A szegény meg a gazdag legény

Volt a világon egy szegény meg egy gazdag legény. Hat ökre, tornácos kőháza volt a gazdag legénynek, de még csak egy borjacskája sem a szegénynek. Hej, sokat kesergett magában a szegény legény: ám, az isten egynek sokat ád, másnak keveset sem, s nem elég a szegénység, a gazdag le is nézi szegényt. Mert csakugyan úgy is volt: a gazdag legény lenézte a szegény legényt, még a köszöntését sem fogadta.

Egyszer aztán mit gondolt, mit nem a szegény legény, ő bizony megunta a sok éhezést, rongyoskodást. Süttetett az édesanyjával hamuban sült pogácsát, s elment világgá. Azt mondta az anyjának:

– Ne sírjon, édesanyám, majd megsegít a jóisten, s ha visszakerülök, nem éhezünk, rongyoskodunk többet.
Elindult a szegény legény, ment, mendegélt hegyeken-völgyeken által, hetedhét ország ellen, hajnaltól estig meg sem állott. Akkor leült egy fa alá, elővette a hamuban sült pogácsát, s elkezdett falatozni. De még kettőt sem falt, melléje sompolyog egy róka, s kéri könyörögve:

– Hallod-e, te szegény legény, adj egy falás pogácsát isten nevében, egy hete, hogy nem ettem.
Mondta a szegény legény:

– Adok, hogyne adnék, nem egy falást, többet is, te szegény róka.
Kettétörte a pogácsát, s felét a rókának adta. Megeszi a róka nagy mohón a pogácsát, s mondja a legénynek:

– No, te szegény legény, jótétel helyébe jót várj! Nesze, három szál a szőrömből, tedd el jól, s ha valahol nagy bajban lész, vesd tűzbe mind a három szálat, én mindjárt ott leszek melletted, a többi aztán az én gondom.
Hitte is, nem is a legény, de mégiscsak eltette a három szőrszálat, elbúcsúzott a rókától, s addig ment, mendegélt, míg a király városába nem ért. Fölment nagy bátran a palotába, egyenesen a király színe elé, köszöntötte a királyt illendően, az is fogadta emberséggel, s kérdezte, hogy mi jóban jár.
– Szolgálatot keresek, felséges királyom – mondta a legény.
– Szolgára nincs szükségem – mondta a király –, de van egy háromszázhatvanhat vékás búzaföldem, azon már úgy elérett a búza, hogy mind kipattog a szeme. Ha ezt a földet huszonnégy órának a leforgása alatt learatod, behordod s ki is csépeled, három tarisznya pénz lesz a jutalmad, mégpedig egy tarisznya arany, egy ezüst s egy réz. De azt is megmondom, hogy ha ezt a munkát el nem végzed, annyi botot veretek rád, ahány nap van az esztendőben. Megvakarja a fejét a szegény legény, hümmöget, gondolkozik, nem tudja, mit csináljon: vállalja-e a munkát, avagy sem. Végül bizony mégis elszánta magát: ahogy lesz, úgy lesz, hátha jó lesz! Mondta a királynak:
– Elvállalom a munkát, felséges királyom, talán megsegít a jóisten.
Jó hajnalban kiment a háromszázhatvanhat vékás búzaföldre, beleállott a búzába, vágta, vágta, hogy csak úgy csurgott róla a véres verejték, de ím, elkövetkezett az este, s hát még annyi búza állott a lábán, hogy elég lett volna a learatása egy kerek esztendőre.

