A csokoládé olyan agyi területet aktivál, amely tompítja a fájdalmat, és megnehezíti az evés abbahagyását - közölték amerikai kutatók.
A vízivásnak azonban ugyanilyen hatása van, ráadásul a víz
nem hizlal - állítja a Chicago Egyetem munkatársa.
A kutatók csokoládét vagy vizet adtak a kísérleti
patkányoknak, amikor azok felkapcsolták a ketrecükben lévő izzólámpát. A forró
lámpa hatására a rágcsálók evés és ivás előtti állapotukban azonnal elkapták
lábukat, ám csokievés vagy vízivás után tompult a fájdalomreakciójuk. Azt is
megfigyelték a kutatók, hogy ilyenkor tovább ettek az állatok.
A vizsgálat eredményét azzal magyarázzák, hogy az evés az
agynak egy olyan területét ingerli, amely a fájdalom tompításában is szerepet
játszik.
A kutatás vezetője szerint ez a mechanizmus előnnyel járt az állatok és
az ember számára akkor, amikor szűkében volt az élelem, hiszen amikor eledelhez
jutottak, raktároztak is belőle. A mostani bőségben azonban - nagy
kalóriatartalmú ételekkel körülvéve - túlevéshez, elhízáshoz vezet a tudattalan
válaszreakció.
A fájdalom tompítása ugyanakkor az energiamentes víz
hatására is bekövetkezik, ezért a kutató ezt javasolja nassolás helyett. Az
evés-ivás fájdalomcsillapító, de nincs szükség ehhez cukorra, a víz is tompítja
a fájdalmat - mondta.