Vöröskereszt
Biztonság és önbecsülés
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Vöröskereszt-tagok száma meghaladja a hétezret. A több mint 193 alapszervezet bázisát a kisebb települések jelentik, az ifjúsági csoportok pedig egy-egy nagy hagyományú tanintézet köré koncentrálódnak.
A
társadalommal való kapcsolat alappillérét egy hagyományosan vöröskeresztes
alaptevékenység, a véradásszervezés jelenti. Megyénkben nagyon nehéz feladat a
betegellátáshoz szükséges vér biztosítása, ezért szinte minden nagyobb
rendezvényen jelen vagyunk. Szervezőmunkánknak köszönhetően megyénkben vérhiány
még nem fordult elő.
Egyik
legfontosabb feladatunknak tartjuk, hogy átadjuk a fiataloknak az
elsősegélynyújtással kapcsolatos ismereteket. A szakmai felkészítésből az
Országos Mentőszolgálat munkatársai és az Ifjúsági Vöröskereszt önkéntesei is
aktívan kiveszik a részüket. Az évente mintegy nyolcezer-hatszáz közúti
járművezető-jelölt elsősegély-vizsgáztatásából befolyó összeg szervezetünk
egyik legfontosabb bevételi forrását jelenti.
Megyénk
szociális területen elsősorban a hajléktalanok ellátására, gondozására
szakosodott. Itt található az ország egyik legnagyobb hajléktalan-ellátó
intézménye, a hatvan főállású szakembert foglalkoztató Hajléktalanokat Gondozó
Központ, amelyet a miskolci önkormányzattal kötött ellátási szerződés alapján
működtetünk. Az épületegyüttesben a hajléktalan-gondozásnak szinte minden
létező intézményi formája megtalálható. 2004-től miniszteri kinevezéssel a
hajléktalanokkal kapcsolatos módszertani feladatokat is a megyei Vöröskereszt
látja el az észak-magyarországi régióban. 2007 októberében pedig – pályázat
útján – a hajléktalan-diszpécserszolgálat működtetését is mi nyertük el a
régióban.
Térítésmentesen
igénybe vehető – munkanapokon és a téli időszakban hétvégén is üzemelő –
népkonyhánkon napi kétszáz fő étkezését tudjuk biztosítani a jogszabályban
előírt kalóriatartalmú egy tál meleg étel révén. Emellett novembertől áprilisig
ún. krízisautó-programot működtetünk. A program célja, hogy a téli időben a
közterületen rekedt, veszélyeztetett embereket megfelelő ellátáshoz juttassuk.
Ugyanezekben a hónapokban teajáratot is működtetünk, így az utcán élő
hajléktalanoknak meleg teát, szendvicset tudunk biztosítani, miközben az
érintettek egészségügyi és mentális állapotát is figyelemmel kísérjük.
A
hajléktalan személyek napközbeni tartózkodására a nappali melegedő szolgál. Az
igénylők számára itt napi egyszeri étkezést, tisztálkodási, mosási, főzési
lehetőséget, valamint a szabadidő kulturált eltöltéséhez megfelelő
körülményeket, közösségi együttlétet biztosítunk. A hajléktalan személyek
éjszakai tartózkodását a térítésmentesen igénybe vehető éjjeli menedékhely
révén oldjuk meg, ahol a szálláslehetőség mellett mosási, tisztálkodási és
étkezési lehetőséget, valamint életvezetési, lelki és jogi tanácsadást is
biztosítunk. Komoly eredménynek tekintjük, hogy Miskolcon – miközben ezer
fölöttire tehető az utcán élők száma – több éve nem fordult elő a hajléktalanok
körében fagyhalál.
A
hajléktalan személyek ideiglenes elhelyezésére átmeneti szállást hoztunk létre.
A Hajléktalanokat Gondozó Központban ez a legrégebben működő ellátási forma. Az
éjjeli menedékhelytől eltérően jóval „otthonosabb”, a polgári élethez hasonló
életkörülményeket nyújt lakói számára, akiknek közös konyha, könyvtár,
televízió áll a rendelkezésükre.
A Rehabilitációs Otthonban az önálló jövedelemmel rendelkező hajléktalanokat készítjük fel a társadalomba való visszailleszkedésre. Az idős, rokkant hajléktalanok részére pedig külön otthont hoztunk létre. Az itt élő mintegy harminc ember számára a napi huszonnégy órás szakápoló személyzet életre szólóan biztosítja a családias légkört, az igények szerinti közösségi programokat, a testi és lelki gondozást. Törekszünk ezeknek az idős embereknek a biztonság, a szeretet, a bizalom, az önbecsülés és az önmegvalósítás iránti igényeiket kielégíteni.
Molnár
Józsefné
a Magyar
Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei igazgatója
Magyar
Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete
3531
Miskolc, Győri kapu 123.
Telefon:
46/509-431
Fax:
46/509-432
E-mail:
bazmegye@voroskereszt.hu



