2017.12.13. ,
facebookrss


LEGFRISSEBB SZÁM

cimlap

Ne bánts!

Mit tehet az anya vagy az apa, ha azt látja, hogy a közös gyereküket bántja a másik? A kérdésre a Családi Lap pszichológusa válaszol.

Sebestyén Eszter pszichológus
2017.07.25  11:25   
mail
nyomtatás
betuméret növelés
betuméret csökkentés

A tanácstalanságom miatt alig tudok aludni, problémámra jelenleg semmilyen megoldást nem látok. Férjem, akivel 9 éve házasok vagyunk, egyre többször rettentően feszült, és sajnos az 5 éves kislányomat egyre gyakrabban bántja ok nélkül. Nehéz időszakon megy most keresztül, megértem a feszültségét, szeretnék mellette lenni a nehézségeiben, de nem bírom elviselni, ahogy a kislányommal beszél, ahogy megalázza, kötözködik vele, és időnként durván nyúl hozzá, rángatja, lökdösi. Mikor kitörnek belőle az indulatok, sajnos nem tudom leállítani. Szeretnék a férjemnek segíteni, de nem találom a módját. A kislányom már retteg tőle, és csak tőlem várhat segítséget. Kérem, segítsen, bármilyen ötletért hálás lennék. Júlia, egy elkeseredett anyuka...
Kedves Júlia!

Tanácstalansága teljesen érthető, sok hasonló problémával küzdő anyát ismerek, akik úgy érzik, mintha választaniuk kellene a férjük és a gyerekük között. Bármit tesznek, úgy érzik, mintha valamelyik, számukra fontos személyt cserbenhagynák. Ha megvédik a gyereküket az apa „kifakadásától", olyan, mintha a férjüket elárulnák. De ha egy rettegő kisgyereket nem védenek meg, szörnyű lelkiismeret-furdalás kínozza őket, hiszen a gyereknek nincs más védőpajzsa egy ilyen helyzetben, csak az anyukája.



Mindannyiunknak vannak nehéz élethelyzetei, amelyek óhatatlanul is érintik a gyerekeinket. Türelmetlenebbek a szülők ilyenkor, könnyebben hibáznak. De egy nagyon fontos dolgot kell átgondolni egy ilyen helyzetben. A hibázás és a bántalmazás között óriási különbség van. Mégpedig leginkább abban, hogy a hibázások alkalomszerűek, időnként hibázunk, türelmetlenek vagyunk, de megbánjuk, belátjuk, bocsánatot kérünk a gyerekeinktől. Ha azonban a hibázások nem alkalomszerűek, és nem időnként fordulnak elő, hanem egy folyamattá válnak, akkor azzal igenis foglalkozni kell, mert bántalmazássá fajul. Sajnálatos módon a felnőttek közt vannak olyanok, akik hozzászoknak ahhoz, hogy a felgyülemlett feszültségeiket, indulataikat valamelyik családtagon vezessék le. Ez rendszerint nem egy nagy sérülést okozó veréssel kezdődik, inkább csak szóbeli bántalmazással, alázgatásokkal, folyamatos kritizálással, ami szépen lassan mindennapivá válik. Ha már a szülő is hozzászokott ahhoz, hogy saját feszültségi szintjén ilyen módon csökkentsen, akkor egyre több minden belefér, valószínűbb, hogy fizikailag is bántani fogja a gyereket, de ez nem minden esetben van így. Nem a bántalmazás módja a fontos, hanem az, hogy ha egy szülő megengedi magának, hogy gyermekét rendszeresen használja saját feszültségének enyhítésére, akkor közbe kell avatkozni, mert egy ilyen folyamat nem áll le magától, és nagyon szomorú következményei lesznek. Egyetlen szülő sem engedheti meg magának azt, hogy a védtelen, kiszolgáltatott gyerekét alázza, kritizálja, bántsa akár fizikailag, akár érzelmileg, mert a gyerek lelkében hatalmas, nagyon nehezen helyrehozható károkat okoz ezzel. A szülő bántó szavai beleégnek a gyerekek lelkébe, ezek a sebek fájnak gyerekkorban, fájnak felnőttkorban, és makacsul ragaszkodnak a bántalmazott emberhez.

A folyamatot tehát le kell állítani, a kislány nem lehet célpontja többé. De nem feltétlen kell választania férje és kislánya közt. Próbáljon meg nyugodt pillanatban beszélni a férjével, nyugodtan, de határozottan mondja el neki, hogy ezt a bántó hangnemet, ezt a viselkedést nem tudja tovább tűrni. Megérti a feszültségét, de annak levezetésére más módszert kell találnia. Sportoljon, bokszoljon, találjon más csatornát, ahol kiadhatja az indulatait, de nem bánt senkit. Kérje (ha kell, követelje) férjétől, hogy járjon el szakemberhez, ahol kibeszélheti a problémáit, és segítséget kap az indulatainak kezelésében. A Bántalmazottak igazsága című könyvben a szerző, Takács Hajnal így fogalmaz: „...a bántalmazó kapcsolatban idővel meghal a lélek, és a helyét szenvedés veszi át." Fájó, de igaz mondat. Ne hagyja, hogy idáig fajuljanak a családi feszültségek!

Kapcsolódó cikkek:




A kommenteléshez be kell jelentkezni.

Hozzászólások

Nincs hozzászólás