2019.11.21. ,
facebookrss


LEGFRISSEBB SZÁM

cimlap

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Email*
Név*


"Elpazaroltam az időmet az iskolában"

Beszélgetés a Prezi-alapító Halácsy Péterrel, aki szerint a mai iskolai rendszer nem a boldogságra nevel, és nem segít abban, hogy megtaláld önmagad.

Iliás-Nagy Katalin
2016.02.29  13:00   
mail
nyomtatás
betuméret növelés
betuméret csökkentés

Nem a piacképes diploma megszerzése vagy egy jó munkahelyre való bekerülés a cél, hanem a boldogság - vallja Halácsy Péter, a Prezi egyik alapítója, a néhány hónapja működő Budapest School óvoda-iskola ötletgazdája. Vele beszélgettünk az idegesítő szinusztételről, elpazarolt időről, és arról, hogy az sem baj, ha valaki éppen nem akar tanulni.
Te vagy az egyik ötletgazdája a néhány hónapja, alternatív oktatási rendszer szerint működő óvoda-iskolának, a Budapest Schoolnak. Mi volt a célotok egy ilyen intézmény elindításával?
A cél az volt, hogy kísérletet tegyünk egy olyan oktatás létrehozására, amely most, a 21. században, Magyarországon növelni tudja annak esélyét, hogy boldogan éljenek a gyerekek. Teljesen nulláról indultunk, semmiféle megkötés nincsen. Azt vizsgáljuk, hogy mit csinálnánk másképp, ha újrakezdhetnénk az egész oktatási rendszer felépítését.

Az sem elvárás, hogy az ide jelentkező gyerekeknek meglegyenek bizonyos képességeik?
Képességük mihez?

Tegyük fel, hogy számotokra fontosabb a kreativitás, mint a magolás. Hogyan döntitek el, hogy kit vesztek fel?

Először is furcsa dolgokat mondunk mindenféle újságban, ami kellőképpen radikális ahhoz, hogy a szülőknek csak a tíz százaléka merjen azon elgondolkodni, hogy ide járjon a gyereke. Ráadásul az iskolának fenntartható módon kell működnie, ezért költségtérítéses. Mégis szeretnénk, ha olyan gyerekek is járnának ide, akiknek a szülei egyébként ezt nem engedhetnék meg maguknak. Tehát akinek van pénze, annak finanszíroznia kell más gyerekének az oktatását. Ezzel megint elvesztettük a szülők felét. Innentől kezdve gyakorlatilag nincs szükség a felvételire.
Ha pedig kreativitást akarunk oktatni, akkor nem kreatív gyerekeket kell felvenni. Az a sikeres magániskolák módszere, hogy előre kiválogatják azokat, akiknek igazából nincs is szüksége az iskolára. Mi inkább arra figyelünk, amire egyébként egy munkahelyen is odafigyelnek, hogyha felveszünk valakit, attól a csoport jobban fog-e működni. Ráadásul mivel nem tudjuk, hogy fog kinézni a jövő - csak azt tudjuk, hogy nagyon gyorsan fog változni a világ a következő évtizedekben - ezért nehéz megjósolni, hogy milyen tudásra lesz szüksége majd a gyerekeknek. Ami valószínű, hogy az emberek a jövőben is fognak szeretni, és fontos lesz az önismeret.

Ez az első éve az iskolának. De mi lesz, ha már nagy lesz a túljelentkezés?
Sorsolunk. Szeretek sorsolni. Egyrészt ennek az a célja, hogy tényleg mindenkinek legyen esélye bekerülni. Másrészt hiszek abban, hogy különböző emberek nagyon jól ki tudják egészíteni egymást, és diverz csoportoknak is meg kell tanulniuk együttműködni. A világ is úgy működik, hogy meg kell oldani a problémákat, és a csoporton belüli konfliktusokat. Oda kell figyelni azokra, akik nem pont olyanok, mint mi.

