Harmónia

Virágpompás július

Megjelenés dátuma: 2010.07.01.
Virágpompás július

Bár az első tavaszi virágok által nyújtott áradatnak nincs párja, mikor elmúlik a május, a természet új csodával ajándékoz meg minket. A nyári időszakban a fák, bokrok és cserjék gyönyörű és színpompás virágait csodálhatjuk.

Ha ügyesen válogatjuk össze a növényeket, egész nyárra gondoskodhatunk kertünk virágzásáról. Erre a legideálisabbak a virágzó cserjék.

 

Színkavalkád

 

A tavaszi virágok elnyílása után mi lehetne üdítőbb, mint amikor az utcán sétálva elhaladunk egy virágzó cserjékből összeállított sövény mellett. A sövénycserjék gyorsan és sokat nőnek, kevesebb gondozásra van szükségük, csupán a kellő teret kell biztosítanunk számukra. Igazán hálás növények, gyönyörűek, változatosak, és ha egy-egy metszéssel el is csúszunk, nem keltenek ápolatlan hatást.

Ha a virágzó cserjékből kialakított sövényt csak egyszer nyírjuk – a nyári virágzásúakat a kihajtás előtt, a tavaszi virágzásúakat pedig az elnyílást követően –, nem lesz ugyan tökéletesen szabályos, de annál több virágot nevel majd a sövényünk. A sövénycserjék kiválóak telkünk körbekerítésére (ehhez érdemes minimum 2 méterre megnövő fajtákat választani), de az alacsonyabb példányokkal remekül fel tudjuk dobni kertünk belső részét is. Segítségükkel egész nyárra biztosíthatjuk a változatosságot, csak arra kell ügyelnünk, hogy a különböző fajták ne egy időben virágozzanak.

A júniusban is virágzó magas sövénycserjék közé tartozik a viráglonc, az ostorménfa, a jezsámen, a rózsalonc fajták, a japán rózsa, és a korai nyári orgona. Az alacsonyabb fajták közül júniusban virágzik a gyöngyvirágcserje, a hóbogyó, az orbáncfű, a levendula és az ágyásrózsa.

Az itt felsorolt növények – megfelelően vegyítve – igazi színorgiát varázsolnak kertünkbe. Akad közöttük lila, sárga, fehér, piros és vörös is.

 

Díszítő fák

 

A cserjék csodálata közben azonban ne feledkezzünk meg a díszfákról sem! Ezek a fák képesek soliterként, azaz önmagukban is csodálatos látványt nyújtani azon kertrészekben, ahová sövény nem telepíthető.

A rózsaszín virágú akác 6-10 méter magas, 20 cm-es fürtös virágokat hoz, egyesével, vagy kis csoportokban kertünk oázisa lehet.

A sárga lombú akácfát nemcsak pillangós virágai, hanem élénk sárga lombja is díszíti, így a virágzási időszakon kívül, egész évben kertünk éke lesz.

A hársfa sárgásfehér virágai álernyő alakban szintén júniusban jelennek meg, kellemes illatot árasztva a kertünkben. 20-25 méter magasra is megnőhet. Ez volt az első fa, melyet nem a hasznáért, hanem a szépsége miatt ültettek. Ezen túl virágzata gyógynövényként is kiváló, különösen a kislevelű hársé. Forrázata meghűlés, nátha, torokfájás, köhögés esetén ősi népi gyógyhatású házi szer.

A nyáron virágzó akácfélék sorát gazdagítja a selyemakác. Ez a gyors növekedésű, alapvetően mediterrán fa egész nyáron át megörvendeztet bennünket a rózsaszín virágaival, jól tűri a hideget is, mínusz 10 Celsius-fokig probléma nélkül eléldegél kertünkben. Magassága 8-10 méter, lombkoronája pedig a magasságának másfélszeresére is megnőhet, ezért csak olyan helyre ültessük, ahol elegendő hely van számára. A fa – mediterrán voltából kifolyólag – a meleg helyeket kedveli, így azt is érdemes megfigyelni, hogy kertünk mely része a legforróbb és legnaposabb. Ha ide ültetjük a fánkat, jól érzi majd magát. Bár a szárazságot jól tűri, érdemes rendszeresen öntözni, mert a lombkorona színe élénkebb, a virágok dúsabbak, szebbek lesznek.  A lomb nagyságának köszönhetően ideális egy kerti pihenőhely árnyékolására is. Figyeljünk arra, hogy a fa közvetlen közelében ne legyen járda vagy egyéb szilárd burkolat, mivel ennek a fajtának gyökerei a földfelszínhez közel, sekélyen terülnek el, így a későbbiekben felnyomhatják a fa mellett lévő járdát, utat. A fiatal fákat ősszel hullámpapírral, kukoricaszárral vagy szalmával takarjuk, amíg meg nem erősödnek, mert a gyenge, fiatal növények sokkal fagyérzékenyebbek, mint az idősebb példányok.

A kárminpiros virágú galagonyafa kora nyári virágzású, gyönyörű piros virágai teljesen beborítják az ágakat. Alacsonyabb fafajta. Formája és alakja ugyan nem olyan szép, mint az erdőben és mezőn élő galagonyáé, de virágainak szépsége kompenzálja alaki hiányosságait.

A szivarfa június-júliusban virágzik, igazán dekoratív, utcák, parkok díszítésére kiváló, emellett még a szúnyogokat is távol tartja. Virága lenyűgöző: hasonlít a vadgesztenye virágzatához, és később termésével is díszít.

A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2010. júliusi számában olvasható.


A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
Buy Microsoft Windows