Hírek
A haragvó tizenévesek agya más
Egyes tizenéves fiúk agresszivitása összefüggésbe hozható azzal, hogy agyukban túlzottan nagyméretű az érzelmek feldolgozásában és ellenőrzésében szerepet játszó amygdala nevű terület.
Mivel az
erős érzelmek szabályozásában szerepet játszó más agyi területek csak
huszonéves korukra érnek be, ezek a kamaszok képtelenek lehetnek érzelmeik
kontrolljára.
Fontos, hogy
a szülők tisztában legyenek azzal, hogy bár gyerekük látszólag felnőtt és az
iskolában igen összetett dolgokat old meg, agyának bizonyos részei még
fejlődésben vannak, egészen a húszas éveikig – hívta fel rá a figyelmet az
ausztrál kutatócsoport vezetője
A vizsgálatban
132 tizenkét éves fiút kérdeztek ki olyan érzékenynek számító kérdésekről, mint
a lecke, a lefekvés időpontja, az internetezésre adott idő, és a szüleikkel is
beszéltek.
Később
feltérképezték a fiúk agyát, és azt találták, hogy azok a fiúk, akiknek agyában
az amygdala nagy volt, hosszabb ideig viselkedtek agresszív módon.
Az amygdalát
az agy mandulájának is nevezik, mert mandula alakú kis mag mélyen az agy
belsejében. Szerepe van a szorongásra adott ősi viselkedési mintákban, a
„támadj vagy menekülj” eldöntésében.
Ezeknek a
negatív érzelmi állapotú fiúknak viszont egy másik agyi területe, az
úgynevezett prefrontális cortex, mely az érzelmi szabályozásban vesz részt,
kisebb volt a többiekénél.