A Budapest Schoolban nincsenek a hagyományos értelemben vett osztályok. Hogy képzeljük ezt el?
Egyelőre két, 16 fős csoporttal működik az iskola, ahova 3-6 évesek járnak. Ők majd együtt tudnak tovább nőni, de tervezzük idősebb, például 10-12, 12-15 évesekből álló csoportok indítását is. Itt vannak életkori sajátosságok, amire lehet alapozni egy oktatást. Aztán 15 és 115 éves kor között már nincs igazán nagy különbség. Éppen ezért kérdés, hogy van-e értelme például egy gimnáziumnak, hiszen ami a főiskolán történik, ahhoz az embernek már 15 évesen megvannak az értelmi képességei.
Egyébként a csoportoknak, ahogy nőnek a gyerekek, egyre kevésbé lesz jelentőségük. Átjárhatóvá válnak, és a tanulók érdeklődésének megfelelően, projektek szerit alakulnak, bővülnek. Például a hagyományos oktatási rendszerben, ha valaki programozást akar tanulni, akkor eljárhat iskola utáni foglalkozásokra. Mi viszont azt mondjuk, hogy legyen iskolai foglalkozás, ami máshol iskola utáni.

Hogy néz ki a gyerekek egy napja? Vannak például tantárgyak?
Struktúrára mindenkinek szüksége van. A legfontosabb az érkezés, a bejelentkező kör, amikor a gyerekek egymás szemébe néznek és megbeszélik, ki hogy érzi magát, kivel mi történt a legutóbbi találkozás óta. Utána jön a szabad játék és a projektfoglalkozás, ami 3-6 éves korban körülbelül fél-egy órát vesz igénybe, hiszen ennél hosszabb ideig még nem tudnak odafigyelni. Utána séta, ebéd, alvás és délután újabb projekt jön. Ahogy nőnek a gyerekek, egyre hosszabbak lesznek a foglalkozások, és az a jó, ha már alvás helyett is inkább ezt választják.

Miről szól egy projekt?
Egy projekt célja lehet például az, hogy a gyerekek megépítsenek egy napelemes víztisztító berendezést. Ennek során játékos formában találkozni fognak a matematikával, a fizikával, a kémiával, az elektromossággal. Később beszélgethetnek ennek a társadalmi hatásairól, az önfenntartó rendszerekről, a kisközösségekről.
A másik, amiről nagyon sokat hallhatunk mostanában, azok az önvezető, autonóm kocsik. Ezt mi magunk is megépíthetjük telefonnal, kamerával felszerelve. Valószínűleg nem az általunk épített kerül majd forgalomba, de ezen keresztül is nagyon sok mindent meg lehet tanulni a fizikától a programozásig.

Aztán a gyerekek hazamennek, és a szülők nem is értik, hogy miről beszélnek.
Ez megvan a mai oktatásban is.

A régi matekpéldákat már én sem tudnám megoldani.
De az a vicc, hogy nem is kell. Nem használod.

A matematika mégiscsak fontos, hiszen megtanít egyfajta logikus gondolkodásra.
Nem igaz, hogy ha olyan dolgot tanítunk az embereknek, ami kemény, nehéz és öröm nélküli, az fejleszti az agyat. Ma már tudjuk, hogy sokkal jobban fejlődsz, hogyha élvezed azt, amit csinálsz. És persze a matek, a szimbólummanipuláció vagy a logikai gondolkodás nagyon fontos, de a koszinusz hiperbolikusz deriváltja, vagy a szinusztétel egyrészt nem logikus, másrészt nem segít semmiben és csak idegesíti az embert. Ha viszont egy autót kell építened, amihez szükséged van rá, akkor a szinusztétel hirtelen egy izgalmas, hasznos eszközzé válik.
Minden generáció azt gondolja, hogy az utána jövőnek azt kell tanulnia, amit ő élvez. És ezt minden generáció elrontja. Nekünk valójában csak hagynunk kell a gyerekeket, hogy az ambíciójukat követve, izgalmas dolgokat csináljanak. És ehhez megadni nekik a fejlődés lehetőségét. Ha azt mondom, hogy neked egy kicsit több matekot kellene tanulnod, annak nincs semmi értelme. Inkább megkérdezem, hogy mi érdekel téged, és ami ahhoz szükséges, azt úgyis meg fogod tanulni.

