Recepttár

Frissítő saláták

Megjelenés dátuma: 2009.05.18.
Frissítő saláták

A friss zöldségek, gyümölcsök szinte kínálják a zamatos saláták készítésének lehetőségét…

Sült paprika saláta mentával és tökmaggal

 

Ennek a salátának a sült paprika édes, intenzív füstös íze adja a zamatát. Nagyszerű vendégváró, mert előre elkészíthető, azután csak tálalni kell.

 

Hozzávalók

2 piros húsú paprika

2 sárga húsú paprika

2 evőkanál tökmag

2 kiskanál vörös borecet

negyed kiskanál mustár

2 evőkanál olívaolaj

2 kiskanál összevágott friss menta

só, őrölt fekete bors

 

Elkészítése

A sütőt 230 fokra előmelegítjük. A paprikát egy sütőlapra fektetjük, és kb. 40 perc alatt megsütjük, ezalatt átsülnek, kissé megkormozódnak. Egy tálba tesszük, műanyag fóliával letakarjuk, és félrerakjuk hűlni. Közben egy serpenyőt megmelegítünk, és a tökmagokat 3-4 perc alatt szárazon, aranyszínűre pirítjuk benne, időnként a serpenyőt megrázzuk, majd ezt is félretesszük. Egy nagy edényben az ecetet, a mustárt, az olajat és a mentát összekeverjük, sóval és borssal ízesítjük. A paprikák héját lehúzzuk, kimagozzuk, a húsukat csíkokra vágjuk. Ezeket az öntetbe tesszük és összekeverjük. Lefedjük, és kb. 30 percig állni hagyjuk. A paprikát négy tálra szétosztjuk, és a tökmaggal megszórva tálaljuk.

 

Grillezett cukkinisaláta fetával és citrommal

 

Egyszerűen pompás az édes, puhára sült cukkini, a sós feta és a friss citrom keveréke. Nyáron készítsük, mikor a cukkininek szezonja van.

 

Hozzávalók

1 evőkanál citromlé

1 csipet cukor

4 evőkanál olívaolaj, és még külön a megkenéshez

2 kiskanál összevágott friss menta

3 cukkini

12 dkg fetasajt, összemorzsolva

só és őrölt fekete bors

 

Elkészítése

A citromlevet, a cukrot, az olívaolajat és a mentát összekeverjük és félretesszük. Egy rostélyt előmelegítünk. A cukkinit fél centi vastag ferde szeletekre vágjuk. Olajjal megkenjük, a rostélyra fektetjük, és minden oldalán kb. 4 percigsütjük, ezalatt puha és barna lesz, és helyenként kellemesen megpörkölődik. A grillezett cukkinit négy tálra rendezzük, fetával megszórjuk, és az öntettel meglocsoljuk. Sóval és borssal ízesítjük. Frissen tálaljuk.


A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2009. májusi számában olvasható.



Kapcsolódó galériák

Frissítő saláták

kep kep kep kep
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
Buy Microsoft Windows