A gyomor megnyugtatására már régóta alkalmazott gyömbér a kemoterápia mellékhatásait is enyhítheti, a fűszernövény ugyanis segít leküzdeni a kemoterápiás gyógyszerek által kiváltott hányingert - számoltak be kutatók.
A tudósok szerint a gyömbér kis adagban segített a
leginkább. A betegek mindig azt kérdezik, mit tehetnének a tünetek
enyhítésére. A gyömbért pedig már évezredek óta használják mindenféle
gyomorbántalomra" - mondta az amerikai
klinikai onkológiai társaság elnöke, a Chicagói Egyetem leukémiaspecialistája.
A kutatók 614, a rák különböző
típusaiban szenvedő embert vizsgáltak. A betegek kemoterápiás kezelés alatt
álltak, és hagyományos hányingerellenes gyógyszereket kaptak a kezelés mellékhatásaként
fellépő tünet enyhítésére.
A kísérlet során a hagyományos szerek helyett ezek a betegek
egy része placebót, másik része kapszulába töltött gyömbérport kapott három
különböző dózisban. A páciensek hat napon át szedték a kapszulákat, három nappal
a kezelés előtt kapták az első adagot.
Mindhárom adagolás hatékonynak bizonyult a hányinger
csökkentésére - mondta a kutatásvezető. A két kisebb adag, a fél-, illetve az
egygrammos dózis azonban hatékonyabb volt a legnagyobb, másfélgrammosnál -
számolt be a tudóscsoport.
A kísérlet vezetője szerint egyelőre nem
tisztázott, hogy a gyömbér miként csökkenti a kezeléssel járó hányingert a
betegeknél. Azt azonban elképzelhetőnek tartja, hogy hasonló hatás például a
gyömbéres süteményekkel is elérhető, attól függően, hogy az adott étel mennyit
tartalmaz a növényből.