De fiatalon sokan nem tudják, hogy mivel szeretnének később foglalkozni.
Akkor csinálják azt, amit szeretnek. Én nem találkoztam még olyan fiatallal, aki azt mondta, hogy otthon akar maradni és nem csinálni semmit. Olyannal meg pláne nem, akit erőszakkal rávettek valamire, és aztán ő egy boldog és kiegyensúlyozott személlyé vált volna. Az viszont előfordul, hogy valaki azt nem akarja csinálni, amit mondogatnak neki, hogy csinálnia kellene.
Ne felejtsük el, hogy ma már nem az a cél, hogy robotokat képezzünk. Régen sokat beszéltek a work-life balance-ről, a munka és szabadidő egyensúlyáról. Azért, mert nem volt szabad élvezned a munkádat. A munkában nem voltak értékeid, csak egy porszem voltál a gépezetben, és ezzel szemben volt a life, az életed, ahol lehettél valaki. De ma már nem ilyen a világ. Ha a főnököd lennék, és azt mondanám, hogy fog be a szádat, és csináld azt, amit mondok, hát, remélem, azonnal otthagynád a munkádat.

Ha ezt mindenki megtehetné, akkor lenne ember, aki például szívesen dolgozna egy gyorsétteremben?
Elfelejtjük, hogy amiben élünk, az egy nagyon relatív gazdagság ezen a földön. Egy gyorsétteremben dolgozni körülbelül ötmilliárd embernek hihetetlen előrelépés lenne.
De szerintem a jövőben nem fogunk „rabszolgákat" tartani, meg gépesítés helyett értelmetlen dolgokat elvégeztetni emberekkel. Hiszen mennyire humánus az, ha arra oktatunk valakit, hogy értelmetlen munkát végezzen? Inkább fel kell húzni arra a szintre, ahol olyan dolgokkal foglalkozhat, amitől ember az ember. Neked, pedig ha arra lesz szükséges, hogy gyorsan és olcsón egyél valamit, akkor a gyorsétteremben egy robot fog kiszolgálni. Néha pedig elmész majd egy kézműves kávézóba, ahol indokolatlanul drágán iszol kávét, csak azért, mert szereted, ha egy ember a szemedbe néz.

Visszatérve egy kicsit az iskolára: említetted, hogy egy gimnázium létrehozásának nem biztos, hogy lenne értelme...
Gondolkozom azon, hogy mit lehet 17 éves gyerekkel, illetve 20 vagy 30 évesekkel csinálni.

17 éveseknél talán az is elég nagy eredmény, ha eléred, hogy tanuljanak.
Vagy nem kell elérni. Mert mi van, ha nem szeret tanulni? Körülbelül harminc éve beszélünk az élethosszig tartó tanulásról. De akkor nem értem, hogy a szülők, a tanárok, a rendszer, miért vannak annyira oda, hogyha 17 évesen valaki nem akar tanulni? Tudjuk, hogy tinédzser korban van egy nehezebb időszak. Mi van, ha a gyerek egy évig nem tanul? Hiszen utána van még 80 éve!
A gond az, hogy egy olyan rendszert építettünk fel, ahol azt mondjuk, hogy ha jó egyetemet végzel, akkor jó munkahelyed lesz. De ahhoz, hogy jó egyetemre mehess, ahhoz jó középiskolai, ahhoz pedig jó általános iskolai eredmények kellenek. Tehát minden év arról szól, hogy a következő évben jó helyre kerülj be. Csakhogy van egy probléma: a jó egyetem nem a jó állásnak a feltétele. És pláne nem a boldogságnak.

