2017.11.19. ,
facebookrss


LEGFRISSEBB SZÁM

cimlap

A RICHTER ARANYANYU DÍJ A NŐK MEGBECSÜLÉSÉNEK JELKÉPE LETT

IDÉN ÚJABB KILENC NŐ RÉSZESÜLT ELISMERÉSBEN

Családi Lap
2016.11.18  11:20   
mail
nyomtatás
betuméret növelés
betuméret csökkentés

A díj alapítói, a Richter Gedeon Nyrt. és Rácz Zsuzsa író szeretnék láthatóvá tenni az oktatásban, az egészségügyben és a szociális szférában dolgozó nőket, akik sokszor a háttérben, minden elismerés nélkül végeznek felbecsülhetetlen értékű munkát.
Pedagógusok, akik hozzáállásukkal és újfajta nevelési módszereikkel úgy érnek el sikereket, hogy a gyerekek felszabadultsága, öröme ugyanolyan fontos marad számukra, mint az iskolában nyújtott teljesítmény. Orvosok, akik nemcsak munkaidőben, hanem azon kívül is biztonságot és reményt tudnak adni a sokszor kétségbeesett családoknak. Egészségügyi szakdolgozók, akik munkájuk mellett szociális munkát is végeznek, miközben meg sem fordul a fejükben, hogy ez vajon az ő dolguk-e. Azok, akik idősek, betegek, munka nélkül maradt, vagy éppen hajléktalan emberek életének adnak értelmet akkor, mikor ők már a határán vannak, hogy feladják. Olyan nők, akik a megoldást keresik a problémákra, akik képesek arra, hogy a sokszor kivitelezhetetlennek tűnő ötleteiket megvalósítsák, másokért.

„A Richter Aranyanyu Díj díjazottjai mindannyian elszántak. Észrevétlenül, a háttérben teszik a dolgukat és nem is gondolnak arra, hogy munkájukkal az egész társadalom jólétének megteremtéséhez és fenntartásához járulnak hozzá nap mint nap. Ők azok, akik pozitív, inspiráló történeteiken keresztül minket, a díj alapítóit is minden évben megerősítenek abban, hogy fontos elismernünk őket, és bemutatnunk munkájukat a nagyközönségnek is" - mondta Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője.

A díj mára igazi sikertörténet lett, évről-évre több száz jelölés érkezik. A zsűri idén is 16 nőt juttatott a döntőbe, négy kategóriában egy zsűri és egy közönségdíjat adtak át. A nagyközönség a döntősöket a róluk készült kisfilmekből ismerhette meg, majd egy-egy szavazat leadásával eldönthette, hogy kik legyenek díjazottak.

„A díjat a női munka megbecsülésének növeléséért hívtuk életre, de mára többé, önálló intézménnyé, közösségé nőtte ki magát. Az Aranyanyuk társasága és a Richter által támogatott Terézanyu klub közössége, valamint a mögöttük álló lelkes és egyre bővülő támogatói kör olyasmit képvisel ma Magyarországon, amelyre alig akad példa. Sőt még igazi magyar szavunk sincs a bizonyos sisterhoodra, amely női szolidaritást, összetartást és támogatást jelent. Röviden azt, hogy számíthatunk egymásra. A női testvériség megvalósulása, egymás támogatása és megbecsülése felbecsülhetetlen társadalmi érték" - hangsúlyozta Rácz Zsuzsa író, a Richter Aranyanyu Díj megálmodója.

A négy kategória egy-egy győztesét a már jól ismert zsűri tagjai - Dobó Kata színésznő; Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója; Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó; és a „házigazdák": Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője, valamint Rácz Zsuzsa író - közösen választották ki. A programhoz idén műsorvezetőként Jakupcsek Gabriella is csatlakozott.


