2019.12.10. ,
facebookrss


LEGFRISSEBB SZÁM

cimlap

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Email*
Név*


Támogasd kézmosással a Magyar Vöröskeresztet!

Holnap van a kézmosás világnapja!

2019.10.14  13:43   frissítve: 2019.10.14 13:45
mail
nyomtatás
betuméret növelés
betuméret csökkentés

Holnap van a kézmosás világnapja, ez alkalomból sokan és sokféleképpen hívják fel a figyelmet ennek fontosságára. Talán az még szokatlannak számít, hogy az egészségmegőrzés mellett a kézmosással támogatni is lehet. Pedig így van, hiszen a Magyar Vöröskereszt sajátmárkás portfóliója higiéniás termékekkel, folyékony szappannal és antibakteriális géllel bővül. A legnagyobb hazai karitatív szervezet 2016 óta folytat kereskedelmi tevékenységet, azzal a céllal, hogy a befolyt összegből azokat a területeit is finanszírozni tudja, amelyek kevésbé népszerűek az adományozók körében.


A karitatív szervezet három évvel ezelőtt lépett be a piacra elsőként fej- és elemlámpák értékesítésével, ezt követte a karácsonyi időszakban a vöröskeresztes szaloncukor. A gyerekek kedvéért bővítették a kört és megjelentek a világító kulcstartók, valamint a csíptetős olvasólámpák. 2018 augusztusában saját kávéházat nyitottak, amelyhez a székház garázsát alakították át. Ehhez kapcsolódóan kávédesszerttel és drazséval bővült a kínálat. A termékek kiválasztása nem véletlenszerűen történik, fontos szempontokat vesznek figyelembe, mint például, hogy magas minőségűek legyenek, profitot termeljenek, illetve valamilyen módon kapcsolódjanak a szervezet tevékenységéhez.

Ha ezeket a sajátmárkás termékeket vásároljuk, már pusztán a vásárlói döntésünkkel segíthetjük a Magyar Vöröskereszt munkáját, amire a csomagoláson megjelenő szlogen is utal: „látható támogatás"; „finom támogatás", az új termékeken pedig a „gondoskodó támogatás" olvasható. Antibakteriális hatású folyékony szappan, kéz-és bőrfertőtlenítő géllel bővül tehát a Magyar Vöröskereszt sajátmárkás portfóliója, amelyek október végétől kerülnek kereskedelmi forgalomba. A 330 milliliteres folyékony szappan citrus és zöldtea-barack illatban lesz elérhető, az összetevőinek köszönhetően csökkenti a kórokozók számát, valamint alaposan tisztítja és ápolja a kezünket. A fertőtlenítőgél 110 ml-es kiszerelésben, citrus illatban lesz kapható. A fertőtlenítőhatásának köszönhetően elpusztítja a gombák, a baktériumok és vírusok 99,99 %-át, ugyanakkor a bőrápoló összetevők révén nem szárítja ki a bőrt, nem fog tőle ragadni a kezünk, hanem kellemes tapintású lesz. „Ezúttal olyan minőségi termékkel érkezünk, ami mindenki számára hasznos. Új gyártó partnerünk a Caola Zrt. segítségével, közös munka eredményeként születtek meg ezek a higiéniás termékek, amelyekkel mindenki megtapasztalhatja majd a „gondoskodó támogatás" érzését - mondta el Sajgó Beáta, a Magyar Vöröskereszt értékesítési és marketingvezetője. „Az alkoholos kézfertőtlenítők jó szolgálatot tesznek influenzás járványok idején, utazáskor, háztartásokban, közintézményekben egyaránt. Az általunk fejlesztett termékek ráadásul bőrápolószereket is tartalmaznak, így nem szárítják a kezet. A CAOLA elkötelezetten hirdeti a kézmosás fontosságát, ezért nem volt kérdés, hogy a Magyar Vöröskereszt mellé állunk sajátmárkás kézfertőtlenítő termékük fejlesztésében és gyártásában" - egészítette ki Benkő László, a Caola Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az indulás óta a humanitárius szervezet sajátmárkás termékeiből több mint 7 millió forintos bevétel folyt be, amit az adományok gyorsabb célba juttatására, véradásszervezésre és katasztrófahelyzet-gyakorlatok megrendezésére fordítottak. A termékek az ország 403 pontján érhetők el, összesen nyolc kereskedelmi, illetve három gyártó partnerrel dolgozik együtt a szervezet.





A kommenteléshez be kell jelentkezni.

Hozzászólások

Nincs hozzászólás