Az pedig szinte már közhely, hogy a fiatalok nem is egy munkahelyen, egy szakmában képzelik el az életüket.
Magyarországon a 18. században vezették be a közoktatást, már akkor meghatározták az érettségi tantárgyakat. A kapitalizmus kialakulásával a hatékony gyárak létrehozása lett a cél. A hatékony gyártás és a hatékony oktatás pedig kéz a kézben járt. Az egész arról szólt, hogy erőforrásokat optimalizáltak, specialistákat képeztek ki. Robotokra volt szükség és olyanokra, akik jó robotokat hoztak létre. De ez megváltozott. Az Y generációnak egyre kevésbé lesz munkahelye, Angliában például már csak a populáció fele van hagyományos állásban. Ma már inkább freelancer rendszerben dolgoznak, itt vannak, ott vannak, bedolgoznak projektekbe. Az a szemlélet, hogy kitanulsz egy szakmát és aztán egy életen keresztül azt csinálod, szerintem téves. Nem is erre kell felkészíteni a fiatalokat, hanem arra, hogy tudjanak váltani.
Amikor egyetemen oktattam, mindig azt mondtam a diákjaimnak, hogy ne azt nézzék, hogy milyen munkát akarnak és ahhoz milyen egyetem kell. Inkább arra figyeljenek, hogy hol, kikkel érzik jól magukat, hol tudnak boldogok lenni. A többi utána úgyis jön.

Vajon a társadalmunk, a jelenlegi politikai-gazdasági rendszer elég megengedő-e ahhoz, hogy a saját boldogságunkat keressük?
Amikor még egyetemre jártam, elfogadott volt az, hogy előadás közben cigarettáztak az előadóteremben. Ma már ez szinte felfoghatatlan.
A nagy társadalmi rendszerek nehezen változnak, mégis hihetetlen átalakulások tudnak végbemenni. Csak mi ezeket a hosszú távú folyamatokat mindig alábecsüljük. Ami most történik a technológiában, a társadalomban, fényévekre van attól, amit csinálunk az oktatásban. Akárcsak azok a könyvek, amiket mi magunk olvasunk, és amiket a gyerekekkel olvastatunk. Szerintem még harminc év és az oktatási rendszerünk is nagyon át fog alakulni.

Te is ebben az oktatási rendszerben nőttél fel, mégis sikeres vállalkozó lettél. Nincs ebben ellentmondás?
Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban van egy olyan program, amelynek keretében a fiatalokat elküldik különböző munkahelyekre tapasztalatot gyűjteni. Hozzánk, a Prezibe is eljött egy 17 éves diák, és le voltam döbbenve, hogy tulajdonképpen beállhatott volna hozzánk dolgozni. Mert mindene megvolt hozzá. Hihetetlen jót beszélgettünk a társadalomról, a politikáról, az életről. Csak azért, mert egy olyan iskolába járt, ami arról szólt, hogy legyenek gondolatai.
Én nem ilyen helyre jártam. Nem mondom, hogy szenvedtem, de elpazaroltam az időmet az iskolában. 38 éves vagyok, azért ülök most itt, azért érdekel bárkit, amit mondok, mert 31 évesen véletlenül létrehoztam egy vállalatot. De ezt 21 évesen is csinálhattam volna.
A mi generációnk húsz és harminc éves kora között rendbe jön: otthagyják az iskolát, elkezdik keresni önmagukat. De miért nem tudjuk ezt tíz évvel korábban csinálni? Miért kell regenerálódnunk az oktatás után? Körülbelül 30 évesen kezdenek el az emberek értelmes dolgokat csinálni, akkor lesznek önálló gondolataik. Ezzel pedig hihetetlen nagy lehetőséget szalasztunk el.





A kommenteléshez be kell jelentkezni.

Hozzászólások

Nincs hozzászólás