2019.06.27. ,
facebookrss


LEGFRISSEBB SZÁM

cimlap

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Email*
Név*


Megújul a Rózsaszín Lánchídi Séta

2013. október 13-án rendhagyó módon kampányol a mellrák ellen és az egészségmegőrzés mellett az Egészség Hídja Összefogás Egyesület.

2013.10.07  11:47   
mail
nyomtatás
betuméret növelés
betuméret csökkentés

2013. október 13-án rendhagyó módon kampányol a mellrák ellen és az egészségmegőrzés mellett az Egészség Hídja Összefogás Egyesület. Ezúttal nem csak a sétálókat, de a bicikliseket is várják egy 2 km-es táv megtételére a Lánchídon át. A cél a fiatalok minél szélesebb körű bevonása annak érdekében, hogy minél korábban megismerkedjenek az egészséges életmód fontosságával.
2013 újdonsága, hogy a séta biciklis felvonulássá alakul. Az aktív sportolás jegyében a táv is megnő. 15 órakor a támogatói Magyar Telekom Székházánál gyülekeznek, 16 órakor elindul a guruló és sétáló menet, majd a hagyományokhoz híven, a Lánchídon áthaladva érkeznek meg a célállomásra, a Vörösmarty téri Hard Rock Café elé. Itt tanácsadások, aktivitások és zenés műsor szórakoztatja majd a résztvevőket; fellép többek közt Odett, Király Martina és Szűcs Gabi.

A Hídséta részletes programja:

Időpont:
2013. október. 13. vasárnap, 15 óra

A gyülekező és az indulás helyszíne: Magyar Telekom Székház (1013 Budapest, Krisztina krt. 55.)

Érkezés helyszíne: Hard Rock Café (1051 Budapest, Váci utca 1.)

16:45 Pinktober Rythm - zenés programok a Hard Rock Café-nál

17:15 Összehangolva koncert Odettel, Király Martinával és Szűcs Gabival

Az idei kampány fővédnöke Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkára, hívja fel a figyelmet, hogy a mellrák elleni küzdelem nemcsak a nő magánügye, hanem kiemelkedően fontos közügy, alapvető fontosságú társadalmi kérdés, hiszen egy édesanya, feleség elvesztése felfoghatatlan hiánnyal jár mind a család, mind a szűkebb es tágabb közösség életében. Éppen ezért nagyon fontos az a szemléletváltás, amellyel arra ösztönözhető minél több nő, hogy figyeljen magára, merjen segítséget kérni.

 

 

Alapvető cél hogy minél több információja legyen az embereknek a prevenció hasznosságáról és lehetőségeiről, hiszen például napjainkban is a leginkább veszélyeztetett korcsoportba tartozó hölgyeknek mindösszesen 43%-a él az állam által ingyenesen biztosított szűrővizsgálat lehetőségével. Mindez annak ellenére van így, hogy köztudott és bizonyított tény: a gyógyulás egyik alapja a korai felismerés.

A kampány arcai idén is Detre Diána, szörf olimpikon, Sebestyén Márta, Kossuth-díjas énekesnő, és Ungár Anikó, bűvész. A rendezvényen részt vesznek további kormányzati, társadalmi és művésztámogatók, az Egyesületet alapító orvos-szakmai és betegszervezetek, illetve a támogató vállalatok képviselői.

Magyarországon az Egészség Hídja Összefogás Egyesület 2002 óta minden évben megrendezi az immár hagyománnyá vált Hídsétát, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a mellrák veszélyeire és a szűrés fontosságára. A szervezők az idei mellrák ellenes hónapban sokkal szélesebb kört kívánnak megszólítani és szeretnék elmondani nekik a megelőzés eszközeit és a betegségről szóló tudnivalókat, hiszen a kór hazánkban minden 7. nőt érinti. Körtvélyes Éva, az Egyesület elnökének mottója, hogy össztársadalmi együttműködés szükséges a betegség legyőzéséhez, ezért mind a döntéshozókkal, mind a vállalati szférával évek óta szorosan együttműködik.

Az idei kampány az összefogás egy személyesebb vetületét is középpontba helyezi, hisz a megelőzésben és a gyógyulás során is komoly szerepe van a hozzátartozók, barátok féltő gondoskodásának. Míg korábban főleg a veszélyeztetett korosztály vett részt a sétán, idén a szervezők várják a hölgyek partnereit, családját is, akik a szeretett nőt elkísérve fejezhetik ki támogatásukat.



Kapcsolódó cikkek:




A kommenteléshez be kell jelentkezni.

Hozzászólások

Nincs hozzászólás