Hej, búsult a szegény legény, főtt a feje. Nem tudta, mitévő legyen, éljen-e, haljon-e, fusson-e, maradjon-e. Amint így évődik, búslakodik magában, eszébe jut, hogy mit mondott a róka. Előveszi a három szőrszálat, tüzet gyújt hamarosan, a szőrszálat beledobja, s hát csakugyan abban a szempillantásban ott termett a róka.
– Mi bajod, szegény legény? Látom, nagy búnak eresztetted a fejedet.
– Haj, ne is kérdezd, édes rókám! Nézd ezt a tenger búzát. Bolond fejjel elvállaltam, hogy huszonnégy órának a leforgásán learatom, a király udvarába hazahordom, ott ki is csépelem, s látod-e, fele idő kitelt, s annyi mintha nem is arattam volna.
– No, ha csak ennyi a bajod, feküdj le s aludj, majd learattatom én a király búzáját, haza is hordatom, ki is csépeltetem reggelre.
Azzal belefújt egy kicsi sípba, s hát uram-teremtőm, abban a pillanatban tengernyi egér, hörcsög meg galamb lepte el a búzaföldet. Az egerek aratták, a hörcsögök kévébe kötötték, kalongyába rakták a búzát, a galambok meg kiszemezték, s reggelre mind egy szemig hazavitték.
Reggel, mikor kiállott a király a palota tornácára, a pipa kiesett a szájából, úgy elcsodálkozott azon a nagy hegyen, mit a galambok hordottak az udvar közepére. Búzahegy volt az, aljától a tetejéig.
De bezzeg a király sem másolta meg a szavát, méretett a szegény legénynek három tarisznya pénzt, az meg nagy vígan hazament az édesanyjához. Ám hogy, hogy nem, neszét vette a gazdag legény a szegény legény szerencséjének, nem állotta meg, hogy átal ne menjen a szegény legényhez, pedig azelőtt észre sem vette nagy kevélységében.
– Hallottam a hírét, hogy sok pénzt szolgáltál, igaz-e? – kérdezte a gazdag legény.
– Bizony, ha hallottad, jól hallottad – mondotta a szegény legény –, de nem is adták ingyen: learattam s kicsépeltem huszonnégy órának a leforgásán a király búzáját, ami háromszázhatvanhat vékás földön termett.
A gazdag legény nem szólt semmit, de gondolta magában, hogy aminek a szegénylegény, annak ő is képese; megirigyelte tőle a sok pénzt, s mert többhöz több kell, nem volt odahaza maradása, süttetett az anyjával tiszta búzalisztből egy tarisznya pogácsát, melléje jóféle pecsenyéket, s úgy indult a király udvarába. Éppen azon az úton járt, ahol korábban a szegény legény, s éppen az alá a fa alá talált leülni. Jóformán még elő sem szedte az elemózsiáját, ott termett a róka, s kérte könyörögve:
– Hallod-e, te gazdag legény, adj egy falást isten nevében, egy hete, hogy nem ettem!
– Ha nem ettél, az a te bajod! – mordult rá nagy mostohán a gazdag legény. – Nem rókának sütötte édesanyám ezt a pogácsát.
Ez nem volt elég, még jól oldalba is rúgta a szegény rókát, s az nagy szégyenkezve elkullogott. Aztán a legény is, mikor annyit evett, amennyi belefért, továbbindult, s meg sem állott a király városáig. Fölment a királyhoz, éppen, mint a szegény legény, s szolgálatot kért, de azt nem kapott, hanem a király azt mondta:
– Van még egy háromszázhatvanhat vékás földem. Ha huszonnégy óra lefolyásán learatod, három tarisznya pénzt adok, de ha nem, annyi botot veretek rád, ahány nap az esztendőben.
Bezzeg a gazdag legény nem vakarta a fejét, nem tűnődött, gondolkozott, hanem egyszeriben elvállalta a munkát, s mindjárt ment a búzaföldre, ott aratni kezdett nagy serényen. Hiszen arathatott, izzadhatott, meg sem látszott az aratása azon a nagy földön, s mikor letelt a huszonnégy óra, alig volt a dolgának valami látszatja. No, ha úgy, a király sem vette tréfára, lehúzatta a gazdag legényt a húsz körméről, s egy nem sok, annyit sem engedett el a háromszázhatvanöt botból.

Sajgó háttal, megszégyenülve botorkált el a gazdag legény, tán még haza sem mert menni.
A szegény legényből pedig hatökrös gazda lett.
Így volt, mese volt.

Egyszervolt.hu