A LEGTÖBBEN AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN DOLGOZÓKRA SZAVAZTAK

A szavazók az orvosokat és az egészségügyi szakdolgozókat részesítették kitüntetett figyelemben. A kezdetektől vezette a listát és az orvosnőknek adott szavazatok 54%-át szerezte meg Dr. Rovács Melinda, az orvos kategória közönségdíjasa. Melinda már gyerekkorától gyógyítani szeretett volna, most Nyergesújfalun körzeti gyermekorvos, s lelki támasza is az aggódó szülőknek. Azt vallja, hogy a kicsik gyógyítása úgy teljes, ha az egész családot megismeri, megérti és ha kell, támogatja. Többször segített gyógyszerek kiváltásában nehéz anyagi helyzeteben lévő pácienseinek, előfordult, hogy egy kimerült édesanya gyerekére vigyázott, hogy ő pihenhessen, vagy éppen otthagyott egy családi ünnepet, hogy egy mentőautóban a kórházig kísérje betegét.
Az orvos kategóriában Dr. Schill Beáta neonatológus vehette át zsűri díjat. Beáta miközben az alig 50-60 dekás koraszülötteket segíti önálló életre képes csecsemőkké válni azon is dolgozik, hogy ebben a kétségbeesett helyzetben a gépek, műszerek ijesztő világában a szülők szülőkké válhassanak. Ő volt, aki Magyarországon elsőként kezdeményezte az édesapák bevonását a koraszülött ápolásba, valamint a kenguruzást, amikor a kezdetektől a szülők mellkasára fektetik a kisbabákat a nehéz körülmények ellenére is. A „Kengurumamaként" emlegetett Beáta azt mondja, ez a kapcsolódás a legapróbbakra gyakorolt pozitív élettani hatása mellett a szülővé válást és családdá kovácsolódást is segíti.

Az egészségügyi szakdolgozó kategória közönségdíjasa Garai Erzsébet a kiskunfélegyházi Dialízis Központ főápolója. A művesekezelésre szoruló emberek életébe visz naponta reményt és boldogságot apró figyelmességeivel, a betegei már várják a megszokott napi ölelést, vagy a reményt adó kis pozitív üzeneteket tartalmazó kártyáit. Azt mondják, ő a béke szigetét jelenti a kilátástalannak tűnő helyzetükben. Erzsébet emellett számos más megmozdulásban is részt vesz, amivel mások és a város javára lehet.
A zsűri díját Dr. Némethné Dr. Ignácz Andrea vette át, aki nem egy hagyományos patikát vezet, a nagykanizsai Király Gyógyszertár valóságos intézménnyé vált, egyfajta közösségi tér lett általa. Az ide betérők nemcsak kedvességet, hanem választ is kapnak az egészséggel kapcsolatos kérdéseikre. A vezetőnő vallja, hogy a gyógyszertáraknak egyre nagyobb szerepük lesz a betegségek megelőzésében, ezért ők már orvosaikkal együttműködve keresik mindenki számára a megoldást. Andrea sikerrel működteti a nők egészségvédelméért dolgozó Király Női Klubot és aktív szerepet vállal a város életében is.

MOTIVÁLNI KÉPES PEDAGÓGUSOK ÉS SZOCIÁLIS SZAKEMBEREK

Mindkét díjazott pedagógus újszerű nevelési elveket vall, támaszt nyújtó, törődő, motiváló hozzáállásukkal elérik, hogy diákjaik kiegyensúlyozottabbá váljanak, és ne roppanjanak össze a magas elvárások súlya alatt sem.
A pedagógus kategória közönségdíjazottja, Kovács Nikoletta hitvallása: Játszani, játszatni és játszani tanítani. A budapesti Kontyfa tanára mind a 600 „gyerekének" tudja nevét és a sokszor nehéz élettörténetét is. Látja, ki jön éhesen iskolába, kinek mire van szüksége, és ha kell, ő maga intézkedik. Szívügye az iskolán belüli agresszió és indulat kezelése az élménypedagógia módszerével. A gyerekek így megismerik önmagukat, saját érzéseiket egy-egy adott helyzetben, s képesek lesznek a belső viharaikat megfelelő módon kezelni. Nico nem egy átlagos igazgatóhelyettes, ajtaja mindenki előtt nyitva áll, kártyázik, társasozik diákjaival.
A zsűri Zémann Erika vezetőedzőt díjazta. A ritmikus sportgimnasztikát oktató Erika vallja, hogy a versenysportban is csak motiválással és nem büntetéssel lehet valódi eredményeket elérni. Megértő, támogató, együttérző személyiségével lányainak azt mutatja meg, hogyan lehet a sport mindig örömforrás. Igazi támasz ő, aki abban hisz, hogy a szeretet, a törődés az igazi motiváló erő. Módszere tökéletesen működik, ezt sportolói eredményei bizonyítják.

