Vöröskereszt
Tegyünk együtt a szegénység ellen!
Magyarországon a lakosság 12 százalékát fenyegeti szegénység. A Magyar Vöröskereszt számos szociális akcióval, programmal próbál segíteni a nehéz helyzetben élő rászorulóknak. A 11. ARC kiállításon szerepel egy alkotás, amely különbözik az összes többi plakáttól. Ez az óriásplakát nem csupán szembesít a szegénység problémájával, hanem tenni is igyekszik ellene.
Az
"Együtt a szegénység ellen" (www.egyuttaszegenysegellen.com)
elnevezésű akció alapja egy plakát, amely az ARC kiállításra készült, és 2010.
szeptember 22-ig tekinthető meg a budapesti Ötvenhatosok terén. Ezen a
rendhagyó óriásplakáton azon cégek logóját jelenítik meg, akik a Magyar Vöröskereszt
erre a célra nyitott számlaszámára - 10405004-00026544-00000003
– eljuttatják szegényeknek szánt pénzadományukat. A képen látható tárgyakon 30
kiemelt támogató logójának megjelenítésére van mód, míg a tárgyak közötti üres
részen a kisebb adományozó cégek emblémáját teszik közzé.
Magánszemélyek
számára is adott az adakozás lehetősége a helyszínen, illetve a megadott
számlaszámon. A kiállítás idején 10 nap alatt, összesen 30 Vöröskeresztes
önkéntes várja a látogatókat a helyszínen, akik egy zárt urnában gyűjtik a
pénzadományokat a plakát mellett. Az adományozó magánszemélyek egy szív alakú
matricát helyezhetnek el a plakáton a formák közötti helyekre. A helyszínen
átadott matricára nevüket és egy rövid üzenetet is ráírhatnak az adományozók.
A
Magyar Vöröskereszt a programjai során a leginkább rászorultak érdekében,
helyzetük javítását segítő munkával, az érintettek aktív közreműködésével
tevékenykedik. A szervezet tavaly több mint 600 000 embernek nyújtott
segítséget segélyezési programjai és szociális akciói révén.
Tegyünk együtt a szegénység ellen!



