköznapi életéről, gyermekeiről és munkájáról vall, s azt is elárulja, hogy vállalna-e újabb gyermeket. Tovább

A kettes számú próbajárat

A kettes számú próbajárat

  • 2010. február
  • Nem tervezte előre az életét, inkább csak megtörténtek vele a dolgok. Rákóczi Ferenc, a Class FM reggeli show-jának egyik népszerű műsorvezetője későn érő típusnak tartja magát. Úgy tűnik, érdemes volt kivárnia: szereti a munkáját, megtalálta a hobbijait – és élete párját. Áprilisban kétszeres apuka lesz. Tovább

Ahány ház, annyi húsvéti szokás

Ahány ház, annyi húsvéti szokás

  • 2010. március
  • Nyuszi, tojás, bárány, barka – a húsvét és a tavasz jelképei. Krisztus feltámadásának ünnepén összejön a családok apraja-nagyja, előkerülnek a locsolóvizek és a festett tojások, megelevenednek a népszokások. De vajon hogyan ünnepelnek sztárjaink? Erről mesélnek összeállításunkban.

     

    Tovább

Utazás a társkeresés körül

Utazás a társkeresés körül

  • 2010. március
  • Magyarországon több mint másfél millióan élnek akaratuk ellenére egyedül. Társra vágynak, ismerkednek, próbálkoznak. De vajon mindig a legmegfelelőbb módon teszik? Milyen lehetséges buktatókra érdemes odafigyelnünk? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ Kánya Katával.

    Tovább

Barátságos kilópárbaj

Barátságos kilópárbaj

  • 2010. június
  • Abaházi Csaba, a Class FM műsorvezetője a közelmúltban több mint tíz kilótól szabadult meg. Eleinte kereste a diéta elleni kifogásokat, ma azonban már örül a végeredménynek. Fogyókúrájával párhuzamosan életmódot is váltott. A kollégájával, Rákóczi Ferenccel folytatott kilópárbajról és az út során szerzett tapasztalatairól mesélt. Tovább

Lelket is fejlesztő fogyókúra

Lelket is fejlesztő fogyókúra

  • 2010. szeptember
  • Ő aztán valóban rutinos diétázó! Tóth Vera a saját kárán tanulta meg, hogyan kell okosan fogyókúrázni. Kudarcairól éppúgy őszintén beszélt, mint a sikereiről. Még közel sem ért az út végére, de hiszi: ezúttal sikerülhet. Addig is ducidivatot teremtett. Tovább

A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
Buy Microsoft Windows