Vöröskereszt
Donorok tízezrei
Bács-Kiskun megyében, a megyei szervezet irányításával nyolc városi szervezet működik. Tizenhárom hivatásos állományú dolgozóval, közel tízezer taggal és több száz önkéntessel végezzük mindennapos munkánkat.
Megyénk a véradásszervezés területén országos viszonylatban
az elmúlt években és tavaly is kimagasló teljesítményt nyújtott. 2007-es
donorvállalásunkat mintegy ezerötszáz fővel teljesítettük túl: Bács-Kiskunban
az elmúlt évben több mint huszonhétezer fő – közülük 2500 új donor – jelent meg
a véradásokon. Ez a megye lakosságának öt százaléka. Eredményeinket a hivatásos
véradószervező kollégáknak és a közel kilencszáz önkéntesnek a csapatmunkája
révén, valamint az újszerű szervezési módszereknek köszönhetően tudtuk elérni.
A klasszikus szervezési technikákon túl fokozott mértékben vettük igénybe az
elektronikus média segítségét, legyen szó hagyományos reklámokról vagy a
kiszállásos véradásokról szóló, a helyi médiában megjelenő tudósításokról,
helyszíni közvetítésekről.
Bács-Kiskun megyében rendszeresen segítséget nyújtunk a
rászorulóknak. Emellett – a beérkezett adományok függvényében – soron kívül
nagyobb volumenű szeretetakciókat is rendezünk. Tavaly év végén minden megyei
városban megrendeztük a karácsonyi ünnepséget, aminek keretében száztíz
általános iskolás gyermeknek szerveztünk műsort és adtunk át gazdag
ajándékcsomagot. Immár 28. éve rendszeresen megszervezzük a megyében élő
mozgáskorlátozottak és egyéb fogyatékossággal élő gyermekek nyári táborát.
2007-ben közel száz gyermeknek biztosítottuk a felhőtlen nyaralás élményét.
Táboraink sikerét a szakmailag jól megalapozott programoknak, illetve azon
önkénteseinknek köszönhetjük, akik már évek óta odaadóan gondozzák a táborozó
gyermekeket, és akikre a továbbiakban is méltán számíthatunk.
Ugyancsak jelentős
esemény volt 2007-ben az országos csecsemőgondozási verseny döntője, amelynek
ezúttal a bajai Vöröskereszt-szervezet adott otthont. A verseny magas szakmai
színvonalon, méltó körülmények között zajlott le.
A közúti elsősegély-nyújtási vizsgák, illetve az általunk szervezett tanfolyamok száma – a munkahelyi oktatást is beleértve – szintén meghaladta a tervezett mennyiséget. A mennyiségi növekedéssel párhuzamosan – a szolgáltatási nívó emelésének jegyében – folyamatosan fejlesztjük, illetve bővítjük az oktatáshoz és vizsgáztatáshoz szükséges eszközállományt. Kiemelt figyelmet fordítottunk a felmenő rendszerű elsősegélynyújtó versenyek színvonalas bonyolítására, aminek kapcsán több száz fiatalt sikerült aktivizálnunk, olyan ismereteket adva át számunkra, amelyeket aztán a mindennapi életben is jól kamatoztathatnak.
Dr. Horváth László
a Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun megyei igazgatója
Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezete
6000 Kecskemét, Katona József tér 8.
Telefon: 76/321-615
Fax: 76/508-234
E-mail: bacskiskunmegye@voroskereszt.hu



