Depresszióval jár együtt a mértéktelen internetezés
Megjelenés dátuma: 2010.02.09.
Nagyobb valószínűséggel mutatnak depressziós tüneteket azok, akik az átlagosnál sokkal több időt töltenek az internet előtt - állapították meg a brit kutatók.
Az angliai Leeds Egyetem pszichológusai azonban arra nem
találtak választ, hogy a túlzott internetezés okozza-e a depressziót, vagy
csupán a problémákkal küzdő emberek vonzódnak eleve jobban a virtuális
világhoz.
Az 1319 brit résztvevő internetes szokásait és depresszióra
való hajlamát vizsgáló kutatás során a pszichológusok egyértelmű bizonyítékot
találtak arra, hogy az internetfüggők közül sokan olyan megrögzötten
ragaszkodnak a géphez, hogy a valóságos emberi kapcsolataikat szinte teljesen
helyettesítik a csetszobák és a közösségi oldalak.
A tanulmány megerősíti azt a korábbi feltételezést,
mely szerint a normális emberi tevékenységeket háttérbe szorító
internethasználat olyan pszichológiai rendellenességekkel hozható kapcsolatba,
mint a depresszió és a függőség" - mondta a Psychopatology című
folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője. Az
ilyen típusú internetfüggőség komoly hatást gyakorol a mentális
egészségre - tette hozzá a szakember.
A 16 és 51 éves kor közötti résztvevők 1,2 százalékánál
állapítottak meg internetfüggőséget a szakemberek, ami azt jelenti, hogy ezek
az emberek aránylag sokkal több időt töltenek a szexuális tartalmú oldalak,
online játékok és közösségi oldalak böngészésével, mint mások. Körükben sokkal
gyakrabban fordult elő enyhébb vagy erősebb depresszió.
A megszállott internetezés összefüggésben van a
depresszióval, ám azt egyenlőre nem tudjuk, hogy milyen sorrendben követik
egymást, vagyis hogy a depressziós emberek menekülnek-e az internetezésbe, vagy
inkább az utóbbi okozza a depressziót. Ami azonban egyértelmű, hogy az emberek
egy kis részének esetében a túlzott internethasználat a depresszióra való
hajlam egyik tünete lehet - mondta a kutatásvezető, hozzátéve, hogy bár az 1,2
százalékos arány igen alacsonynak tűnik, azonban még így is nagyobb a 0,6
százalékos szerencsejáték-függőségnél.