A szegény varga

Réges-régen, hajdanában élt egy kicsinyke városban egy varga a feleségével és a hét gyermekével. Hiába dolgozott látástól vakulásig, nagyon szegények voltak, mert a portékájáért keveset fizettek, és kilenc szájat kellett etetnie, ha őt magát is beleszámítjuk.

Ennek ellenére boldogok voltak.  Mindig vidáman, jókedvűen fogadták, még ha nem jutott is aznap elég ennivaló, vagy nem jutott akármilyen szeszélyükre. A gyerekek soha nem  kaptak játékokat, de ez mindegy volt nekik, mert csináltak ők maguk, és mindenféle játékot kitaláltak maguknak a képzeletük segítségével.

Nem messze a kunyhótól, ahol a varga és a családja élt, lakott egy pompás palotában egy gazdag ember a feleségével, akiknek nem született gyermekük. Mindenük megvolt, mégis halálosan unatkoztak, és csak nagyon ritkán örültek. Irigyelték a szegény viskóból áthallatszódó gyermekzsivajért és kacagásért a szegény vargát és annak családját.

Néha-néha a gazdag feleség megkérdezte az urától:

- Nem cserélnél a vargával?

Az ember gondolkodott ilyenkor egy darabig, majd így válaszolt:

- Néha azt gondolom, hogy igen, hogy boldogabb lehet, mint én. Az igazi kérdés inkább az, hogy vajon ő cserélne-e velem.

Mivel nem voltak rossz emberek, csak gazdagok, és unatkoztak, és mivel a világ minden ideje az övék volt, hogy kedvükre gondolkodhassanak, mert egyáltalán nem dolgoztak, egy nap eszükbe jutott valami.

- Figyelj csak! - kezdte az asszony. - Tudod, én nagyon megkedveltem ezt a vargát és a családját. Szeretnék rajtuk segíteni. Nekünk jól megy a sorunk, és ha ötször élnénk sem tudnánk elkölteni minden vagyonunkat. Mit szólnál ahhoz, ha jót cselekednénk? Arra gondoltam, hogy ajándékozhatnánk ennek a kedves családnak egy igazi házat a viskójuk helyett, és egy zsák aranyat, hogy ne éhezzenek, és ne kelljen többé dolgozniuk.

- Milyen nemes lelkű és okos vagy, drágám! Ez valóban kitűnő ötlet! Holnap mindjárt meg is beszélünk mindent a vargával.

Úgy is történt. Másnap elhívatták a vargát és előadták neki a tervüket. Az embernek a szája is tátva maradt a csodálkozástól, és olyan fehér lett, mint a fal. Meg kellett itatniuk egy pohár borral, hogy magához térjen.

- Önök nagyon nagylelkűek - hebegte a varga, amikor végre szóhoz jutott. - Az élet csodálatos! El is fogom mondani mindennap a feleségemnek. Soha nem fogom tudni meghálálni a jóságukat! Nagyon szépen köszönöm! - azzal örömében ugrabugrálva hazaszökdécselt. A varga és népes családja nemsokára átköltözött egy hatalmas, gyönyörű házba; vitték magukkal az aranypénzzel teli zsákot is, amelyet az unatkozó gazdag ember ajándékozott nekik.

– Hová rejtsük a pénzünket? – töprengett a vargáné.

– Egyelőre zárjuk be jól az almáriumba hét lakattal, de holnap keresünk valami biztosabb rejtekhelyet.

Mindent elraktak, aztán kimerülten ágyba zuhantak. De nem tudtak elaludni. Egész éjjel rágta őket, mint valami féreg, egy nyugtalanító gondolat, így le sem hunyták a szemüket.

– Jól bezártam az almáriumot? – gyötrődött a varga, aki egyre jobban féltette a zsák aranyat. Mindenesetre fölkelt, és alaposan körülnézett.

– Vajon jól zárnak az ablakok? – riadt föl később megint a varga, aki aggódott pénze sorsa miatt, csak fölkelt hát, hogy ellenőrizze.

– Nem tolvajok ólálkodnak odakint? – neszelt fölt újból a varga, aki féltette az aranyat. Még egyszer fölkelt, hogy ellenőrizze.

Egy héttel azután, hogy beköltöztek az új házba, a varga és a családja szinte már zöld volt a folytonos virrasztástól. Nem aludtak, nem nevettek, nem ettek, nem énekeltek, nem játszottak, egész álló nap csak aggódtak a vagyonuk: a bútorok, új ruhák, játékok, és főleg a pénz miatt. Így hát elegük lett az egészből. Egy nap a varga fogta magát, visszament gazdag jótevőihez, és így szólt hozzájuk:

- Nagyon hálás vagyok a házért és a többiért, de amióta ennyi mindenünk van, nem élünk. Ezért most visszaadom a zsák aranyat, és visszatérünk a régi kunyhónkba. Én újra varga leszek, mert ez a sorsom.

Úgy is lett. A varga és a családja újra boldogan éltek, újra tudtak aludni, mert megint nem volt semmijük, ami elvette volna az álmukat vagy a jókedvüket.

Így volt, nem így volt, tán igaz se volt. Aki nem hiszi, járjon utána!

Napraforgó Kiadó