Másodszor ismeri el a díj a szociális terület szakembereit, idén különösen lényeges a díjátadó napja, hiszen a szociális munka világnapját november 12-én ünnepeljük. A díj életében mérföldkőnek számított, mikor az alapítók úgy döntöttek, hogy a szociális területen dolgozókat is elismerik.A Richter Aranyanyu Díj szociális területen dolgozó kategóriájának győztese Mester Gyöngyi munkavállalási tanácsadó lett. Ő az, aki képes visszaadni a hozzá kerülő munkanélküli emberek önbecsülését, tenni akarását azzal, hogy hozzájuk méltó munkát talál számukra. Egy olyan konstrukciót alkotott meg, amely országosan elismert modellprogram lett. Hátrányos helyzetű családok lakásait újították fel az állástalan szakemberek, s miután a lakások megszépültek, többen munkát is kaptak. A magukat kezdetben fölöslegesnek érző emberekből lelkes közösséget kovácsolt, akik már önmagukért és egymásért is képesek küzdeni.

A zsűri választottja Tóthné Mikulás Veronika, a hajdúböszörményi idősek otthonának idősgondozója lett. Veronika harminc évig dolgozott gyártósoron majd úgy döntött, hogy szeretne segítségre szoruló emberekkel foglalkozni. Kevesen hittek benne, de ő keményen tanult, és megvalósította álmait. Ma is napi 12 órában dolgozik, de már szívvel-lélekkel teszi. Gondozottjai számára igazi kincs a jelenléte, könnyebbé varázsolja az idősek mindennapjait. Meggyőződése, hogy minden pillanatot ki kell használni a vidámságra, ami a betegséggel és elmúlással átitatott közegben különösen nagy érték.

A Ridikül Magazin 2016-ben is különdíjat ajánlott fel, melyet Görög Athéna főszerkesztőtől a legtöbb jelölést kapó Mágoriné Sinka Eszter körzeti nővér vette át. Eszter nem ismer lehetetlent, ha a betegekről van szó. Munkája után még meglátogatja az idős pácienseit, bevásárol, főz nekik, vagy éppen kitakarít, ha arra van szükség. A felsőzsolcai árvízben ő is érintett volt, ekkor értette meg, milyen az, ha valaki mindenét elveszíti. Azóta valóságos adományhálózatot épített ki, lelkesedése, fáradhatatlansága reményt ad mindenkinek.

Az Aranyanyuk történetei nem a díjak átvételével kezdődnek és nem is ott érnek véget. Évekkel ezelőtt ismerhettük meg egy mozgásképtelen csecsemő történetét, akit szülei a kórházban hagytak. Szabolcs Judit, aki 2013-ban volt díjazott, nemcsak gyógytornászként segítette őt, hanem befogadó családot is talált a babának. Ezt a lányt idén a gála díszvendégeként köszöntötték. Ő Adámi Zsanett paralimpikon, aki negyedik helyezést ért el Rióban 100 méteres hátúszásban.

A különdíjakkal együtt az elmúlt hat év során összesen 46-an vehették át a Richter Aranyanyu Díjat munkájuk méltó elismeréseként.

Bővebb információ, és a döntősök kisfilmjei a www.aranyanyu.hu oldalon érhetők el.






A kommenteléshez be kell jelentkezni.

Hozzászólások

Nincs hozzászólás