A boldogság társas jelenség, amely ragályszerűen terjed az emberi kapcsolatokon keresztül két amerikai tudós szerint.
Az egyén boldogsága főként a vele kapcsolatban álló
személyek lelkiállapotától függ. Az amerikai tudósok korábban
kimutatták, hogy az elhízás és a dohányzásra való rászokás és leszokás is a
szociális hálózatokon terjedő jelenség.
Megállapították például, hogy annak, akinek kövér barátja
van, 57 százalékkal nagyobb az esélye az elhízásra, mint akinek nincs túlsúlyos
ember a környezetében. A dohányzási szokásokkal kapcsolatban egyebek között
arra jöttek rá, hogy sokkal nagyobb valószínűséggel próbál meg leszokni valaki
a cigarettáról, ha a környezetében mások is szakítani próbálnak a káros
szenvedéllyel, aki viszont nem áll be a sorba, hanem tovább dohányzik, az
könnyen a csoport peremére szorulhat.
A csoport tagjainak ráadásul nem feltétlenül kell ismernie
az összes többi tagot: a jelenség hasonló ahhoz, amikor megváltozik a divat és
az ugyanabba a társadalmi csoportba tartozó, de egymást személyesen mind nem
ismerő embereknek megváltoznak az öltözködési szokásai.
Ez a megállapítás a boldogságra is érvényes; a boldog ember
lelkiállapota átsugározhat egy vadidegenre, például egy közeli barát barátjának
a barátjára - áll az új tanulmányban. Az egyén boldogsága nemcsak a saját érzéseitől,
gondolataitól és tetteitől függ, hanem a többi embertől. Még azoktól is, akiket
nem is ismer - mondta a kutatás vezetője.
A kutatásban az 1948-ban indult úgynevezett Framingham
szívgyógyászati felmérés adatbázisát használták. A Massachusetts állambeli
kisvárosban hatvan éve rendszeresen felveszik egy bő ötezer fős csoport -
illetve az eredeti tagok leszármazottjainak - minden létező egészségügyi,
családi, és a társas kapcsolatokra vonatkozó adatát. A boldogságkutatáshoz az
1983 és 2003 között kitöltött kérdőíveket elemezték.
A tanulmány szerint a magukat boldognak érző emberek
jellemzően a társas hálózatok középpontjában állnak, és sok ugyancsak boldog
barátjuk, ismerősük van.
Minden egyes boldog társ 9 százalékkal növeli az egyén
esélyét a boldogságra, a boldogtalan barátok pedig 7 százalékkal csökkentik.
Ebből nem az következik, hogy hanyagolni kell a mogorva ismerősöket, mert
számít a kapcsolatok száma is. Minden egyes újabb személy, akivel
kapcsolatba kerül az ember, növeli az esélyét arra, hogy a hálózat
középpontjába kerül és feléje áradnak a boldogság hullámai - mondta a kutató.
Az egyén boldogsága három kapcsolaton keresztül - a barát
barátjának barátjáig - képes hatni, és számít a fizikai távolság is; ha az egy
mérföldön (1,6 kilométeren) belüli távolságra lakó barát megtalálja a
boldogságot, akkor 25 százalékkal nő az alany esélye arra, hogy ő is
megtalálja. Hasonló hatás figyelhető meg az egy fedél alatt élő házastársak,
illetve a testvérek és a szomszédok között is, munkatársak, kollégák közötti
boldogságáramlás ugyanakkor nem mutatható ki - áll a tanulmányban.
Az idő múlásával és a fizikai távolság növekedésével a hatás
ereje csökken, de a társas kapcsolatok boldogságközvetítő ereje mindenképpen
nagyobb, mint a pénzé, amely a kutatók szerint elhanyagolható mértékben növeli
az esélyt a boldogságra. Megtakarítani azért mindig érdemes, de jobb, ha
van kéznél néhány boldog barát - mondta a kutatás vezetője.