Mesék itthonról

Mesék itthonról

Megjelenés dátuma: 2009.06.11.
Mesék itthonról



Cseppecske és Ormókok


Balatonon – az Eger melletti faluban - ezüst pegazus legelész, a Zemplénben Ormókok élnek, a Debreceni Élményfürdő pedig Cseppecske, a kis vizitündér otthona. Csodás titkokra derült fény, és ellepték a meselények az Egyszervolt és a Családi Lap szerkesztőségét a Mesék itthonról pályázat nyomán. Küldték a rajzokat óvodai csoportok, írták a meséket iskolai osztályok, több száz gyerek ragadott tollat, színes ceruzát – avagy billentyűzetet és egeret - nem csak Magyarországon, hanem a határon túl is.

Saját hősök

A mindenkori kiíró természetesen bízik abban, hogy sokan vesznek részt egy-egy pályázaton, az azonban kifejezett örömet jelentett, hogy a határidő lejárta környékén a beérkező pályaművek már el sem fértek a postafiók szekrényében. Volt aki sókerámiával illusztrálta meséjét, érkezett képregény, kézzel megírt tabló, fényképekkel alátámasztott kaland. A meséket értékelő zsűri öröme azonban igazán abból fakadt, hogy a mesékben saját hősök bukkantak fel, s nem egy-egy televízió sorozat szereplői köszöntek vissza. A siker titka talán az volt, hogy magukról, és a jól ismert magyarországi tájakról lehetett írni, s fantázialényekkel benépesíteni hazánk tájait.

Kötött pályán, szabadon szárnyalva

Szóltak az írások álomról, kalandokról, barátságról, testvéri szeretetről. Hegyekről, tavakról, állatkertről, vidámparkról, az ország minden csücskét bebarangolták a pályázók. A zsűri pedig – mint azt mondani szokás - nehéz helyzetben volt, amikor a díjazottakat ki kellett választani. Komoly és nehéz írói feladatot oldottak meg igazán szellemesen a gyerekek, hiszen kötött pályán – a meghatározott téma mentén - haladva természetesek és ötletesek tudtak lenni – foglalta össze röviden tapasztalatait a zsűri elnöke, Békés Pál író. A pályázatra érkezett alkotásokban a valós, magyarországi helyszíneken tett családi kirándulások hétköznapi világát könnyedén, mondhatni erőlködés nélkül tudták összekötni a mesés fantáziavilággal. Az is érdekes, hogy a két életkori kategória – a 10-15 évesek közötti és 10 év alattiak pályaművei között nem volt olyan nagy az eltérés, mint arra előzetesen számítani lehetett, a kicsik is igazán kerek és fantáziadús történeteket nyújtottak be.


Fő nyertes

Igazi fődíja csak egy lehet egy versenynek, amit ezúttal igazából a Családi Lap olvasói, és az Egyszervolt.hu látogatói nyertek el, méghozzá a meseíró és rajzoló gyerekektől. Ez pedig nem más, mint a megszületett mesék, és képek, hiszen a legizgalmasabb, legkerekebb írások, a legszebb alkotások szép az év során sorban megjelennek az újságban és a honlapon.

Díjazottak

10 alatti korosztály:


1. díj: Titi Róbert, 1. osztályos, Berekböszörmény:  Cseppecske a vízitündér
Nyereménye: Családi hétvége a ROGNER Hotel & Spa Lotus Therme Hévízben 4 fő részére félpanziós ellátással
2. díj: Szilágyi Borbála, 8 éves, Hortobágy:
A három elveszett kecskegida - történetek a Hortobágyról
Nyereménye: Logitech vezeték nélküli billentyűzet és egér
3. díj: Uracs Kristóf, 2. osztályos, Karácsond:
A barlang szelleme
Nyereménye: Egyszervolt ajándékcsomag, könyvek, és CD-k 10 000 Ft értékben

Dícsérő oklevélben részesül, és művét megjelenítjük:
Dankó Dorottya 9 éves: Varázsvilág Kishután
Deák Csenge 7 éves, Tiszaalpár: Csoda az éjszakában
Kovács Ráchel 8 éves, Budapest: Kalandos utazás
Mihátsi Hajnalka 9 éves, Ostffyasszonyfa: Az én hihetetlen mesém
Piri Máté 9éves, Ajka, Szigligeti sárkánykaland
Surányi Lili 3. oszt. - Az életmentő mese
Vesztergom Zsófia 10 éves, Székesfehérvár: Sikeres hazajutás


10 év feletti korosztály


1. díj: Hanula Benedek 12 éves:
A bűvös útjelző
Nyereménye: Családi hétvége a ROGNER Hotel & Spa Lotus Therme Hévízben 4 fő részére félpanziós ellátással
2. díj György Enikő 11 éves, Budapest:
Összhang
Nyereménye: Logitech vezeték nélküli billentyűzet és egér
3. díj Halmi Dóra 12 éves, Törökszentmiklós:
Bagoly bácsi kincse
Nyereménye Egyszervolt ajándékcsomag, könyvek, és CD-k 10 000 Ft értékben


Dicséretben részesül, és művét bemutatjuk az Egyszervolt.hu illetve a Családi Lap oldalain:

Bernát Borbála 11 éves, Budapest: Egy kirándulás
Huszágh Barbara 11 éves és testvére Beatrix, Pilis: Gerlye pataki mese
Kiss Eszter 11 éves, Jászberény: Barangolás Csodaországban
Márkus Flóra és Krisztián, 12 és14 évesek: Fertő tavi kiruccanás
Morgos Mátyás Sámuel 11 éves, Érd: A sümegi vár rejtélye
Tiborcz Dániel Jászberény: Kerekek és lábak
Tóth Cintia 14 éves, Rátka: Hallucináció
Csúri Máté 12 éves, Ada, Vajdaság: A gázoló fenevad


A szépen sikerült rajzokat külön is elbíráltuk.
Különdíjat kap:

Bial Brigitta 15 éves, Ajnácskő
Az Igaz mese Egerből című történetéhez készített illusztrációjáért
Nyereménye: Egyszervolt ajándékcsomag, könyvek, és CD-k 10 000 Ft értékben

A 10 év alattiak közül
Török Mercédesz 3. osztályos, Sándorfalva
Utazás Egerbe című történetéhez készített illusztrációjáért
Nyereménye: Egyszervolt ajándékcsomag, könyvek, és CD-k 10 000 Ft értékben

Dicséretben részesül, és művét bemutatjuk az Egyszervolt.hu illetve a Családi Lap oldalain:

Maráczi Nóra, 14 éves, Mesteri
A Ság hegyi csata című történetéhez készített illusztrációjáért

Reisz Anna 11 éves, Pilisjászfalu
A sokat érő egy nap című történetéhez készített illusztrációjáért

Szegedi Adél 11 éves, Dusnok
Kaland a Mecsekben című történetéhez készített illusztrációjáért

Szalai Csilla, Nick – Sókerámia alkotás

Katica Óvoda óvodásai, Ajka Bródy u. 6.

 


A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
Buy Microsoft Windows