Vöröskereszt

Bizonyítványosztás Ipolytölgyesen az Első lépé program keretében

Megjelenés dátuma: 2010.07.15.
Bizonyítványosztás Ipolytölgyesen az Első lépé program keretében

Sikeresen zárul a tanév az „Első lépés” programban résztvevők számára. Egy, az Európai Unió által finanszírozott pályázatnak köszönhetően tizenhárman vehették át bizonyítványukat pénteken a 7-8. osztály elvégzése után.

A Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete a Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásával közösen, és a Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársaival szoros együttműködésben 2009 júliusában indította el azt a két éves, a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP 5.3.1) keretében megvalósuló pályázati projektet, mely a Szobi kistérségben élő halmozottan hátrányos helyzetű embereknek ad esélyt a tanulásra, a szakképzettség megszerzésére és ezzel együtt a munkába állásra. Az „Első lépés” – A Szobi kistérség hátrányos helyzetű lakossága számára nyújtandó komplex fejlesztési szolgáltatás című projekt pályázati forrása 63 213 315 Ft, melyből 80 fő programba vonását támogatják.

 

A képzések közül elsőként a 7-8. osztály befejezésére nyílt lehetőség. A július 9-én záródó felzárkóztató képzés végén 13-an vehették át bizonyítványukat. Ezen kívül 2010 májusában fogyóelektródás hegesztői képzés, júliusban pedig szociális gondozói tanfolyam indult, de kisgépkezelői és számítástechnikai ismeretek elsajátítására is van mód a pályázat keretén belül.

 

„A szakképzések a résztvevők számára ingyenesek, ennek költségeit pályázati forrásból biztosítjuk. Az utazásra és az étkezésre sem kell költeni, sőt a tanórák idejére a gyermekfelügyelet is megoldott. A képzésen résztvevők ezen felül megélhetési támogatásban részesülnek.” – mondta Ujváry Zoltán, a program szakmai vezetője.

 

A program legfőbb célja, hogy a pályázatban résztvevők – szakképesítésük megszerzése után – nagyobb eséllyel találjanak munkát lakóhelyükhöz közel, javítva ezzel a Szobi kistérség hátrányos helyzetét is.


A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
Buy Microsoft Windows